Magyar Orvosi Kamara

Közzétéve: 2013. 12. 02. 10:27 -

• 1 perc olvasás

Több mint 200 küldött részvételével, törvényes rendben lezajlott a MOK Küldöttközgyűlése.

Weborvos Archívum

A résztvevők korábban írásban megkapták az elnöki beszámolót és a mellékleteit, a Kamara elmúlt évi működéséről. Számos hozzászólás és az ilyenkor szokásos vita után, a küldöttek döntő többsége elfogadta az elnöki beszámolót. Ezt követően, a Felügyelő Bizottság elnöke kért szót. Előzetes írásbeli  dokumentum nélkül (nem adva lehetőséget a kritikus állításai megbeszélésére) vetített prezentációban fogalmazott meg vádakat a Kamara működésével kapcsolatban. Ezek egy része pontatlan  információkat tartalmazott, vagy folyamatban lévő, lezáratlan  ügyeket érintett. Ez világosan kiderült az Elnök válaszából, valamint a Kamara jogászának és könyvvizsgálójának hozzászólásából. A vitát követően a küldöttek szavaztak, és a Felügyelő Bizottság Elnökének prezentációját nem fogadták el.

Végül az Alapszabály módosítására került sor, amelyet a  bekövetkezett törvényi változások, és a felügyeletet gyakorló  minisztérium intenciói tettek szükségessé. A küldöttek ezt a feladatot is nagyobb vita nélkül, maradéktalanul végrehajtották. 

A küldöttközgyűlés a tervezett időkeretben, türelemmel és szakszerűen elvégezte a munkáját.

Kövess minket!

Magyar Orvosi Kamara - MOK
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek