Kártérítési összegek: messze még a csillagos ég

Bár több mint 80 milliót követeltek, végül 40 milliót ítélt meg az egyik legdrágább műhibaperben a bíróság.

A műhibaperekkel – megszaporodott számuk miatt – egyre több szervezet foglalkozik. Ezt tette például az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) mellett az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE), illetve a Legfelsőbb Bíróság (LB) is.

Az utóbbi szervezet csak egyetlen esztendő – 2007 - befejezett ítéleteit vizsgálta, s arra a megállapításra jutott, hogy a bíróságok többségükben elutasítják a műhibaperekben követelt kártérítéseket. A közhiedelemmel ellentétben a megítélt összegek határa sem a csillagos ég. A Legfelsőbb Bíróság által vizsgált időszakban a legmagasabb megítélt kártérítés 14 millió, a legkisebb pedig 200 ezer forint volt. Azt viszont elismerik, hogy évről évre emelkednek a kártérítési összegek, bár ennek dinamizmusát mértéktartónak találták. A tapasztalatok ráadásul azt mutatják, hogy a bírák figyelemmel kísérik egymás műhibapereit - precedens jog van kialakulóban - a kártérítési összeg nagyságát illetően sokszor „igazodnak" egymáshoz.

Másként vélekednek erről az érintett egészségügyi intézmények. Az EGVE vizsgálódása szerint bár 2005-2007 között alig emelkedett a kárigények száma, a kifizetett összegek nagysága azonban a duplájára nőtt. A legmagasabb kárigény 83 millió forint volt, míg a megítélt legmagasabb kártérítési összeg 40 millió. Az EGVE felmérésében részt vevő kórházak tapasztalatait támasztja alá az Egészségbiztosítási Felügyelet felmérése is.

Az elmúlt 6-8 év kárigényeinek összege meghaladja a 4 milliárd forintot. Az EBF kérdőívét kitöltő 109 kórház beszámolója szerint 2001 és 2007 első féléve között 486 műhibaper fejeződött be, 256 peren kívüli egyezséggel, 230 esetben azonban kórházi veszteséggel. Ez utóbbiban a felpereseket – vagyis a betegeket – képviselő ügyvédek szerint is jelentős szerepet játszik a kórházak „gyenge védekezőképessége". A Jogorvoslap és az Egészség Joga Alapítvány konferenciáján felszólaló Székely Tamás egészségügyi miniszter finomra hangolt megfogalmazása szerint ez főként annak tudható be, hogy kevés olyan jogász akad a munkaerőpiacon aki az egészségügyhöz és az egészségügyi joghoz egyformán jól értene.

Az egyösszegű kifizetéseknél lényegesen rázósabb a járadékok ügye. Ennek elsősorban az az oka, hogy a hazai jogszabályok teljes „reparációt" írnak elő, vagyis olyan helyzetet kell teremteni, mintha a károkozás meg se történt volna. Ami az összegszerűség szempontjából ennél is fontosabb: lényegében örök kapcsolatot teremt a károkozó és a károsult között. Az utóbbiak az idők folyamán új igényekkel állhatnak elő, járadékemelésre vagy csökkentésre kerülhet sor, ezért az egyik legismertebb műhibaperes ügyvéd, dr. Simon Tamás úgy véli, célszerű a járadék tőkésítése.

Örök vita az igazságügyi szakértők szerepe, akiktől újabb és újabb véleményt kérve hosszú évekig húzható egy-egy peres eljárás. A szakértői vélemények különbözősége egyébként általában abból adódik, hogy az egyes esetek diagnosztizálását, kezelését illetően az intézményekben eltérő gyakorlat alakult ki. Sajátos gondot jelent, amikor az adott per folyamán olyan szűk szakma kerül terítékre, amelynek képviselői valamennyien ismerik egymást. Ezekben az esetekben ugyanis a felkért szakértő nem szívesen adja nevét a véleményéhez.

A műhibaperekkel védő illetve vádló pozícióból foglalkozók egyhangúan úgy vélik, a kezelési dokumentáció pontos vezetésével valamint a betegek körültekintő tájékoztatásával a bíróságig fajuló ügyek nagy többsége elkerülhető lenne. Az utóbbit illetően persze vannak szélsőséges esetek. A Magyarországon kezelt külföldi betegek tájékoztatását például csak abban az esetben fogadja el a bíróság, amennyiben az alperes intézmény igazolja: a tájékoztató szövegét helyben fordította egy tolmács…