Kötelező nyűg a fogászat?

A zárt kassza, a csúszó finanszírozás és az alacsony pont-forint érték a legnagyobb gondja a fogorvosi karnak.

Az egészségügyi területeket képviselő szervezetek elvárásokkal, tervekkel, megoldási javaslatokkal várják az új kormányt. Készül-e ilyesmire a fogorvosi kar? – kérdeztük dr. Hermann Péter, Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnökét, akivel a szakma helyzetéről beszélgettünk.

– Politikai döntést várunk, mennyire kívánja az elkövetkező kormányzat a fogászati ellátórendszert finanszírozni, ugyanis ez határozza meg a mi hozzáállásunkat és a fogorvosok lehetőségeit. Azt az egyet tudjuk, hogy ez a rendszer így finanszírozhatatlan. Tehát vagy kivesznek feladatokat, s hagyják a pénzt, és a szakma megmondja, hogy ezért mi teljesíthető, vagy maradnak a feladatok az OEP által finanszírozott rendelőkben, de a mainál sokkal kiszámíthatóbb módon és több pénzt adnak az ellátásra. Ma átlagosan körülbelül 550-580 ezer forintból kell egy fogorvosnak a rendelőjét fenntartania úgy, hogy a saját és az asszisztense fizetését járulékokkal együtt, a rezsit, az anyagköltséget is ki kell gazdálkodnia. Ez teljesíthetetlen.

– Nem véletlen, hogy több helyen az önkormányzatok próbálják kiegészíteni a finanszírozást.
– Ez még csak bonyolítja a háromszereplős rendszert: az önkormányzat feladata az ellátás biztosítása, ezért szerződik a fogorvossal, akit az OEP fizet. A fogorvosok nagy része nem a saját tulajdonában, hanem önkormányzati rendelőben rendel, a szék vagy az övé, vagy az önkormányzaté. Van olyan önkormányzat, amely partnerként viselkedik, de van, amelyik még bérleti díjat is kér a rendelőért.

Elvontak, aztán nem pótoltak
– A zárt kasszát fájlalják a fogorvosok. Ennek „kinyitása" megoldást jelentene?
– A fogorvosok három hónap múlva fogják megtudni, mennyit ér a ma elvégzett munkájuk. A szabálykönyv alapján ugyan tudják, hogy a beavatkozás mennyi pontot ér, ám hogy mennyi pénz társul hozzá, az negyed év múlva derül ki a zárt kassza és a csúszó kifizetés miatt. Az összeg nagysága függ attól, hány fogorvos hány beavatkozást végzett az adott hónapban, és így devalválja egyik orvos a másik munkájának értékét. Amikor a fogmegtartó kezelést visszatették a térítésmentes körbe, akkor ígéretet kapott a szakma, hogy kinyitják a kasszát, és ígéret volt arra is, hogy a pont-forint három forint fölé kerül. Ez két-három hónapig volt így, azóta visszaesett 2,30-2,50-re.

A fogászati kasszába 2010-re 22,250 milliárd forint lett betervezve, míg 2009 januárjában 23,150 milliárd forint, ami az év végére 22,65 milliárd lett. Ezt az összeget csökkentették 350 millió forinttal 2010 elején, az elvonást pedig azzal magyarázták, hogy csökkentették a munkáltatói járulékokat, így kevesebb a kiadásuk a rendelőknek.

– A háziorvosok határozottan és eredményesen léptek fel az elvonás ellen. Önök miért nem?
– Amikor el kell vonni, az alapellátás része vagyunk, amikor hozzá kell tenni, akkor nem tartozunk oda. Sajnos ez jellemzi általában a fogászat finanszírozását. Természetesen a törvény azt mondja, hogy a fogászat is az alapellátás része, körülbelül 10 500 orvos tartozik ide, közülük 3400 a fogorvos. A visszapótlás már csak a háziorvosokat érintette, mert tőlük egyéb címen is elvontak pénzt. Természetesen nem tétlenkedtünk, dokumentálni tudjuk, hogy minden létező legális eszközzel megpróbáltuk orvosolni gondunkat.

Amikor például a kamarában ezzel kapcsolatban tájékoztatót tartottunk közösen a háziorvosokkal, hiába mondtuk el, a híradásokban nem jelent meg. Nem érdekli ez sem az újságírókat, sem a társadalmat, a kormányzat számára pedig csak kötelező nyűg a fogászat, míg a háziorvoslással számolnia kell. Egy professzort idéznék: minden orvosi szakma presztízse egyenesen arányos az általa termelt elhalálozottak számával. Ez mutatkozik meg a kormányzati magatartáson is.

– Akkor beszéljünk a számok nyelvén: mekkora pont-forint érték, praxisfinanszírozás lenne ideális?
– Megfordítanám a dolgot: szerintem nem az lenne megoldás, hogy ebbe még tegyenek pénzt, hanem a struktúrát kellene aszerint átalakítani, mi az elképzelés, mire akarnak használni egy fogorvosi ellátórendszert, persze mindezt egyeztetve a fogorvosi szakmával.

Öregszik a fogorvosi kar is
– Ellentmondó állításokkal találkoztam a praxisok számával kapcsolatban fogorvosi körökben: van, aki szerint háromszor ennyi kellene, mások szerint a magánrendelők terjedésével csökken az OEP-finanszírozottak leterheltsége. Feloldható-e az ellentmondás?
– Egy iparilag fejlett országban elvárás, hogy 2000 lakosra egy fogorvos jusson. Magyarországon az adatok szerint 2042 lakosra jut, ha minden fogorvost beleszámítunk, vagyis ötezer orvossal számolunk. De ha az ország egyes területeit nézzük, akkor nagyon nagy szórást tapasztalunk: Közép-Magyarországon, Budapesten, Nyugat-Dunántúlon még túl is teljesül, mert 1200-1300 lakosra, ezzel szemben Észak-Magyarországon 3000-3300, sőt Nógrád megyében 4000 lakosra jut egy fogorvos. Ha azt nézzük, hogy nem minden páciens tud elmenni magánorvoshoz, akkor a rendszerben 3400 OEP-finanszírozott praxist találunk, s ebből kiderül, hogy átlagosan 3000 fölött vagyunk, tehát nem teljesítjük a szakmai elvárást.

A másik nagy probléma, hogy a fogorvosok átlagéletkora 50,5 év, az aktív orvosok 27 százaléka nyugdíjas korú. Láthatóan elöregedett a szakma. Az utánpótlás is nehéz, hiszen sokkal kisebb évfolyamlétszámok vannak, mint korábban, emiatt azt mondhatjuk, hogy a rendszerből kilépők száma meghaladja a belépőkét. És a migrációról még nem is beszéltünk, hogy a fogorvosok elmennek-e vagy sem.

– És mi a jellemző?
– Erre csak indirekt adatunk van: 2004 és 2008 vége között a szakvizsgával rendelkező fogorvosok közül háromszázan, míg szakvizsgával nem rendelkezők közül hatvanan kértek úgynevezett jóhírnév igazolást, ami a külföldi munkavállaláshoz kell. Ez nem jelenti azt, hogy kint is dolgoznak, de erről nincsenek pontos adatok.

– Betegjogi szervezetek szerint nem is annyira az ellátás minőségére, mint inkább a drágaságra panaszkodnak a betegek. Mi a tapasztalatuk ezen téren?
– A Magyarországon dolgozó fogorvosnak ugyanazon egységkészülékeken kell dolgoznia, pontosan ugyanazokat az anyagokat használja, amit ugyanannyiért vásárol meg, mint a nyugati kollégája, ám mindössze egynyolcadnyi bevételért. Ennél lejjebb nem lehet menni. El tudom képzelni, hogy a kiadások miatt gondjuk van a betegeknek, de nem a fogorvosok tehetnek arról, hogy az emberek zsebében nincsen pénz, mint ahogy a rendelők is pénzhiánnyal kűzdenek.