Művese-kezelések: négy műszak sem megoldás

Nem létesülnek új dialízis-központok, nő a zsúfoltság, de várólista nem lesz.

Horn Péter, hazánk első magán-egészségügyi létesítménye, a B. Braun Ativum Hungary Zrt. vezérigazgatója vélekedett így annak a 18 állomást magába foglaló dialízis-hálózatnak a jövőjéről, amelynek működése modellként, s egyben tanulságként szolgálhat a magyar egészségügy további átalakításában, privatizációjában.

– Az egészségügy most zajló szerkezetátalakításának közvetlen és radikális hatása nincs a dialízis állomások működtetésére – nyilatkozta a Weborvosnak Horn Péter, hozzátéve: a hazánkban 90 százalékot meghaladó mértékben, 3 nagy magánszolgáltató cég tulajdonában lévő dialízis központok eddig is önálló egységként működtek. – Ennek ellenére az orvosszakmai bizottsággal elemeztük többek között a vizitdíj hatását a járóbeteg-szakellátás, az ambulanciák működésére. Ha a betegek anyagi gondok miatt ritkábban keresik fel az ambulanciákat, elképzelhető, hogy adott esetben nem egy jól előkészített, gondozott, hanem egy súlyos állapotban lévő paciens esik be az utcáról a művese-kezelésre, ami a betegség szempontjából nem optimális. Hangsúlyozom, ez hipotézis, illetve a lehetséges kockázatok közül egy, amire azonban gondolni kell.

– Az osztályos háttért igénylő nephrológiai ellátás esetleges változása sem érinti a művese-kezeléseket?

– Az ágyszám-csökkentés a különböző kórházakban, különböző módon érintheti a nephrológiai ellátást. A szakma azért harcol, hogy mindenütt megjelenjen a szükséges, s a nemzetközi ajánlásoknak is megfelelő, 100 ezer lakosra számított öt nephrológiai ágy. Mivel állomásaink döntő többsége a nagy városokba telepített, súlyponti kórházak mellett létesült, a már ismert információk alapján a szakmai társaság valamennyi telephelyen biztosítja ezt az arányt.

– A központok átalakítása, korszerűsítése, a jövő tervezése tekintetében mi várható?

– A gondok itt elsősorban nem a változáshoz, hanem a finanszírozáshoz kapcsolódnak. Amikor egy művese kezelés díja hazánkban 76-77 euró, s ugyanezért a kezelésért Romániában 110, Csehországban 129, Horvátországban 120 eurót, a fejlettebb Franciaországban pedig 300 eurót fizet a biztosító, akkor nem csoda, hogy a tulajdonosainknak a legkisebb késztetése sincs új állomások telepítésére. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben a megkezdett beruházásokon kívül új művese-állomás nem létesül.

– Arra mindig nagyon ügyeltünk, hogy még a legnehezebb gazdasági feltételek mellet se hárítsunk át ebből semmit a betegre, aki így nem érezhet különbséget a négy évvel ezelőtti, illetve a mai helyzet között. Annak ellenére sem, hogy 2005-ben és 2006-ban egyaránt markáns, 200 millió forintot meghaladó hiánnyal zártuk az évet, s gyakorlatilag 2007-ben sincs remény arra, hogy csökkenjen a veszteség. Így várhatóan nem létesülnek új dialízis központok, melynek következményeként a prognosztizálható évi 6-10 százalék betegforgalom-növekedés nyomán egyre zsúfoltabbak lesznek a meglévő állomások, ahol már csak a negyedik műszak beállításával lehet ellátni a betegeket. A 11 órakor induló negyedik műszakban hajnali négy óráig tart a kezelés, amit nem egy esetben több órás várakozási idő tetéz.

– A művese-kezelésen részt vevő betegek mentesülnek a vizitdíj alól, így itt még az a többletforrás sincs meg, amellyel más egészségügyi intézmények valamelyest kompenzálhatják a hiányt.

– Ennek egyrészt örülünk, hiszen igen nehéz sorsú, anyagi helyzetű emberekről van szó, ugyanakkor a cég oldaláról nézve a dolgot, még ettől a potenciális bevételtől is elesünk. Amiben bízhatunk, hogy az ágyak megszüntetésének, a kórházbezárásoknak a célja, a megmaradó struktúráknak egy lényegesen magasabb szintű finanszírozása. Amennyiben van egy fénysugár ennek a megvalósulására, a magasabb szintű finanszírozásból – úgy gondolom –, a dialízis hálózat sem maradhat ki.

– Hazánk első magán-egészségügyi befektetőjeként miként látják a tervezett magánberuházások perspektíváját?

– A magyar művese-kezelés magánosítási folyamata tökéletes példája annak, hogy azzal mindenki nyer, ha egy adott egészségügyi szolgáltató privatizációja szabályozottan, átláthatóan történik. Nyer a magyar állam, hiszen az egész magánosítási folyamat az 1990-es években azért indulhatott el, mert az államnak nem volt a művese-kapacitás bővítésére szánt forrása. Mentesült attól a mintegy 17 milliárd forint beruházási összeg-igénytől, melyet a három cég invesztált a központokba, illetve új gépek, eszközök vásárlására. Míg a nyolcvanas évek végén több száz ember halt meg dialízis kapacitás hiányában, mert 50 év felett nem lehetett dialízisre kerülni, addig napjainkra nincs ellátatlan beteg, az átlagéletkor 68 év körül van.