LMP: zűrzavar várható az egészségügyben

Közzétéve: 2012. 06. 14. 11:54 -

• 2 perc olvasás

Az államosítás és az átszervezés külön is megterhelő az ágazat számára.

Weborvos Archívum

Az LMP félelmei szerint totális zűrzavar várható az egészségügyben, miután az ágazaton belül egyszerre zajlik a fekvőbeteg-ellátó intézetek államosítása, a kórházak átszervezése, illetve a gyógyszer-finanszírozás átalakítása. Szilágyi László csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ezek a lépések külön-külön is megterhelnék az egészségügy rendszerét, egyszerre végrehajtva pedig "óriási zűrzavart okoznak".

Szavai szerint mindhárom átalakításhoz komoly pénzek kellenének, de a kormányzat ehelyett forrásokat von ki a szektorból. Kiemelte, hogy a gyógyszerkasszát megfelezték és - a jövő évi költségvetésről ismert információk alapján – sehol nem lehet érdemi forrásbővülésre számítani.
Az átszervezés várható következményeit sorolva azt mondta, nőni fog az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlensége, gyengül a háziorvosi rendszer, a kistelepüléseken élőknek egyre többet kell utazni az ellátásért és megnőnek a várólisták is.

Szilágyi László azt prognosztizálta, hogy a betegek terhei is jelentősen növekedni fognak, mert gyógyszerellátási zavarok egy gyógyszerdrágulás is várható.
Semmi nem akadályozza az egészségügyi dolgozók elvándorlását, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs meg a visszamenőlegesen beígért béremelés fedezete - jelentette ki. Hozzátette, hogy ezt a pénzt legfeljebb a kórházi ellátások terhére lehetne kifizetni.

Az LMP azt kéri, hogy azonnal juttassák forrásokhoz az egészségügyet, mert az állami ráfordítások már a GDP négy százalékát sem érik el, miközben az ágazatban egyre komolyabbak a finanszírozási zavarok – mondta a politikus.

Az LMP úgy látja, hogy az alapellátást, a sürgősségi betegellátást kellene fejleszteni, ezzel párhuzamosan pedig komoly népegészségügyi erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátórendszer már középtávon olcsóbbá váljon.

Kövess minket!

Lehet Más a Politika - LMP
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek