Korlátlan forrás az emberek átverésére
Közzétéve: 2008. 11. 17. 12:36 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 11. 17. 12:36 -
• 1 perc olvasás
Idén egy egészségügyi roadshow kezdődik, amire 116 millió forintot költ a kormány.

A Fidesz szerint miközben a kormány jövőre 100 milliárd forintot von ki az egészségügyből, kommunikációra, az emberek átverésére korlátlan forrásokat tud mozgósítani - erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: az egészségügy az elmúlt három évben mindig vesztes volt, hiszen 2006 és 2008 között 250 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, jövőre pedig mintegy 100 milliárdot.
Az ember azt gondolná, hogy nincs pénz az egészségügyben, de kiderül, hogy a válság megkíméli a kormányzati kommunikációt, hiszen idén egy egészségügyi roadshow kezdődik, amire 116 millió forintot költ a kormány - tette hozzá a fideszes politikus. Mint mondta, ez több, mint a jövő évi költségvetésben egészségügyi kommunikációra szánt 100 millió forint, vagyis a kormány "becsapásra, átverésre korlátlan forrásokat tud mozgósítani, hogy elfogadtassa az emberekkel mindazt a kárt, amit az egészségügyben okozott".
Pesti Imre kérte a kormányt, hogy az emberekkel törődjön, és ne a kommunikációval, ne forrásokat csoportosítson át, hogy megvezesse, becsapja az embereket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban azt ígérte, a kormányzati kommunikációt visszafogják. Közben azonban - folytatta a fideszes képviselő - kiderült, hogy 1,2 milliárd forintos szerződést kötöttek médiavásárlásra, reklámra és egyéb kommunikációs célokra. Valahogy a válság a kormányzatot támogató kommunikációt elkerüli - jegyezte meg.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek