Önkormányzatok határozottabb tulajdonosi szerepben
Közzétéve: 2009. 07. 10. 13:32 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 07. 10. 13:32 -
• 1 perc olvasás
Szövetséget hoztak létre az önkormányzati tulajdonban lévő kórházak és szakrendelők védelmében.

Megalakult a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége - jelentette be Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke pénteken. A szövetség elnöke Pusztai Dezső, a ceglédi kórház orvosa, főtitkára pedig Balaton Péter fogorvos lett.
Mint Gémesi György elmondta, a szövetség célja határozott, világos érdekképviselettel képviselni az önkormányzati tulajdonban lévő kórházakat és rendelőintézeteket, amelyek a működőképességük határán vannak.
Pusztai Dezső hozzátette: a szövetség abban segít majd, hogy pontosan meghatározzák a fenntartó és a kórház feladatkörét, és a finanszírozó, az állam pontosan lássa, kinek mi a feladata, és ahhoz mennyi finanszírozást igényel.
A szövetség elnöke úgy fogalmazott, szeretnék elkerülni azokat a vitákat, amelyek arról szólnak, hogy idén több vagy kevesebb pénzt kaptak-e az intézmények, mint tavaly. "Történt forráskivonás, de az is igaz, hogy az első félévben többet kaptak az egészségügyi intézmények, mint az előző év azonos időszakában" - mondta Pusztai.
Balatoni Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a szakmai érdekvédelmi problémákkal szeretne foglalkozni egy hatékony ellátórendszer létrehozása érdekében úgy, hogy egyik "szekértábort" sem szeretné erősíteni.
Gémesi György kérdésre válaszolva elmondta, a szövetség irányelvek kidolgozását is tervezi, hogy tisztázzák, rendezzék az önkormányzatok, a kormány felelősségét és a terhek elosztását. "Feketén-fehéren be kell mutatni, hogy mennyiben kerül egy-egy (önkormányzati) feladat ellátása" - tette hozzá.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek