Mi van az ultimátum hátterében? | Weborvos

Valaminek változnia szükséges: vagy a finanszírozási összegnek, vagy az ellátó hálózatnak, de a tervezet elfogadhatatlan.

Szeptember 16-án a Magyar Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg-szakellátási Szövetség közös állásfoglalást fogadott el, miután áttekintette az év utolsó negyedévére szóló finanszírozási tervezetet. Az alábbiakban az állásfoglalás hátterében lévő véleményeket és tényeket ismertetjük.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a szakmai szervezetek nyilvánvalóvá tették a döntéshozók számára, hogy a jelenlegi helyzetből kivezető út nem finanszírozás-technikai, hanem többletforrás-bevonás kérdése. Továbbá állásfoglalásukban azt is deklarálták, hogy a jelen egészségügyi struktúra a rendelkezésre álló az E-alapból nem finanszírozható, ezért valaminek változnia szükséges: vagy a finanszírozási összegnek, vagy az ellátó hálózatnak.

Az októbertől bevezetendő fix finanszírozás előnye a kiszámíthatóság, ugyanakkor a szolgáltatók arra kényszerülnek, hogy egy adott keretből gazdálkodjanak, és az ellátást (várólisták alkalmazásával) későbbi időpontra tolják, vagy – amennyiben erre lehetőségük van – másik kórháznak adják át a beteget.

A szakmai szervezetek a finanszírozási technikában meg tudtak állapodni a szaktárcával, de sokkhatásként érte őket, amikor megkapták azt a táblázatot, amelyben a minisztérium feltüntette, hogy az egyes kórházak milyen összeget kapnak az év utolsó negyedévében. Akár a tavalyi, akár az idei finanszírozási összeg alapulvétele esetén (kisebb eltérés mutatkozott a kettő között), a jelenlegi bevételek mindössze 80 százaléka jutna a szolgáltatók számára. A Kórházszövetség azért hívta össze a társszervezeteket, hogy közösen próbáljanak megoldást találni, és a kialakult helyzetről tájékoztassák a közvéleményt.

Ari Lajos kijelentette, hogy a megjelent szakmai szervezetek képviselői azért nyilvánítottak konszenzusos véleményt, mert a betegellátás biztonságáért mindannyian felelősnek érzik magukat, és szeretnék megtartani a dolgozóink munkahelyét, továbbá meg kívánják őrizni az egészségipar stabilitását is – ez utóbbi alatt a széles egészségipart értik, a beszállítói kör mellett a gyógyszeriparon keresztül a legkisebb pékig és irodagép-javítóig.

A szolgáltatás korlátozásáról Ari Lajos a következőket mondta: a sürgősségi ellátás természetesen nem eshet korlátozás alá, mert az alapvető feladat. A tervezett, sorolható beavatkozások halaszthatóak, amelynek következtében növekednek a – jelenleg is létező – várólisták. Hozzátette: ismerve a rendszer szakmai összetételét, a tízezer elbocsátott jó része az ápolásból kerül ki. Ismert, hogy éppen az ápolói létszám növelése csökkenti a kórházi kockázatok mértékét és következményeit. Ebből adódóan öngyilkos stratégia lenne az ápolói létszám drasztikus csökkentése.

Jákó Kinga – aki az Egyetemi Klinikák Szövetségét képviselte – az összes járó- és fekvőbeteg-ellátásban érdekelt érdekvédelmi szervezet jelenlétére hívta fel a figyelmet. Ezt azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy a járóbeteg-szakellátást, a kórházakat vagy az egyetemi klinikákat képviselik, közösen képviselik álláspontjukat. E szerint elfogadhatatlan, végrehajthatatlan, jogszerűtlen az, hogy amíg a döntéshozók az év eltelt kilenc hónapjában, átlagosan havi 44 milliárd forintból várták el az ország lakosainak egészségügyi szolgáltatását, addig ezt az októbertől decemberig terjedő időszakban 33,6 milliárd forintos havi keretből kellene megoldani. Ez gyakorlatilag lehetetlen.

Varga Imre, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg-szakellátási Szövetség képviseletében a többiekkel teljes egyetértésben nyilatkozott. A járóbeteg-ellátás a tervezet szerint a jelenlegi finanszírozás 76 százalékára számíthatna, és mivel a a szakellátás bérhányada önmagában – intézettül függően – akár a 80–90 százalékot is elérheti, ez azt jelenti, hogy a befolyó pénz a bérek kifizetésre sem elegendő. Különösen aggasztó a kórházi háttérrel nem rendelkező kisebb szakrendelők helyzete. Még nehezebb a betegek helyzete ott, ahol földrajzilag távol esnek a kórházak szakambulanciái, mert csak két-három átszállással oldható meg másik intézmény felkeresése – a szakrendelő esetleges működésképtelensége esetén. Mindezek következtében a tagintézményeik nem tartják vitára alkalmasnak a tervezetet.

Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület – amely szervezet a súlyponti kórházak tömörítésében érdekelt – vezetője kinyilvánította: azért tartják a rendelettervezetet jogszerűtlennek, mert a tervezett jogszabály utolsó mondata úgy hangzik, hogy a rendelet kihirdetését követően az új finanszírozás kiértesítésével meghosszabbodik a jelenlegi finanszírozási szerződés. Ez szerződés módosításnak minősül, márpedig egy rendelettel nem módosítható egy kétoldalú szerződés. Majd Csiba Gábor az állásfoglalás azon a pontjára világított rá, mely szerint az intézmények kilátásba helyezik, hogy a szakmai minimumfeltételek engedélyeztetési eljárásában nem működnek együtt. Nem lehet biztosítani személyi viszonylatban a minimumfeltételeket, ha a kórházak béroldalról nem kapják meg ennek a fedezetét.

Kiszámították, hogy ekkora tömegű bércsökkentés tízezer dolgozó munkahelyének megszüntetését jelentené az ágazatban. Ráadásul a kiesett dolgozók végkielégítése, adó- és járulékfizetésének kiesése és az új munkahely keresési programban való részvétel költsége együttvéve hasonló nagyságrendű forrást emésztene fel. Mi szükség van erre? – és a betegellátást akkor még nem is említettük – tette fel költői kérdését Rácz Jenő. Majd hozzátette: Magyarország egészségügyi ellátásra a GDP 5 százalékát fordítja akkor, amikor az egészségipar termeli meg a GDP-nk 8,3 százalékát. Az állam tehát másfélszeresével csökkenti bevételét, ha végrehajtja a kilátásba helyezett kivonásokat az ágazat területéről.

Golub Iván, a Kórházszövetség előző elnöke hangsúlyozta, hogy a konszenzus tartalmi részére érdemes koncentrálni, mert abban maradéktalanul egységes az álláspontjuk, hogy a válság súlya, mélysége és az a felelősség, amelyet minden megjelent szervezet képviselője érez – ahogyan azt az állásfoglalás utolsó három pontjában meg is fogalmazták. Ez a domináns, a hangsúly nem a tiltakozás részelemeinek, mértékének vagy időzítésének felsorolásán van. Golub Iván arra is kitért, hogy az intézmények – túlélésük érdekében – eddig is gyakoroltak kényszerintézkedéseket. Például kénytelenek korlátozni a kötelező ellátási területen kívülről érkező betegek fogadását, hiszen ez a kórházak szabadon választható feladata.