OEP költségvetés: játék a számokkal

Közzétéve: 2008. 10. 21. 16:17 -

• 2 perc olvasás

Egészségbiztosítási járulékból fizetik a gyermekgondozási díj 90 milliárdos tételét jövőre.

Weborvos Archívum

Bár végső egyenlegét tekintve nincs jelentős különbség az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) két héttel ezelőtti, a jövő évre vonatkozó első költségvetési tervének összege, s az október 17-én benyújtott átírt változat között – 1,2 milliárd forint -, a részletek mást mutatnak.

A legjelentősebb tétel, amelynek alig néhány hét alatt nyoma veszett, 45 milliárd forint. Az OEP 2009-es költségvetésének első variációjában még arról volt szó, hogy a gyermekgondozási díj kifizetéséhez szükséges 90 milliárd felét megkapja az egészségbiztosító a központi költségvetéstől. A második változatban azonban már hiába keressük ezt a sort, ami azt jelenti, hogy jövőre a gyed teljes összegét a járulékfizetők állják. Idén egyébként 40 milliárdot fordítanak erre a célra – ugyancsak a járulékbevételekből.

Utólag nehéz felfejteni, vajon az egészségbiztosító miként került „képbe", mint az összességében évről évre dinamikusan növekvő – 2004-ben még csak 54,5, idén 84, jövőre 90 milliárdot kell postázni ezen a címen - gyermekgondozási díj finanszírozója. Ha csak úgy nem, hogy egykoron, bár e költségeket az állam fizette, a kiutalás technikai lebonyolítása az OEP-re hárult. Ma már a pénz előteremtése is…

Megjelenik továbbá egy eddig sehol sem szereplő 21,6 milliárdos kiadási tétel is, ami szintén a gyermekgondozási díjhoz kapcsolódik. Ezt ugyancsak a járulékbevételekből kellene átutalni a nyugdíjbiztosítási alapnak, a gyed-ben részesülők nyugdíjbiztosítási járulékaként.

Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozására szánt összegek jó része egyébként megegyezik az első variációban szereplőkkel, sőt, a tételek egy része némi emelkedést mutat. Több jutna például 600 millióval a háziorvosoknak, illetve a háziorvosi ügyeleteknek (78,7 milliárd), 190 millióval a védőnői szolgálatnak (18,86 milliárd), 160 millióval a fogászatnak (23,36 milliárd), 30 millióval a gondozóintézeteknek (4,8 milliárd), s ugyanennyivel az otthoni szakápolásnak (4,6 milliárd). Valamivel - 150 millióval – jobban járna a mentés (23,88 milliárd), 40 millióval a betegszállítás (6,1 milliárd), s 130 millióval a művesekezelés (23,57 milliárd). Igaz, ugyanakkor jelentősen – 100 millióval - megkurtítanák az utazási költségtérítésre szánt pénzt (4,5 milliárd), s 400 millióval kevesebbet költenének a gyógyfürdő szolgáltatásokra is (5,6 milliárd).

Míg hiány az eredeti 2009. évi tervekben 5,2 milliárd lett volna, az átírt változatban valamivel többel, 6,7 milliárdos mínusszal kalkuláltak.

Persze mindez csak játék a számokkal. Mi másnak tudható be, hogy bár elmarad a 2,5 százalékos munkaadói járuékcsökkenés, többletként ennek csak egy része jelenik meg újra az OEP költségvetésében. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának még az eredeti költségvetési tervet taglaló tanácskozásán egy képviselői kérdésre válaszolva a Pénzügyminisztérium illetékese kifejtette: egyetlen százaléknyi járulékcsökkentés 80 milliárd forinttal mérsékli az OEP bevételét. A 2,5 százalékos járulék elvonás tehát 200 milliárdos forráskivonást jelentett - volna. Erre azonban nem kerül sor, ám a 200 milliárdnak csak egy részét, mindössze 87 milliárdot „terveztek vissza" a pénzügyi szakemberek. A fennmaradó 113 milliárdnak „nyoma" veszett. Hozzátéve ehhez a gyermekgondozási díj kifizetési kötelezettségének OEP-re testálását 224 milliárd forinttal károsítják meg a járulékfizetőket.

Kövess minket!

Egészségbiztosítási Alap - E. Alap költségvetés2009
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek