Leváltották az EKI főigazgatóját
Közzétéve: 2010. 06. 22. 14:10 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 06. 22. 14:10 -
• 1 perc olvasás
Kárpáti Zsuzsanna helyére ideiglenesen Nagy Árpádot, az eddigi gazdasági igazgatót nevezték ki.

Azonnali hatállyal visszavonta az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatójának megbízatását Réthelyi Miklós miniszter - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kedden az MTI-vel.
Kárpáti Zsuzsanna helyére ideiglenesen Nagy Árpádot, az eddigi gazdasági igazgatót bízta meg a miniszter.
Közölték azt is, hogy az EKI főigazgatói posztjára pályázatot írnak ki.
A leváltott főigazgató, Kárpáti Zsuzsanna kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy szerinte jogszabályellenes a felmentése, ezért munkajogászhoz fordul.
Kárpáti Zsuzsanna pályázat útján jutott a főigazgatói posztra még 2007-ben, és akkor határozott idejű, ötéves szerződést írt alá, közalkalmazotti vezetői kinevezése 2012-ig szólt. Elmondta azt is, hogy felmentése kapcsán személyes meghallgatást kért mind Réthelyi Miklós minisztertől, mind Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közölte, hogy az EKI átadás-átvétele a jogszabályi kereteknek megfelelően folyamatban van.
Kárpáti Zsuzsanna főigazgató posztról való felmentése a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően történt - olvasható a minisztérium keddi közleményében.
Mint ismeretes, az EKI foglalkozott a többi között a H1N1 vakcina patikákba történő kiszállításával, valamint a korábban megszüntetésre ítélt kórházak eszközeinek leltározásával, értékesítésével, dokumentációinak kezelésével.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek