Ki lesz a bálanya?

Közzétéve: 2007. 04. 18. 13:47 -

• 2 perc olvasás

Nem vita zajlik a jövendő miniszterről, hanem kiélezett harc Kóka és Fodor hívei között. Mellesleg valaki kell az egészségügy élére is.

Enyhíteni továbbá a Molnár Lajos okozta sokkot, akinek nem biztos, hogy szobrot kellene emelni, hiszen nem koncepciózus volt, csupán végrehajtója a mögötte álló agytrösztnek. Leosztott szerepe szerint a golem, aki – mint az egyik szabaddemokrata szakértő megjegyezte – zseniálisan végezte e feladatát. Azért persze egyszer meg kéne kérdezni Bokros Lajost, vajon mit érzett, amikor teljesítményét Molnáréval mérték össze…


Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a szabaddemokraták miniszterjelölése elsősorban és mindenekelőtt az egészségügyről és a reformról szól. Informátoraink szerint az SZDSZ-en belül kiéleződött belső harcok dúlnak Kóka János és Fodor Gábor hívei között, s első összecsapásuk tétje: melyik tábor adja az egészségügyi minisztert. (Meglehet, emögött felsejlik a reform további sorsa is…) Azt egyébként, hogy nem csupán a megfelelő személy kereséséről van szó, Demszky Gábor Horváth Ágnes melletti nyílt kiállása és lobbizása ékesen bizonyítja. Ez nem a nagyközönségnek, még csak nem is a koalíciós partnernek, kizárólag saját párttársainak szólt.


Szabaddemokrata körökből származó információink szerint Horváth Ágnes Fodor Gábor favoritja, mint ahogy fodorista az az Ungár Klára is, aki állítólag ezerrel hajt az államtitkári tisztségre. Kóka ellenben saját korábbi, üzleti köreinek segítségével keresi az utódot. Így került a képbe – mint arról lapunk már tegnap hírt adott – Erdős Attila, a GenoID ügyvezető igazgatója, illetve Farkas György, az egyik gyógyszergyár menedzsere. A bennfentesek szerint Horváth Ágnes valódi ellenfele Erdős, Kóka őt szeretné a miniszteri székben látni. Kérdés persze, vállalja-e.


S ez nem csak Erdősre vonatkozik. Eddig a szocialisták-szabaddemokraták vezette ciklusokban mindig három egészségügyi miniszter váltotta egymást. (1994-1998 között Kovács Pál, Szabó György, Kökény Mihály, 2002-2006-ban Csehák Judit, Kökény Mihály, Rácz Jenő) Kórházvezetőkkel folytatott beszélgetéseinkből az derült ki, hogy a szakma hasonló eljárásra tippel. Az állóvizet felkavaró, a reformot elindító Molnárt szerintük olyan jelölt követi, aki rendbeteszi az ügyeket, s egyfajta golyófogóként működik a továbbiakban is, mint tette ezt Horváth Ágnes. A választásokat megelőző másfél-két évben pedig jöhet az a személy, aki nem volt főszereplője a ciklus első felének, s mosolyogva osztogathatja az uniós pénzeket.
De ez még igencsak messze van.

Kövess minket!

egészségügyi miniszter
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek