Nagyobb gáz van a mentőknél, mint volt
Közzétéve: 2007. 09. 05. 13:46 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2007. 09. 05. 13:46 -
• 3 perc olvasás
A mentőszolgálat több mint egymilliárdos hiányának feloldására csak a konszolidáció lehet a megoldás?
![]() |
Csupán „hablatyolásként" értékelhető, mindaz, ami jelenleg hivatalosan elhangzik az Országos Mentő Szolgálat pénzügyi gondjaival kapcsolatban, meggyőződésem ugyanis, hogy a nemrég még 300 milliós deficitről mára több mint 4 milliárdra duzzadt hiányt csakis konszolidációval lehet rendezni- reagált megkeresésünkre Toma Lajos a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke.
- Magam is csupán a sajtóból értesültem a szolgálat gazdálkodásának újabb átvilágításáról és egy újabb – ki tudja már hányadik - intézkedési csomag elkészítéséről, márpedig nincs rendjén, hogy mindebből kihagyták a szakszervezetet. Ennél is nagyobb gond, hogy a dolgok most sem a kedvező irányba haladnak.
Ahhoz ugyanis, hogy az OMSZ képes legyen eleget tenni a számára kötelező érvényű jogszabályoknak, a létszámstop helyett fel kellene tölteni az állományt. Úgy látom ugyanis: bár sikertörténetként kommunikálják az érintettek a múlt évben megtörtént átalakítást, illetve a betegszállítás és a mentés szétválasztását, (ez utóbbi nem történt meg, mivel az OMSZ alapító okiratában továbbra is kötelező feladatként szerepel a mentés mellett a betegszállítás is) egyáltalán nem beszélhetünk sikerekről. Sőt hiába vezették be már az összes lehetséges megszorító intézkedést, nagyobb a „gáz", mint eddig volt - állítja a szakszervezeti vezető.
Az elnök úgy látja: az elmúlt időszak megszorításaival már a legtöbb olyan juttatást elvonták, ami alapján minőségi munkát várnak a mentő dolgozóktól. A 3000 forintos ebéd hozzájárulást is csak nagy nehezen sikerült e körbe „visszaszuszakolnunk".
A szakszervezeti vezető szerint a Szolgálat tevékenységének 75-80 százalékát finanszírozza csupán a minisztérium, annak ellenére, hogy állami működtetésű szervezetről beszélünk. A fennmaradó 20-25 százalékot pedig a mentő szervezetnek kell előteremtenie.
- Persze mondják nekünk: versenyezzetek, a működéshez szükséges további milliárdokat teremtsétek elő magatoknak a szabad kapacitás terhére! Ez azonban nem megy, hiszen hiába kapunk például rendezvénybiztosítási, vagy külföldi betegek szállítására szóló megrendeléseket, hiába rohangálnak emiatt a mentőautók, sem annyi rendezvény, sem annyi külföldi beteg nincs, hogy ezt az óriási deficitet le tudnánk faragni – hangsúlyozta a Weborvosnak Toma Lajos.
Miután évek óta másról sem hallani, mint az OMSZ sikertörténetéről, nem értem, miként többszöröződik meg a hiány minden átalakítási kísérlet után? Ez mindenképpen jelzi: nem helyes az a koncepció, amellyel az OMSZ pénzügyi gondjait szándékoznak megoldani. Ezért állítom, hogy esetünkben nincs más lehetőség, mint a konszolidáció.
Toma súlyos hibának ítéli például, hogy a korábbi vezetés az általa lehívott állami pályázati pénzeket nem arra költötte, amire kapta. Ezért fordulhatott elő, hogy például a szükséges, új mentőállomásokra fordítandó összeget a működés fenntartásába forgatták be. Szintén sikertörténetként kommunikálták például az új mentőautók átadását, csak azt felejtették el hozzátenni: az idén nyáron átadott új gépjárművek még a tavalyi költségvetést terhelték. Ez évben azonban nem látok pénzt fejlesztési forrásra.
Azt, hogy a korábbi intézkedések számos ponton jogellenesek voltak, már több bírósági ítélet kimondta, a szakszervezeti vezető kezdeményezte per most már a Legfelsőbb Bíróság ítéletére vár.
A helyzet a dolgozók szempontjából sem megnyugtató, hiszen már ők is megtapasztalták: amikor súlyos pénzügyi gond merül fel, bizony annak kezelése bizony kirúgásokkal is együtt járt.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek