Nem alkotmányellenes a kamarai törvény

Döntött az Alkotmánybíróság és elutasította az összes támadó indítványt.

Elutasította az Alkotmánybíróság az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését támadó összes indítványt.

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 2007. október 29-én kelt, 1098/B/2006. AB számú - dr. Bragyova András, dr. Holló András, dr. Kiss László és dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Lenkovics Barnabás és dr. Trócsányi László alkotmánybíró különvéleményével meghozott - határozatával az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény egésze, valamint egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróságról 1989. évi XXXII. Törvény szerint a határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozat mindenkire kötelező.

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény ( Ekt.) kapcsán beérkezett valamennyi indítványt az Alkotmánybíróság egyesített és egy eljárásban bírált el.

Az indítványozók főbb érvei:

1. Valamennyi indítványozó elsődlegesen az egész törvény alkotmányellenességének formai okokból történő megállapítását kérte, tekintettel arra, hogy a törvény megalkotásakor nem tartották be a korábban hatályos kamarai törvények azon rendelkezéseit, melyek kötelezően előírták, hogy a jogszabály előkészítéséért felelős szerv a jogszabály tervezetét véleményezésre megküldje a szakmai kamaráknak. Az indítványozók kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: a véleményeztetési kötelezettség megszegésével alkotott törvény az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményét sérti.

2. Az ügyben előterjesztett indítványok az Ekt. formai alkotmányellenességének megállapítására irányuló kérelmeken túlmenően, további kérelmeket is tartalmaztak, melyek összefoglalóan az alábbi lényegi kérdésekre terjedtek ki:

a) Az indítványozók azt kifogásolták, hogy az Ekt. indokolatlanul és önkényesen elvonja „az egészségügyi kamaráktól az érdemi véleményezési és döntési hatásköröket, továbbá felszámolja a kötelező tagság intézményét Ez az indítványozók álláspontja szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdése mellett az Alkotmány 70/D. §-ában garantált „lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog és az állam egészségvédelmi kötelezettségének" sérelmét is jelenti.

Az egészségügyi kamarák érdemi véleményezési és döntési jogköreinek, valamint a kötelező kamarai tagság megszüntetésével önkényesen felszámolja a szakmai hatáskör- és felelősség megosztást az egészségügy területén. A kötelező tagságnak az Ekt. szerinti eltörlése az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 70/D. §-a mellett a diszkrimináció tilalmát is sérti, mert a nem az egészségügy területén működő szakmai kamarákra jellemző kötelező kamarai tagság fenntartásával szemben diszkriminatív. Az Ekt. kiemeli az egészségügyi szakmai kamarákat a szakmai kamarák általános csoportjából és megszünteti a kötelező tagságot. Ezzel alkotmányos érvek nélküli, indokolatlan különbséget tesz az egészségügyi dolgozók és kamarájuk, valamint a többi szakmai kamara között.

b) Az indítványozók külön is kifogásolták az Ekt. 28. § (6) bekezdését, mely az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény új 140/A-E. §-ait iktatta be. Az indítványozók azt sérelmezték, hogy a támadott rendelkezés egy kamarán kívüli szervezetnek (Országos Etikai Tanács, Megyei Etikai Tanács) is lehetővé teszi az etikai felelősség megállapítására irányuló eljárás lefolytatását. Az indítványozók sérelmezték az etikai felelősség újraszabályozását, amely egy külső, immár nem a szakmai önkormányzati szerv kezébe adja az etikai szabályozás és felelősségre vonás hatáskörét. Ez más szakmai kamarák tagjaival szemben az egészségügyben dolgozók hátrányosabb helyzetét eredményezi, mert az etikai eljárásokat nem a kamara, hanem külső hatóság folytatja le. Lehetővé teszi továbbá az etikai vétséget elkövetők számára a felelősség alóli mentesülést, mert az etikai ügyekben nem „az adott szakmához tartozók" járhatnak el. Ezzel kapcsolatban az indítványozók a jogbiztonság követelményének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmére hivatkoztak.

c) Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy az Ekt. 32. § (1) bekezdése szerint valamennyi az Ekt. hatálya alá tartozó kamarai tag csak akkor őrizheti meg eddigi kamarai tagságát, ha egyoldalú írásbeli nyilatkozatot tesz. Az indítványozók szerint az Ekt. e rendelkezése sérti azon kamarai tagok emberi méltóságát, önrendelkezési jogát, akik saját elhatározásuk alapján léptek be az adott kamarába.

d) Az indítványozók sérelmesnek tartották továbbá az Ekt. 32. § (2) bekezdését is, mely valamennyi választott kamarai tisztségviselő megbízatását megszüntette. Támadták továbbá az Ekt. 32. § (3) bekezdését is, mely soron kívüli kamarai választásokat rendelt el. Az indítványozók ezeket a rendelkezéseket a köztestületi működés rendjébe történő önkényes, indokolatlan állami beavatkozásnak és az egyesülési jog aránytalan korlátozásának minősítették.

Az Alkotmánybíróság válasza a formai alkotmánysértés (közjogi érvénytelenség) kérdésében

1) Az Alkotmánybíróság elsőként azt az indítványi kérelmet vizsgálta, amelyet valamennyi indítványozó előterjesztett, s amely az Ekt. közjogi érvénytelenségének megállapítására irányult.

Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában, elvi jelleggel hangsúlyozta, hogy „a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének az Alkotmány

2. §(1) bekezdéséből levezethető jogállami követelménye. Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, ha a jogalkotási eljárás során olyan súlyos eljárási szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi érvénytelenségét idézte elő, illetőleg, amely másként nem orvosolható, mint a jogszabály megsemmisítésével.

Az Alkotmánybíróság határozataiban alkotmányos követelményként azt is meghatározta, hogy „jogalkotásra csak a jogbiztonság alkotmányos elvének megfelelően kerülhet sor. A jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogalkotás ésszerű rendben történjék.

Az Alkotmánybíróság a 30/2000. (X. 11.) AB határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály által kifejezetten és konkrétan megnevezett, egyetértési, illetve véleményezési jogkörrel rendelkező szervezetek - a demokratikus döntéshozatali eljárásban betöltött szerepük miatt az egyeztetési kötelezettség vonatkozásában - közhatalminak, így a jogalkotó számára megkerülhetetlennek minősülnek.

Az Alkotmánybíróság a 7/2004. (III. 24.) AB határozatban arra a következtetésre jutott, hogy „a törvényalkotási eljárás ügydöntő, érdemi része a törvényjavaslat benyújtásával kezdődik, annak nem eleme a törvénytervezet elkészítése, s ugyanígy kívül esnek rajta az előkészítés során lefolytatott egyeztetések és véleményeztetések." Továbbá „az előterjesztő által lefolytatott eljárások nem részei az érdemi törvényalkotási eljárásnak, így az esetlegesen elmulasztott vagy nem megfelelően lefolytatott egyeztetések nem minősülhetnek olyan jellegű szabályszegésnek, amelyek a törvény közjogi érvénytelenségét eredményezik.

Az Alkotmánybíróság a 29/2006. (VI. 21.) AB határozatában úgy foglalt állást, hogy „a Magyar Orvosi Kamara biztosított véleményezési jogot a MOK elsődlegesen az orvosi kar érdekeinek képviseletében gyakorolja. A jogszabályok, illetve egyéb döntések előkészítéséért felelős szervek vagy személyek a MOK véleményének hiányában is kezdeményezhetik a döntés meghozatalát, illetve a jogszabály kiadását, ha a MOK nem nyilvánított véleményt a megadott határidőig és nem is kezdeményezte a határidő meghosszabbítását. Maga a törvény sem tekinti tehát a véleményezést a jogalkotás elengedhetetlen feltételének.

Az utóbb említett két határozatában tehát az Alkotmánybíróság arra az álláspontra jutott, hogy a törvényjavaslat benyújtását megelőző jogszabály-előkészítési eljárások elmulasztása önmagában nem eredményezi a törvény közjogi érvénytelenségét.

Az Ekt. egésze alkotmánybírósági felülvizsgálatának ki kellett terjednie arra, hogy annak megalkotása, s ezen belül a jogszabály-előkészítés megfelelt-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek.

Nem vitásan az Ekt. megalkotásakor még hatályos önálló kamarai törvények tartalmazták a törvény előkészítéséért felelős szervek, illetve személyek véleményeztetési kötelezettségét. Tehát a törvény-előkészítőjének - az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. Törvényben (Einfotv) előírt általános információadási kötelezettségéhez képest - különös törvényi kötelezettsége volt a kamarák formalizált tájékoztatására és véleményeztetésére.

Ezért önmagában az általános információadási kötelezettség teljesítése az önálló kamarai törvényekben részletesen előírt véleményeztetési kötelezettség teljesítését nem pótolhatta.
Az Ekt. 34. § (1) bekezdése mindazonáltal 2007. április 1-jével hatályon kívül helyezte a korábbi kamarai törvényeket.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség utólagos vizsgálata során rendszerint nincs figyelemmel az indítvány benyújtását követően hatályon kívül helyezett jogszabályokra. Az indítványozók ugyanakkor elsősorban a jogalkotási eljárási szabályok megsértésének megállapítását kezdeményezték. Az indítványok alapján tehát az Alkotmánybíróságnak kifejezetten arról kell határoznia, hogy az Ekt. megalkotására az akkor hatályos eljárási szabályoknak megfelelően került-e sor. Ezért az Ekt. megalkotására vonatkozó eljárási szabálytalanság vizsgálatának nem lehetett akadálya, hogy az Ekt. megalkotása során a törvény előkészítésért felelős szervekre és személyekre kötelező törvényi rendelkezéseket ( korábbi önálló kamarai törvények ) az indítványok benyújtását követően hatályon kívül helyezték.

A korábban hatályos kamarai törvényekben az egészségügyi szakmai kamarák véleményeztetésére irányuló kötelezettség nyilvánvalóan a törvényjavaslat benyújtása előtti szakaszra vonatkozik. A parlamenti eljárásban ugyanis a szakmai szervezetekkel való kötelező egyeztetésre már nincs lehetőség. A szakmai szervezetek véleményének kötelező kikérésére tehát csak a törvénynek a parlament elé történő terjesztése előtt kerülhet sor. S ezért a törvény előkészítésért felelős szervek és személyek a törvényben megállapított hangsúlyozott felelősséggel tartoznak. A törvényi szabályok be nem tartása törvénysértést valósít meg.

A korábban hatályos kamarai törvények rendelkezései tehát egyértelműen meghatározták, hogy a jogszabályok előkészítéséért felelős szervek, illetőleg személyek kötelesek voltak az egészségügyi szakmai kamaráknak a szakmai tevékenységüket, anyagi helyzetüket közvetlenül befolyásoló jogszabályok tervezeteit véleményezésre megküldeni. Konkrét törvényi előírás jól körülhatárolt és félreérthetetlen rendelkezése tartalmazta a jogszabályok előkészítéséért felelős szervek, illetve személyek véleményeztetési kötelezettségét. A véleményeztetési kötelezettség tárgyát a törvények világosan rögzítették. Az egyeztetési kötelezettség nem a jogszabályok előkészítéséért felelős eseti döntésén, hanem törvényi előíráson alapult. A kamarai törvények azt is rögzítették, hogy a jogszabályok tervezeteit olyan módon kellett volna megküldeni, hogy a kamara „véleménye kialakításához megfelelő idő és ismeret álljon rendelkezésére".
A jogszabály-előkészítés során mérlegelni kellett volna a kamara véleményét. A kamara véleményének figyelmen kívül hagyása, vagy részleges figyelembevétele esetén ennek okairól a jogszabály előkészítéséért felelős szerv, illetve személy köteles lett volna írásban tájékoztatni a jogszabály megalkotására jogosult személyt, illetve szervet.

Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában megállapította, hogy az Ekt. megalkotására a kamarai törvényekben tételesen előírt véleményeztetési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával került sor. Az Ekt. megalkotásakor olyan súlyos szabálytalanságok történtek, amelyek alapul szolgálhatnak az Ekt. közjogi érvénytelenségének megállapításához.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint meg kell semmisíti a jogszabályt, ha a jogalkotási eljárás során olyan súlyos eljárási szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi érvénytelenségét idézte elő, illetőleg, amely másként nem orvosolható, mint a jogszabály megsemmisítésével. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor tekintettel volt arra, hogy utólagos és elvont normakontroll eljárás esetében vizsgálni kell azt is, hogy a jogszabály alkotmányellenessége megállapításának lehet-e az alkotmánysértés kimondásán túlmenő következménye. A konkrét ügyben megállapították, hogy az Ekt. alkotmányellenességének megállapítása - az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. Törvény alapján - az Ekt. megalkotásának időpontjára visszamenőleges hatályú megsemmisítését eredményezné, ennek következtében az érintett egészségügyi kamarák működését semmi sem garantálná. A törvényi szabályozás hiánya a kamarák helyzetét és működését kiszámíthatatlanná tenné, s ez a jogbiztonság súlyos sérelmét okozná.

Amennyiben az Alkotmánybíróság egész Ekt.-t nem visszamenőlegesen, hanem a határozat közzétételének napjával semmisítené meg, úgy ez szintén a kamarákra vonatkozó szabályok hatályvesztéséhez vezetne, vagyis megszüntetné a kamarák működésének jogalapját. Ez tehát bizonytalan, a jogbiztonságot sértő helyzetet idézne elő. Az Ekt. jövőbeni hatályú megsemmisítése esetén a törvényhozónak az Alkotmánybíróság által megállapított időpontig új törvényt kellene alkotnia az egészségügyi kamarákról. Az Ekt. megalkotását követő rövid időn belül az egészségügyi kamarákra vonatkozó újabb törvény, vagyis a gyakori jogszabályváltozás a kamarák működését, a már teljesedésbe ment jogviszonyokat érintően bizonytalanságot idézhet elő. Egy esetleges jogalkotási késedelem pedig a kamarák működését veszélyeztethetné.

Ezen túlmenően egy új kamarai törvényt a véleményeztetési kötelezettség hatályon kívül helyezése miatt - már nem lenne kötelező a kamarákkal véleményeztetni. Ilyen kötelezettséget a hatályos jog már nem tartalmaz, s ezt az Alkotmánybíróság sem teheti kötelezővé.

Ezért a közjogi érvénytelenség megállapításának indoka, vagyis a véleményeztetési eljárás lefolytatásának elmulasztása az Ekt.-t felváltó új törvény megalkotásával sem lenne orvosolható.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság határozatában arra a következtetésre jutott, hogy az egész Ekt. - akár visszamenőleges, akár pedig a jövőbeni hatállyal történő - megsemmisítése a kamarák működését érintő jogbizonytalanságot idézne elő. Ezért az Alkotmánybíróság a jogállam és jogbiztonság elvére figyelemmel az egész Ekt. megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság válaszai az Ekt. egyes rendelkezéseire vonatkozó indítványok tekintetében

Az indítványozók az Ekt. számos rendelkezése alkotmányellenességének megállapítását külön is kérték. Ezek közül a legfontosabb indítványozói felvetésekre adott válaszok:

1. Az Alkotmánybíróság szerint az egészségügyi dolgozókra vonatkozó új felelősségi és etikai szabályok egyértelműek, s kiszámítható eljárás lefolytatására adnak lehetőséget. Ezért az Ekt. és az Eütv. e rendelkezései nem ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.

Az Ekt. a kamarai tagok etikai felelősségének megállapítását egységesen, különbségtétel nélkül teszi lehetővé. Az Ekt. és az Eütv. a kamarákhoz nem tartozó egészségügyi dolgozók etikai felelősségének megállapítását is egységesen, különbségtétel nélkül szabályozza. Az adott szabályozás szempontjából egy csoportba tartozók között tehát nem történt megkülönböztetés.
Az Ekt. és az Eütv. értelmében ugyanakkor a kamarai tag egészségügyi dolgozók etikai felelősségének megállapítására részben eltérő módon kerül sor, mint a kamarákhoz nem tartozó egészségügyi dolgozók esetében. A szabályozás szempontjából egy csoportot alkotó kamarai tagok, valamint az ettől eltérő csoportot képező, kamarai tagsággal nem rendelkező egészségügyi dolgozók közötti megkülönböztetés vizsgálata mindazonáltal - az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján - nem tárgya a diszkrimináció vizsgálatának. Ezért erre hivatkozva az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.
Az indítványozók szerint az egészségügyi kamarák és más szakmai kamarák közötti, az etikai felelősség megállapításával kapcsolatos megkülönböztetés is ellentétes a diszkrimináció alkotmányi tilalmával. Az eltérő foglalkozások és kamarák közötti - az etikai eljárás szabályozását érintő - megkülönböztetés azonban az Alkotmánybíróság szerint nem eredményezheti a diszkrimináció alkotmányi tilalmának sérelmét.

Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az Ekt.-nek az egészségügyi dolgozókra vonatkozó új felelősségi szabályai, illetve az ahhoz kapcsolódó rendelkezések nem hozhatók alkotmányjogilag értékelhető összefüggésbe az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe foglalt, az élethez és az emberi méltósághoz való alapjoggal. Ezért az említett rendelkezések alapján az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelme sem állapítható meg.

2. Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt az indítványozói állítást, mely szerint a jogállamiság elve, illetve a szerzett jogok védelme sérült a kötelező kamarai tagság eltörlésével.

Az Ekt.-t megelőző törvényi szabályozás az egészségügyi tevékenység folytatásához kötelező feltételként írta elő a kamarai tagságot. Ezzel szemben az Ekt. alapján az egészségügyi tevékenység már kamarai tagság létesítése, illetve fenntartása nélkül is folytatható. Az Ekt. tehát nem tiltja, hogy az egészségügyi dolgozó a kamara tagja legyen, csupán a kamarai tagság kötelező jellegét szüntette meg. A korábban kötelező kamarai tagság jogszabályi ígérvényként, várományként vagy kedvezményként nem értelmezhető. Ezért a kamarai tagság kötelező jellegének megszüntetése a szerzett jogok elvét sértő kedvezőtlen változást sem eredményezhetett. Mindennek következtében a kamarai tagság kötelező jellegének eltörlése és a szerzett jogok, illetve a jogbiztonság védelmének elve között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem fedezhető fel.

3. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt az indítványi elemet vizsgálta, miszerint a kamarai tagság kötelező jellegének megszüntetése sérti az emberi méltóságot, illetve a személyek önrendelkezési jogát, s ezzel megvalósult az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelme.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kamarai tagsági jogviszony - a törvényi szabályok betartásával - szabadon létesíthető, illetve fenntartható. Az egészségügyi dolgozók önrendelkezési szabadságuk keretében dönthetnek arról, hogy a szakmai kamarák tagjai legyenek. A kamarai tagsági kötelezettség eltörlése tehát nem ellentétes az önrendelkezési joggal, illetve az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe foglalt emberi méltósághoz való joggal.

4. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt az indítványozói állítást vizsgálta, amelynek alapján a kamarai tagság kötelező jellegének megszüntetése a diszkrimináció tilalmát sérti.

Az indítványozók a kötelező kamarai tagság eltörlését más szakmai kamarákhoz viszonyítva tartották alkotmányellenes diszkriminációnak. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy csak az adott szabályozás szempontjából egy csoportba tartozók közötti megkülönböztetés vizsgálata tartozik a diszkrimináció vizsgálatának tárgyába. Az Ekt. az egészségügyi dolgozók kamarai szervezeteit érintően szüntette meg a kamarai tagság kötelező jellegét. E szabályozás szempontjából eltérő csoportot alkotnak azok a kamarák, ahol továbbra is hatályos a kényszertagság. Az Ekt. által nem szabályozott, az adott szabályozás szempontjából eltérő csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata nem tartozik a diszkrimináció vizsgálatának tárgykörébe. Ezért e körben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.

5. Az Alkotmánybíróság azzal az indítványozói kérelemmel is foglalkozott, mely szerint a kamarai tagság kötelező jellegének megszüntetése az Alkotmány 70/D. §-át, vagyis az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettségét sérti.
Az Alkotmánybíróság szerint az Ekt.-nek a kamarai tagság kötelező jellegét megszüntető rendelkezései és az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettsége között semmilyen alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg.

6. Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a jogállamiság elvét sértette-e az, hogy a törvényalkotó a kamarai tisztségviselők megbízatását megszüntette, s kötelezővé tette a soron kívüli kamarai választások megtartását. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már rámutatott arra, hogy a jogállamiság követelményét a szervezeti változtatás, a vezetők megbízatásának törvényi megszüntetése csak akkor sérti, ha az átszervezés a szerv hatósági tevékenységének veszélyeztetését eredményezi, vagy ha a szerv az átszervezés következtében nem tud eleget tenni feladatainak, avagy az átszervezés következtében a szerv tevékenysége az érintettek számára kiszámíthatatlanná válik. Az Ekt. körültekintően szabályozta és megfelelő határidő megállapításával rendelte el a kamarai tisztségviselők megbízatásának megszüntetését és a soron kívüli kamarai választások megtartását. Ennek következtében a kamaráknak lehetősége volt arra, hogy felkészüljenek a vezetők megbízatásának megújítására, s a feladataik megfelelő teljesítésére. Ezért a jogállamiság elvének sérelme nem állapítható meg.

7. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azzal foglalkozott, hogy a kamarai tisztségviselők megbízatásának megszüntetése, s a soron kívüli kamarai választások megtartásának elrendelése az egyesülési szabadság sérelmét jelentette-e? Az Alkotmánybíróság korábban már megállapította, hogy a „köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet". Ezért a köztestületként létrehozott kamarák tisztségviselői megbízatásával kapcsolatos szabály nem sérti az egyesülési szabadságot.

8. Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a kamarai tisztségviselők megbízatásának megszüntetése, s a soron kívüli kamarai választások megtartásának elrendelése sértette-e a diszkrimináció tilalmát. Ezt az indítványozók más szakmai kamarákhoz viszonyítva tartották alkotmányellenes diszkriminációnak. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy csak az adott szabályozás szempontjából egy csoportba tartozók közötti megkülönböztetés vizsgálata tartozik a diszkrimináció vizsgálatának tárgyába. Az Ekt. az egészségügyi dolgozók kamarai szervezeteit érintően szüntette meg a kamarai tisztségviselők megbízatását, illetve rendelt el soron kívüli kamarai választásokat. Az Ekt. szabályozása alá nem tartozó, más szakmai kamarák esetében a kamarai vezetők megbízatásának eltérő megújításából származó különbségtétel nem tartozik a diszkrimináció vizsgálatának tárgykörébe. Ezért az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.

9. Az Alkotmánybíróság végül azzal az indítványozói kérelemmel foglalkozott, mely szerint a kamarai tisztségviselők megbízatásának megszüntetése és a soron kívüli kamarai választások megtartása az Alkotmány 70/D. §-át, vagyis az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettségét sérti. Az Ekt. 32. § (2) és (3) bekezdésének a kamarai tisztségviselők megbízatását megszüntető és soron kívüli kamarai választások tartásáról szóló rendelkezése, valamint az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettsége között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság valamennyi indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróságról 1989. évi XXXII. Törvény alapján lehetőség van arra, hogy a tagok esetleges különvéleményüket, annak indokolásával együtt csatolják a határozathoz, lehetőség van továbbá arra, hogy a többség által elfogadott határozattal egyetértve, annak indokolásához fűzzenek kiegészítő illetve részben a többségi indokolástól eltérő álláspontot.

1. Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása, melyhez csatlakozott Dr. Bragyova András alkotmánybíró is.

Dr. Holló András egyetértett a határozat rendelkező részével, az Ekt. egésze és egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításával. Nem értett egyet ugyanakkor az elutasítás indokaival, miszerint a formai alkotmánysértés, a közjogi érvénytelenség fennállása lényegében megállapítható, de „ a jogállam és jogbiztonság elvére figyelemmel" az egész Ekt. alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése nem indokolt. Álláspontja szerint az indítványt a határozat indokolásával szemben a közjogi érvénytelenség hiányára kellett volna alapozni.

Az Alkotmánybíróság ugyanis korábban elvetette az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének azt a széles értelmezését, amely a jogalkotási eljárás alkotmánybírósági kontrollja során e formális törvénysértést az alkotmánysértés szintjére emelje. Az Alkotmány

2. § (1) bekezdésének tág értelmezése, a formális törvénysértés alkotmánysértésként kezelése az Alkotmánybíróság alkotmányvédő pozícióját relativizálná, kiegészülne egy olyan törvényességvédelmi szerepkörrel is, ami alkotmányos jogállásából nem következik. A konkrét ügyben az elbírálandó alkotmányjogi probléma az volt, hogy a vonatkozó kamarai törvényekben biztosított véleményezési jog kormány általi megsértése eredményezi-e az Ekt. közjogi érvénytelenségét?

A törvény közjogi érvénytelenségének - a véleményezési jog megsértése miatti -megállapíthatóságára Dr. Holló András szerint azon korábbi precedens határozatok az irányadóak, miszerint a törvényben biztosított véleményezési jog megsértése olyan törvénysértés, amely nem eredményezi az adott törvény közjogi érvénytelenségét, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a megsértését.

Összegezve álláspontját: az Alkotmánybíróság gyakorlatában a törvény közjogi érvénytelenségének megállapítására irányadó korábbi alkotmánybírósági precedensek szerint:

- a törvény közjogi érvénytelenségét eredményezi, ha a törvényalkotási eljárás során sérül az Alkotmány, illetve a Házszabály adott rendelkezése;

- nem eredményezi a törvény közjogi érvénytelenségét az érdemi törvényalkotási eljárást megelőző előkészítési eljárás során a véleményezési kötelezettség törvényi előírásának megszegése. A törvénysértés nem jelent egyben alkotmánysértést is: „A jogalkotás ura az erre hatáskörrel rendelkező állami szerv, mely saját kockázatára él a közvetítő társadalmi szervezetek nyújtotta lehetőséggel, hogy jogszabályai társadalmi elfogadottságát növelje.

Az érdekképviseleteknek a más közvetítő társadalmi szerveknek azonban nincs az Alkotmányból eredő joga arra, hogy a jogalkotási eljárásban véleményezési jogot biztosítson számukra a törvényhozó. Következésképpen, ha van ilyen jog, annak megsértése nem alkotmánysértés."

A kamarai és nem kamarai tagok etikai, fegyelmi felelősségének megállapítására vonatkozó eltérő hatáskörű szabályoknak a 70/A. § szempontjából való vizsgálata kapcsán, az indokolást érintő „párhuzamos" módszertani megjegyzései a következők:

A határozat adottnak véve a kamarai és nem kamarai tagok tekintetében az eltérő szabályozást, s azt egyben csoportképző ismérvnek tekintve, arra az álláspontra helyezkedett, hogy - két csoportról lévén szó - az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme nem állapítható meg.

Dr. Holló András álláspontja szerint a csoportképzés szempontjából elsősorban azt kellett volna a vizsgálat tárgyává tenni, hogy az etikai, fegyelmi felelősségre vonás szabályai azonos vagy különböző szabályozási koncepción nyugszanak-e. A jogegyenlőségi vizsgálat szempontjából az egy vagy külön csoportba tartozást az dönti el, hogy a szabályozási koncepció lényege mely jogalanyi körre vonatkozik. Amennyiben a vizsgálat arra az eredményre jutott volna, hogy szabályozási koncepciót (az orvosetikai, fegyelmi felelősségre vonásra vonatkozó jogi szabályozás) „lefedi" mind a kamarai, mind a nem kamarai tagokat, ezután merül fel, s lesz a további vizsgálat tárgya az adott szabályozási koncepción belüli eltérő szabályozás alkotmányossága.

2. Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

Dr. Kiss László is egyetértett határozatban írt elutasító tartalmú döntéssel. Ugyanakkor határozat indokolását más alapokra helyezte volna. Két körülményben látja az elutasítás indokait:

a.) Az autonóm törvényalkotási jogkörrel rendelkező Országgyűlésnek jogában áll az általa korábban alkotott törvény (s az abban biztosított hatáskörök) módosítása, hatályon kívül helyezése, új törvény alkotása.

b.) Vitatja, hogy a kötelező egyeztetésre olyan módon nem került sor, amely közjogi érvénytelenséget eredményezne.

Az indítványozó érdekképviseleti szerveket az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény (Ekt.) előkészítésébe — állításuk szerint — nem vonták be. Ezzel - állítják az indítványozók - az Ekt. megalkotása során megsértették az akkor hatályos kamarai törvényeket, az indítványozók gyakorlatilag azt sérelmezik, hogy a „saját ügyükben" nem nyilváníthattak véleményt, s ez - úgy vélik - közjogi érvénytelenséget eredményez.

Az említett törvényekben az érintett kamaráknak biztosított köztestületi hatásköröket szüntette meg a törvényhozó, amelynek ehhez — ahogy azok telepítéséhez is — alkotmányos joga van.

A törvényhozó hatalom autonóm törvényalkotási jogkörének korlátozását jelentené, ha e jogkörének szabad gyakorlásában az említett érdekképviseleti szervek megakadályozhatnák. Nincs sem alkotmányos lehetőség, sem alkotmányos indok arra, hogy az említett érdekképviseleti szerveknek egyszer biztosított hatáskörök az idők végezetéig fennmaradhassanak. A törvényalkotási autonómia nyilvánvalóan megillette az Országgyűlést, a megoldás elegáns vagy kevéssé elegáns volta nem alkotmányjogi kérdés.

Megjegyzi: az Országgyűlést megilleti akár az a jog is, hogy megszüntesse a kamarákat; ez is politikai felelősségével terhelt mérlegelési jogkörébe tartozik, tehát: jelen esetben az Országgyűlés az általa korábban az említett érdekképviseleti szervekhez telepített hatáskörökhöz „nyúlt" hozzá, s ehhez — autonóm törvényhozó hatalomként — alkotmányosan joga is volt.

Az indítványozó szervezetek határozottan állítják, hogy korábbi (véleményezési) hatáskörük törvényi megszüntetésekor nem kérték ki a véleményüket. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem állítható megalapozottan, hogy a törvényjavaslat előkészítésében nem kérték az érintett kamarák véleményét. Vitatja ezt az álláspontot, közelebbről még inkább azt, hogy a törvényalkotó Országgyűlés nem ismerte (nem ismerhette) meg a törvény változtatásával közvetlenül érintett érdekképviseleti szervezetek álláspontját. A kamarák véleménye a döntéshozó szerv, jelen esetben a törvényt alkotó Országgyűlés számára fontos, s a törvényalkotási eljárásban biztosított is volt a kamarai vélemények kifejtése.

3. Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása

Dr. Kovács Péter egyetértve a határozat rendelkező részével, az indokolást egészíti ki. Abból, hogy a kötelező tagsági viszony nem sérti az egyesülési szabadságot - nézete szerint - nem szükségképpen következik, hogy a kamarai viszony bizonyos egyéb vetületei ne tartozhatnának az egyesülési jog oltalma alá, és hogy az új választások törvénnyel történő előírása ne lehetne a strasbourgi joggyakorlat szellemében vizsgálható. Mindennek különös jelentősége van akkor, amikor a jogalkotó paradigmaváltást hajt végre, és a rendszerváltozás után kialakított kettős érdekképviseleti rendszert (ahol az önkéntes tagságon alapuló szakszervezetek képviselték a munkavállalói érdekeket, míg a kötelező tagságon felépülő kamara jelenítette meg az egységes szakmai érdeket, utóbbinak igen erős pozíciót juttatva) úgy alakítja át, - ahogyan a határozat is részletesen elemezte -, hogy utóbbinak a jogosítványait csökkentette és közben a közszférában a szakszervezeti jogok gyakorlásának jogi keretei fontos vetületeiket illetően nem felelnek meg a Magyar Köztársaságot terhelő, általa vállalt kötelezettségeknek.

4. Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye

Dr. Lenkovics Barnabás különvéleményében nem ért egyet a határozat rendelkező részével, az indokolásnak ugyanis csak a közjogi érvénytelenség megállapíthatóságára vonatkozó okfejtését tartja elfogadhatónak. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványoknak helyt kellett volna adnia és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvényt - annak alkotmányellenességét megállapítva - teljes egészében meg kellett volna semmisítenie.

A 30/2000. (X. 11.) AB határozatában az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a jogszabály által kifejezetten és konkrétan megnevezett, egyetértési, illetve véleményezési jogkörrel rendelkező szervezetek - a demokratikus döntéshozatali eljárásban betöltött szerepük miatt az egyeztetési kötelezettség vonatkozásában - közhatalminak, így a jogalkotó számára megkerülhetetlennek minősülnek. Amennyiben külön törvény ír elő konkrét és intézményesített véleménykérési kötelezettséget, akkor annak elmulasztása olyan, a jogalkotási eljárásban elkövetett súlyos szabálytalanságnak minősülhet, amely adott esetben a jogállamiság alkotmányos követelményét közvetlenül veszélyezteti, és a törvénysértő módon alkotott jogszabály közjogi érvénytelenségét eredményezheti. Azt a kérdést, hogy a külön törvényekben meghatározott jogalkotási eljárási szabály megszegése súlyosságánál fogva adott esetben eléri-e az alkotmánysértés szintjét, az Alkotmánybíróságnak eseti mérlegeléssel kell eldöntenie.

Ezt a mérlegelést - alaki, eljárási szempontból - a többségi határozat elvégezte, és helyes megállapításokra jutott. A közjogi érvénytelenséget és az abból eredő alkotmánysértést meg is állapítja, az annak megfelelő szankció - a megsemmisítés - alkalmazásától azonban, általa elfogadhatatlannak tartott indokok alapján eltekintett.

Álláspontja szerint a megsemmisítés folytán esetlegesen felmerülő jogbizonytalanságot nem az Alkotmánybíróság idézné elő, az a közjogi érvénytelenség előidézésének mozzanatában már eleve benne van és ezzel már a jogszabályellenes törvénytervezet előkészítőjének (a miniszternek), az Országgyűlés elé terjesztőjének (a Kormánynak) és magának a törvényhozónak (az Országgyűlésnek) is számolnia kellett. Ugyanígy a közjogi érvénytelenséget tevékenyen előidéző jogalkotó fórumok alkotmányos kötelessége az is, hogy az általuk előidézett érvénytelenség orvoslásának olyan módját kutassák fel és találják meg a legrövidebb időn belül, amely a lehető legkisebb jogbizonytalanságot okozza.

Amennyiben az Alkotmánybíróság olyan gyakorlatot teremt, hogy az általa vélhetően okozott jogbizonytalanságra tekintettel nem semmisíti meg a közjogilag nyilvánvalóan érvénytelen normákat, ezzel - ha nem is szándékoltan, de - ösztönzi azok jövőbeni előidézését. Tekintettel a közjogi érvénytelenségi esetek több mint másfél évtizedes előfordulási gyakoriságára, az Alkotmánybíróságnak - saját jogállami rendeltetésével összhangban - éppen hogy szigorítania kellene eddigi gyakorlatán.

Ebben a folyamatban kisebb visszalépések elképzelhetőek, azonban olyan jellegű irányváltások, melyek ebben a folyamatban alapvető törést okoznak, megengedhetetlenek.

A többségi határozat formai, eljárási hibát megállapító indokolása mellett két további érdemi kifogás is megállapítható. Mindkét érdemi kifogás - a demokratizmus követelménye és az önkormányzás alapjoga - a jogállamiság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] szerves részét alkotja.

A demokratikus jogállammal és az abból levezetett jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlen, ha a jogalkotó a jogszabály-előkészítés törvényben előírt szabályait jogkövetkezmények nélkül megsértheti. Álláspontja szerint az egészségügyben működő szakmai kamarák véleményeztetési kötelezettségének figyelmen kívül hagyása a demokratizmus követelményének is olyan súlyos megsértése, amely a jogszabály tartalmi érvénytelenségét is eredményezi. A jogszabályt emiatt is meg kellett volna semmisíteni.

Az egészségügyben működő szakmai kamarák mind az önigazgatás, mind az önkormányzás tekintetében megfelelően illeszkedtek az alkotmányos demokrácia összetett rendszerébe.

A három önkormányzati szerv mellőzése a jogalkotási folyamatban nem csupán formai közjogi érvénytelenséget eredményez, de a demokratikus legitimáció gyengítésével és az önkormányzáshoz fűződő alapjog kiüresítésével, érdemi gyakorlásának elvonásával a demokratikus jogállam tartalmának sérelmét is okozza, annak fejlődési folyamatát - elfogadható alkotmányos indok nélkül - súlyosan visszaveti. Ezért is kellett volna a 2006. évi XCVII. törvényt teljes egészében megsemmisíteni.

5. Dr. Trócsányi László alkotmánybíró különvéleménye

Nem ért egyet a határozat rendelkező részével és indokolásának egyes megállapításaival. Álláspontja szerint az egész Ekt.-t közjogi érvénytelenség, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvének megsértése miatt meg kellett volna semmisíteni.

Az indítványozók az Ekt.-t többek között azon az alapon támadták, hogy a kamarai törvényekben előírt véleményeztetési eljárást nem folytatták le: az érintett kamaráknak a törvénytervezet előkészítője a törvényekben meghatározott módon az Ekt.-ra vonatkozó tervezet szövegét és annak indokolását nem küldte meg, így a kamarák nem élhettek a három törvényben biztosított véleményezési jogukkal. Ennek következtében véleményük mérlegelésére sem kerülhetett sor, és a jogalkotót sem tájékoztathatták a vélemény figyelmen kívül hagyásának vagy részleges figyelembevételének okairól.

Elfogadva a határozat indokolásában foglaltak helytállóságát, az Alkotmánybíróságnak le kellett volna vonnia az ott kifejtett megállapítások következményeit. A kamarai törvények az érintett kamarák véleményezési jogát nem általánosságban biztosították, hanem pontosan körülhatároltan rögzítették minden olyan jogszabály megalkotásánál, amely az orvosok, a gyógyszerészek, az egészségügyi szakdolgozók szakmai tevékenységét, anyagi helyzetét közvetlenül befolyásolja. (Az Ekt. kétség kívül ilyen jogszabálynak minősül.) A három korábbi kamarai törvény lényegében azonos módon fogalmazta meg a jogszabály előkészítéséért felelős szervek, illetőleg személyek kötelezettségeit: kötelesek voltak a jogszabályok, illetve döntések tervezeteit, valamint azok indokolását véleményezésre olyan módon megküldeni, hogy a kamaráknak véleményük kialakításához megfelelő idő és ismeret álljon rendelkezésére; a kamarák véleményét az előkészítés során mérlegelni, illetőleg a kamarák véleményének figyelmen kívül hagyása, vagy részleges figyelembevétele esetén ennek okairól a jogszabály megalkotására jogosult személyt, illetve szervet írásban tájékoztatni.

Az Országgyűlést nem terhelte alkotmányos kötelezettség arra vonatkozóan, hogy ennyire konkrét véleményezési jogot biztosítson az érintett kamarák számára, és ezzel kapcsolatosan szigorú kötelezettségeket (korlátokat) írjon elő. Ha azonban ilyen korlátozásokat mégis bevezetett, azok nemcsak az előkészítő szervekre, de magára az Országgyűlésre is kihatottak. Az Országgyűlés ezzel közvetett módon, de önmagát is korlátozta. A jogalkotásra vonatkozó előírások pedig éppoly kötelezőek a jogalkotásban résztvevő szervekre és személyekre, mint a jogrendszer bármilyen más normája az érintett jogalanyokra.
Jelen esetben a törvények nem pusztán a véleményeztetési kötelezettséget írták elő, de azt is rögzítették, hogy a jogszabály előkészítőjének (jelen esetben a Kormánynak) a jogszabály tervezett szövegét indokolással együtt a kamarák részére meg kell küldeni, méghozzá olyan módon, hogy a kamaráknak véleményük kialakításához megfelelő idő és ismeret álljon rendelkezésre, továbbá, hogy a kamarák véleményét mérlegelni kell, s végül a vélemény figyelmen kívül hagyása vagy részleges figyelembe vétele esetén a jogalkotót (jelen esetben az Országgyűlést) ennek okairól írásban tájékoztatni kell. A Kormány csak akkor kezdeményezhette volna a jogszabály kiadását (megalkotását), ha ezeknek a kötelezettségeknek eleget tett, vagy ha vélemény azért nem állt rendelkezésére, mert az érintett kamarák a megfelelő határidőn belül véleményezési jogukat nem gyakorolták.

A Kormány tudatosan nem tett eleget a fenti kötelezettségeknek, s figyelmen kívül hagyta a jogalkotási törvény és a kamarai törvények vonatkozó előírásait. Mulasztása azonban – Dr. Trócsányi László álláspontja szerint - kihat magára a törvényalkotási eljárásra is.

„A jogalkotási eljárási szabályok megsértését nem orvosolhatja, ha a jogalkotó az eljárási szabályok megsértése után mégis megalkotja a normát. Az Országgyűlés sem orvosolhatja tehát azt a jogsértést, amit a törvény előkészítése során a Kormány elkövetett. A jelen határozat szerint a jogszabály-előkészítés a jogalkotási folyamat nélkülözhetetlen része. Erre tekintettel rögzíti, hogy „az Ekt. alkotmányossági felülvizsgálatának ki kell terjednie arra, hogy annak megalkotása, s ezen belül a jogszabály-előkészítés megfelel-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek." A vizsgálat eredményét a következőkben vonja le: „Az Ekt. megalkotásakor olyan súlyos szabálytalanságok történtek, amelyek alapul szolgálhatnak az Ekt. közjogi érvénytelenségének megállapításához." Ebből - egyetértve a Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleményében foglaltakkal

– Dr. Trócsányi László szerint egyértelműen az következik, hogy a jogalkotási eljárás során megszegték az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogállamiság követelményét. Az alkotmányellenesség megállapításától azonban a határozat tartózkodik.

A törvény visszamenőleges, vagy jövőre irányuló megsemmisítése következményeinek elemzését követően az indokolás úgy fogalmaz, hogy „az egész Ekt. - akár visszamenőleges, akár jövőbeni hatállyal történő - megsemmisítése a kamarák működését érintő jogbizonytalanságot idézne elő. Ezért az Alkotmánybíróság a jogállam és a jogbiztonság elvére figyelemmel az egész Ekt. megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította".

Az indokolásnak ez a fordulata előtérbe helyezi a jogbiztonság követelményét az Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó kötelezettségével szemben. A megsemmisítést ugyanis nem azon az alapon mellőzi, hogy a véleményeztetési kötelezettség elmulasztása nem eredményezi az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét, azaz nem áll fenn alkotmányellenesség, hanem azért, mert ha az Alkotmánybíróság az Ekt.-t (bármilyen hatállyal) megsemmisítené, akkor az a kamarák működésében jogbizonytalanságot idézne elő. A jogszabály megsemmisítéseként előálló (esetleges) jogbizonytalanságot azonban az Alkotmánybíróságnak nem annak során kell vizsgálnia és mérlegelnie, amikor az alkotmányellenesség megállapításáról és ezzel együtt szükségszerűen a megsemmisítésről dönt, hanem azt követően, amennyiben a jogszabály hatályvesztésének időpontját az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (1) bekezdésében, illetve 43. § (1) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően határozza meg.

Az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. Az Abtv. 40. §-a ezzel egybehangzóan kimondja, hogy ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti.

Ezek a rendelkezések egyértelművé teszik, hogy az Alkotmánybíróságnak alkotmányos kötelezettsége az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése, ebben a tekintetben mérlegelési jog még a jogbiztonság követelményére figyelemmel sem illeti meg. A jogszabály megsemmisítésével összefüggően felmerülő jogbiztonság követelménye kizárólag a jogszabály hatályvesztése időpontjának meghatározása során jöhet figyelembe [Abtv. 43. § (4) bekezdése], nem hathat azonban ki az alkotmányellenesség megállapítására és a megsemmisítés tényére.

Ellenkező esetben ugyanis az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság a többi alkotmányos norma fölé kerül, s az alkotmányellenesség megállapítása és a jogszabály megsemmisítése — az alkotmányellenesség fennállása mellett — attól is függővé válik, hogy a jogszabály megsemmisítése nem idéz-e elő jogbizonytalanságot. Az Alkotmány a benne foglalt normák ilyen hierarchiáját nem ismeri. Ha a megtámadott jogszabály (jogszabályi rendelkezés) az Alkotmány valamelyik rendelkezésébe ütközik, akkor az alkotmányellenesség megállapítása és a jogszabály megsemmisítése az Alkotmány 2. §

(1) bekezdéséből fakadó jogbiztonságra figyelemmel sem mellőzhető. Erre ugyanis sem az Alkotmány, sem az Abtv. nem ad lehetőséget. Továbbá arra sem, hogy az Alkotmánybíróság amiatt mellőzze az indítványozó által felvetett alkotmányossági kérdés megvizsgálását, vagy ezen vizsgálat eredményének megállapítását, hogy a jogszabály megsemmisítése jogbizonytalansághoz vezetne.

Az indokolás szerint az „Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy utólagos és elvont normakontroll eljárás esetében vizsgálni kell azt is, hogy a jogszabály alkotmányellenessége megállapításának lehet-e az alkotmánysértés kimondásán túlmenő következménye.

Az Alkotmánybíróságnak a határozat indokolásában foglalt megállapítások következményeként meg kellett volna állapítania, hogy az Ekt. megalkotása során a jogalkotásra vonatkozó szabályokat olyan súlyosan megszegték, mely eléri az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság sérelmét. A közjogi érvénytelenségre tekintettel pedig az Ekt.-t meg kellett volna semmisíteni.