OEP: egyelőre jól spóroltak
Közzétéve: 2011. 05. 18. 14:46 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2011. 05. 18. 14:46 -
• 3 perc olvasás
Több szezonális hatásnak köszönhetően jelenleg kisebb az E. Alap hiánya a tervezettnél.

A tervezettnél hárommilliárd forinttal kevesebb táppénzt, ugyanakkor a gyógyszertámogatásra 13 milliárd forinttal többet kellett fizetnie az OEP-nek az év első négy hónapjában, derült ki többek között a parlament egészségügyi bizottságának mai ülésén, ahol dr. Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója adott tájékoztatást az E. Alap helyzetéről.
Az alap 7,3 milliárd forintos veszteségen áll jelenleg, az összeg kedvezőbb az erre az időszakra tervezetthez képest (csaknem harmincmilliárd forint) – olvasható az OEP honlapján közzétett tájékoztatóban. Az éves bevétel előirányzata 1370, míg a kiadásé 1459 milliárd forint.
A bevételek között kiemelkedik 147,7 százalékos teljesítésével a béren kívüli juttatások (osztalék, vállalkozói kivét, stb.) után befizetendő egészségügyi hozzájárulás, ami szezonálisnak tekinthető, hiszen az év eleji kifizetések hatásai jelentkeznek ily módon, év végére általában kiegyenlítődik az előirányzat és a valós bevétel ezen a soron.
Az év első harmadában szintén magas, 148 százalékos a gyógyszergyártók és -forgalmazók befizetése. Sélleiné magyarázata szerint a 2010-es utolsó negyedév nagy kasszatúlköltése ez év elején kompenzálódott a támogatásvolumen szerződéseknek köszönhetően.
A kiadási oldalon a gyógyszerre és a gyógyászati eszközökre adott támogatások kiáramlása volt a legnagyobb, 111, illetve 109 százalékon áll a tervezetthez képest. A gyógyszerkassza túlköltését már januárban látták, ezért több intézkedést hoztak (s teszik folyamatosan), illetve ezért született az akcióterv, amelyet a kormány tegnap fogadott el, s a parlamenti döntés után júliustól vezetnek be. Az intézkedésektől 26 milliárd forint megtakarítást remélnek, mert így tartható lesz a 343 milliárdos gyógyszerkassza. Ez utóbbi azért is fontos, emlékeztetett a főigazgató, mert a gyógyítókassza (alap- és szakellátás) csak ennek árán juthat hozzá a 15 milliárd forintos céltartalékhoz.

A gyógyszerekhez hasonlóan a mostanival szemben sokkal szabályozottabb rendszert terveznek a gyógyászati segédeszközök körében is, ennek kapcsán az OEP javaslata két héten belül a szakállamtitkárság elé kerül. A legjelentősebb kiadás az év első harmadában az ortopéd cipőknél jelentkezett, s mivel ez kiugró tétel volt, ellenőrizni fogják, jelentette be a főigazgató.
A koleszterincsökkentőkkel kapcsolatban Sélleiné elmondta, hogy jelenleg túl szélesnek, ám szakmailag nem minden esetben megfelelőnek tartják a választékot, ezért szűkítik a kört, és csak a leghatékonyabb gyógyszereket tartják a nyolcvanszázalékos támogatotti körben.
Elhangzott az is, hogy huszonhárom új gyógyszert vizsgált, és ebből kilencet javasolt befogadásra a TÉB (vagyis Egészségügyi Technológia Értékelő Bizottság, amely az OEP főigazgatója mellett működik, a gyógyszerek E. Alapból történő támogatásával, illetve a támogatás megváltoztatásával vagy megszüntetésével kapcsolatos feladatokat lát el).
A főigazgató egy kérdés kapcsán elmondta, hogy a szakmai protokollokra épülve újabb finanszírozási protokollok készülnek, jelenleg tizenkettő kihirdetésre vár, s csaknem ennyit már közzétett a honlapján az OEP véleményezés céljából, s tavaly pedig 19 jelent meg.
Az e-egészségügy fejlesztése a Pénztár számára is fontos, az e-jelentés mind a 14 ezer szolgáltató (egészségügyi, gyógyszer) számára év végéig elérhetővé válik, ígérte Sélleiné, az e-receptről egyelőre csak annyit mondott, hogy az az e-kártyától függ, hiszen ahhoz fog kapcsolódni.
A bizottsági többség elégedett volt a beszámolóval, s néhányan azt is megemlítették, hogy stílusváltás történt, ugyanis ügyfélként kezeli az intézményeket az OEP.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek