Mindenhol ugyanaz fáj

Az élet kikényszeríti, hogy az ellátásközpontú helyett megelőzés centrumúvá váljon az egészségügy.

A népegészségügy prioritásként való kezelése, mint annyiszor, ismét az egészségpolitika homlokterébe került – eddig a szavak szintjén, legalábbis. Réthelyi Miklós (Nefmi) még kinevezése előtti meghallgatásakor megemlítette, hogy folytatnák az előző polgári kormány alatt elindított népegészségügyi programot. Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár többször is hangoztatta: a népegészségügy rendszerét a szerkezetig le kell bontani, és azután kell újraépíteni. Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának elnökeként javasolta a tárcának, hogy a népegészségüggyel önálló miniszter és külön költségvetéssel foglalkozzon.

Érdekes adattal szolgált éppen a népegészségügyről folyó parlamenti egészségügyi bizottság vitájában Józan Péter professzor: tíz tárca foglalkozott népegészségüggyel például 2008-ban 12,5 milliárd forintból gazdálkodva, az egészségügyi tárcához ugyanakkor a források csupán tíz százalékát allokálták. Szintén több, a témára vonatkozó érdekességet tartalmazott dr. Bodrogi József egészségügyi közgazdász előadása az IME-META nyári konferenciáján. A szakember szerint nagy kérdés, hogy megállítható-e, megkerülhető-e az egészségügyi kiadások növekedése. Ugyanis az OECD országok 2020-ra elérik az amerikai kiadás arányát: az USA-ban ma minden hatodik dollárt az egészségügyre költenek.

A konvergencia egyik ága az ellátáshoz való hozzáférés szélesedése, a technológiai árrobbanás. Ez a világon mindenhol gond, több országban szabályozással igyekeznek gátat vetni a kiadások emelkedésének, ráadásul a válság nem tudni, miként rendezi át a közszolgáltatások közötti megoszlásokat.

A konvergencia másik ága népegészségügyi vonatkozású, hiszen minden fejlett országban ugyanaz fáj: az alkohol, a túlsúly, a mozgásszervi, táplálkozási problémák.

Az egészségügy átalakításakor ugyanakkor jellemzően csak az ellátásra fókuszálnak, holott a szakember szerint az élet kikényszeríti, hogy az ellátásközpontú helyett megelőzés centrumúvá váljon az egészségügy.

Az egészségügy egy másik, sok elemzés által megvilágított jelenségére is felhívta a figyelmet: az egészségügy és annak teljesítménye, a jó egészség meghatározza a gazdasági növekedés lehetőségeit. Ez különösen hazánk esetében fontos, hiszen a természeti erőforrások szűkössége miatt a humántőke jelenti az egyetlen növekedés generáló lehetőséget. A közfinanszírozott alrendszerek közül pedig egyértelműen az oktatás és az egészségügy befolyásolja a humántőkét.

A népegészségügyi helyzetről néhány, ismert tényezőt mutatott be: brutális fogyasztási mutatókat produkálunk alkoholban (13,8 liter tiszta alkohol/fő/év), dohányzásban (a lakosság 36 százaléka dohányzik, a fiatalkorúak és a nők körében a prevalencia emelkedik ), túlsúlyban (a lakosság felel túlsúlyos, a 18 év alattiak egyötöde!) és növekszik kábítószer érintettség, valamint a kóros játékszenvedély.

A fentiek miatt a hatalmas egészségkárokat szenved el Magyarország, egyes becslések szerint akár 400 milliárd forintra tehető évente, míg naponta hetven ember halálával lehet számolni.

A dohányzásnál azonban az állami ágról sem szabad elfeledkezni: ha ugyanis igazán hatásos dohányzásellenes kampányt hajtanának végre, és minden dohányos eldobná a cigarettát, akkor a magyar költségvetés bedőlne: 350 milliárd forintra tehető a dohányzás generálta bevétel a költségvetésben.

A kábítószerfogyasztás esetében ugyanakkor a bevételek az állami szektoron kívül keletkeznek, míg a betegellátás kiadásai az egészségügyi rendszerben.

Keveset szoktak beszélni a játékfüggőségről: a pszichiáterek becslése szerint 150-200 ezer aktív játékos van, ám kezelésükre sem intézményrendszer, sem technika nem alakult ki. Ráadásul Magyarország bajnoknak bizonyul az egy főre jutó játszóhelyek számában: toronymagasan elsők vagyunk az EU-ban.

Ha ezek a gondok kivernék a döntéshozók érzékenységi biztosítékát, akkor nemcsak az ellátás, hanem prevenció és a szűrés reformja is meghatározó lenne Bodrogi József szerint.
Bár nem olcsó a szűrés, de költséghatékony prevenció. Adatai szerint az E-Alap minden ezer forintból három forintot költünk ilyen típusú tevékenységre. Ezek a források elégtelenek, nem képesek a népegészségügyi célok megvalósítását szolgálni.

Cél a katasztrofális mutatók csökkentése a népegészségügyi programok aktiválásával, a politikai döntéshozók megnevelésével, fogalmazott előadása végén, ugyanis a jelenlegi gyakorlat majdnem a semmibe vezet, érdemi javulás nem várható tőle.