Pontosít az Emmi: nincs új ellátási utasítás!
Közzétéve: 2020. 10. 16. 06:55 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2020. 10. 16. 06:55 -
• 1 perc olvasás
A magyar egészségügy képes a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására, és valamennyi beteg gyógyítására.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem most, hanem már hónapokkal ezelőtt utasította az emberi erőforrások minisztere a 200 fő feletti idősek számára bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményeket, hogy biztosítsák a gépi lélegeztetéshez szükséges feltételeket. Szintén már több, mint egy hónapja utasította a tárcavezető a kórházakat is arra, hogy a korábbi 10 százalék helyett ágyaik 20 százalékát készítsék fel a koronavírusos betegek számára - tudatta közleményben a tárca.
A sajtóban megszellőztetett levélben egyetlen új utasítás sincs, az EMMI azzal kívánt segíteni az intézményeknek, hogy egy dokumentumban összefoglalta a még érvényben levő korábbi utasításokat. A lényeg: ahogyan a járvány első hullámában, most is van ágy, van eszköz és van ember. A magyar egészségügy képes a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására, és valamennyi beteg gyógyítására - áll a közleményben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek