Kormányok által sújtott terület | Weborvos

Pártállástól, beosztástól függetlenül nagyjából ilyennek vélik egészségügyi rendszerünket az abban dolgozók.

Modell nincs, de jó példák akadnak, állította a Kórház főszerkesztője, a lap által szervezett úgynevezett sokktalanító szakmai párbeszéd mai rendezvényén, amelynek vendége ez alkalommal Repa Imre, a kaposvári megyei kórház főigazgatója - a volt államreform bizottság tagja - valamint Gilly Gyula, az alternatív egészségbiztosítási törvénytervezet egyik megfogalmazója volt. Szepesi András bevezetőjében kritikusan szólt az elmúlt közel két évtized végig nem tárgyalt ügyeiről.

Példaként említette az elmaradt epidemiológiai váltást, amely még mindig a fertőző betegségekre fókuszál, miközben az idősek számának gyarapodásával a krónikus betegségekre kellene helyezni a hangsúlyt. Kifejtette, a politika zsákmányterületnek tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, miközben az a szociális rendszer egyik meghatározó tartópillére, amelynek „birizgálását" mindenhol keményen bünteti a lakosság. Így volt ez - említette példaként - Németországban és Nagy-Britanniában, ahol kancellár illetve miniszterelnök bukott bele, míg Lengyelországban és Hollandiában egy-egy kormány vérzett el ugyanezen.

Repa Imre a máig ható gondok között említette a szelektív piacgazdaságra való átállást, vagyis azt, hogy az állam nem határozta meg a rendszerváltáskor, mely területeken kívánja megőrizni domináns szerepét. Többek között ennek is tudható be, hogy az egészségügyben dúl a dagonyázás: valami elkezdődik, félbemarad, amit a visszaépítés követ, majd minden kezdődik elölről. Óriási a fogalmi zavar is, mást ért privatizáció alatt a kormány, mást az országgyűlés, mást az egyes képviselők és a helyi tisztségviselők, akárcsak az egészségügy különböző szintjének dolgozói. Elriasztó példaként Repa Imre a szívsebész Papp Lajos esetét hozta fel, aki nem privatizálni, hanem öt évre működésbe venni kívánta - ezen idő alatt 5 milliárdból felújítva a pécsi szívcentrum elöregedett gép- és műszerparkját - a központot, s amely terv tanulmány formába öntéséről az egyetemi vezérkar végig tudott. Papp Lajos tervét az az egyetem hiusította meg, ahol egyébként magánrendszerben működik nagyértékű gép illetve elkülönült szakmai terület…

A főigazgató nem hagyta szó nélkül a szakmai hiányosságokat sem, mint mondta az egyetemek és a szakmai kollégiumok élen jártak abban, hogy saját „arcukra" szabott szakpolitika alakuljon ki. S persze szólt a következmény nélküliségről is, arról a világról, ahol kitüntetést kaphat az, aki leköszönve több mint 10 milliárdos deficitet hagy maga után.

A rendszerváltáskor megjelent piacpárti fundamentalisták nem ismerték fel az egyes szektorok piaci sajátosságait, így azt sem, hogy hol, s mit lehetne csinálni az egészségügyben, mondta Gilly Gyula. Ebben az ágazatban ugyanis két piac él egymással karöltve, az egyik a szolgáltatói a másik a finanszírozási oldalon. Nem véletlen - tette hozzá -, hogy az Egyesült Államokat kivéve mindenhol egységes közfinanszírozási rendszer működik, míg a szolgáltatói oldalon többféle megoldás kínálkozik. Kanadában például magántulajdonban vannak, míg Nagy-Britanniában az állam birtokolja az egészségügyi intézményeket. Magyarországon eközben sajátos helyzet alakult ki. A spontán privatizáció eredményeként ma már az egészségbiztosítási kassza 50-60 százaléka vagy direkt formában, vagy állami, önkormányzati kórház, intézmény homlokzata mögött megbúvó magánszolgáltatókhoz kerül. Lényegében szabályozatlan szolgáltatói piac alakult ki! A „kályha", az egységes kiindulási pont hiányzik a rendszerből, ami Gilly Gyula szerint a következőkben foglalható össze: mindenki köteles járulékával hozzájárulni az egészségügyi rendszer fenntartásához, amelyért cserébe az állam - betegség esetén - köteles ellátni.

Vita alakult ki a felek között például arról, vajon mennyiben felelős saját egészségi állapotáért az egyes állampolgár. Repa Imre szerint fizessen magasabb járulékot, aki készakarva rombolja egészségét, Gilly Gyula viszont úgy vélte, a kérdés ennél lényegesen bonyolultabb. Példaként egy közel húsz évig tartó angol vizsgálat eredményét ismertette, amelynek keretében több ezer állami alkalmazott egészségi állapotát kisérték figyelemmel. Ennek során arra a megállapításra jutottak, hogy a ranglétra alsóbb fokain lévők akkor is betegebbek, ha ugyanannyit isznak, esznek, dohányoznak és stresszelnek, mint a vezetők. Az egyéni felelősség kérdése ezzel a vizsgálattal került le végleg Angliában a napirendről.

A kórházi átalakulásról is eltért a két fél véleménye. Repa Imre a gazdasági társaság - mint működési forma - mellett tette le a voksát, mondván, a közszféra alkalmatlan a rendszerszerű működtetésre. Gilly Gyula viszont úgy vélte - ismét angol példára hivatkozva -, hogy alapvetően a számviteli rendszer illetve a tőkegazdálkodás hiányzik a honi kórházakból. Többek között erre vezethetők vissza a drága, ám haszontalan presztizs-beruházások. Nagy-Britanniában ezt a kérdést úgy oldották meg, hogy kidolgoztak egy speciális egészségügyi számviteli rendszert, s ezt kötelezően bevezették az egészségügyi intézményekben.