MSZP: újabb Fidesz-lufi pukkant ki

Közzétéve: 2012. 08. 03. 14:56 -

• 1 perc olvasás

A Fidesz szokás szerint vizet prédikál, de bort iszik.

Weborvos Archívum

Most épp a hazai gyógyszeripart taszítja a reménytelenség szakadékába. Miközben a kormánypárt azért veri a mellét, hogy intézkedéseivel a hazai termékeket részesíti előnyben, addig olyan különterheket akaszt a magyar gyógyszergyártók nyakába, amik szinte ellehetetlenítik a működésüket - közölte az Országos Sajtószolgálaton keresztül Tukacs István országgyűlési képviselő, az egészségügyi bizottság tagja.

A Fidesz hazai termékeket "védő" politikájának nyomán a Richter gyógyszergyár magyarországi forgalma a ma kiadott jelentésük szerint egy év alatt 10,8 százalékkal csökkent. Ilyen mértékű visszaesésre nem volt még példa a cég történetében.

Az Egis még ennél is rosszabbul járt, mert bevételeinek 30 százaléka a hazai eladásokból származik, így a narancsuralmi különadók még jobban sújtják.

Szemfényvesztés az a kormányzati érv, hogy külföldön is különadókat vetnek ki a gyógyszeriparra, mert bár tény, hogy máshol is vannak hasonló intézkedések, ám Magyarországon vezették be a szektorban a legtöbb fajta és legnagyobb mértékű megszorítást.

A gyógyszergyárak ellehetetlenítése és a gyógyszerkassza brutális megvágása egyaránt a gyógyszerárak drasztikus emelkedését vonja maga után, ami a lakosság amúgy is csökkenő bevételei miatt társadalmi katasztrófához vezethet. A keményen lecsökkentett támogatások miatt éppen azok nem fognak tudni lépést tartani a megszaladó árakkal, akik a leginkább rászorulnak.

Világosan látszik, hogy a Fidesz hangzatos kommunikációja a hazai termékek és magyar családok védelmére csak felfújt léggömb volt, ami a mai nappal látványosan kipukkant.

Kövess minket!

Richter Gedeon Nyrt. MSZP Egis Gyógyszergyár Nyrt. gyógyszerár-támogatás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek