Segítséget ajánlottunk a törökországi földrengés utáni mentésben

Közzétéve: 2023. 02. 06. 11:25 -

• 2 perc olvasás

Amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást.

Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető aggodalmát fejezte ki a Törökországból érkező hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint több százan vesztették életüket, s ezrek sérültek meg a tíz tartományt is megrázó földrengésben. "A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel" - tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.

"Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni" - mutatott rá.

Legkevesebb 912 halottjuk van a földrengéseknek

Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatóján. A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól.    A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik - mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget.

Erdogan beszédében leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.

Kövess minket!

Törökország
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek