Olcsóbb az átültetés, mint a dializálás

A műveseállomásokat működtető cégek vezetői nemigen értik, miként került szolgáltatásuk a vesevárólista körül kirobbant ügybe.

A művesekezeléseket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) zárt kasszából finanszírozza. Míg egy kezelésért 1999-2000-ben 18.940 forintot fizetett, az összeg 2004-2005-re 21.490 forintra nőtt. A művesekezelésre elkülönított pénz az indulásnál összesen 10,1 milliárd forint volt, ami a tavalyi évben elérte a 17,1 milliárdot. Magyarországon 75 eurót fizet a biztosító egy-egy művesekezelésért, ez az összeg Franciaországban 300, Németországban 175, Olaszországban 155, Csehországban 129, Horvátországban 120, Romániában 110, Boszniában 105, Törökországban pedig 76 euró. (Ezekben az összegekben kizárólag a dializálás költsége szerepel, az adatokat „megtisztították, így azok összehasonlíthatók.) A Fresenius első embere, Zoltán György szerint külön gondot jelent, hogy az egészségpolitika és finanszírozás hazai döntéshozói nem akarják elhinni, hogy a vesebetegek száma évről évre 6-7 százalékkal nő. Holott ezzel az aránnyal Magyarország „belesimul" a nemzetközi átlagba. Mivel a kezeléseket úgynevezett zárt kasszából finanszírozzák, így a kezelések számának csökkenése révén nőne az egy dializálásra jutó összeg. A szolgáltatók már csak ezért sem ellenérdekeltek a transzplantációk számának növekedésében, betegeik várólistára kerülésében.

A nephrológiai és művesekezelés országos szakfelügyelő főorvosa, Kiss István szerint egy meglehetősen hosszú – és több ponton biztosított – procedura után kerülhet fel a beteg a várólistára. Ám vannak olyanok, akiket állapotuk miatt nem lehet transzplantálni, bár hosszú távon a beteg és a közpénzek szemponjából valóban ez a legideálisabb megoldás. Az előbbi élhetőbb életet, az utóbbi pedig megtakarítást nyerhet általa. Egy-egy veseátültetés 4,2 millióba kerül, a hosszú évekig tartó dializálás végösszege ennél sokkal több.

1991-től a műveseállomások működtetői 14 milliárd forintot fektettek be Magyarországon. Ez tette lehetővé annak a korábbi állapotnak a megszüntetését, amelynek során a 15 éven aluliak, illetve 50 éven felüliek – az igen szűk kapacitás miatt – nem kerülhettek dializálásra.

Lapunk kérdésére – ha valóban ennyira alulfinanszírozott a kezelés, akkor miért éri meg csinálni? – Zoltán György elmondta: talponmaradásukat kizárólag az biztosítja, hogy a betegellátáson kívül cégeik gyártással is foglalkozik.