Siemens: új helyzet, régi környezet
Közzétéve: 2010. 12. 30. 07:37 -
• 8 perc olvasásKözzétéve: 2010. 12. 30. 07:37 -
• 8 perc olvasás
Dr. Szokodi Csabával, a Siemens Egészségügyi Szektor igazgatójával beszélgettünk.

– Tavaly még a magyar egészségipar egy másik cégének vezetőjeként készítettünk Önnel interjút. Április óta a Siemens Egészségügyi Szektorát irányítja. Mennyire volt ez az év más az Ön számára, mint a korábbiak?
– Teljesen más volt 2010, hiszen új helyzetbe kerültem. Ugyanazon a pályán mozogva, egy másik csapat menedzsereként dolgozom április óta. Sport hasonlattal élve, ha valahol edzőváltás van, ez két dolog miatt szokott megtörténni: vagy nem elégedettek az előző vezetővel, vagy kényszerűségből kell lépni, mert valaki nem csinálja tovább. A Siemens esetében az utóbbi történt: egy prosperáló üzlet irányítását kellett átvenni és tovább vinni. Ilyenkor az a feladat, főleg ha kívülről jön az ember, hogy az eltérő szemléletből adódó ötletek alapján a szervezettel közösen határozza meg, hogy mi az, amit még jobban, még hatékonyabban lehetne megvalósítani.
– Mennyire volt új terület az Ön számára a képalkotó diagnosztika?
– Traumatológusként a röntgentechnika felhasználója voltam, korábbi munkahelyemen pedig az intervenciós radiológiai eszközeink révén kerültem kapcsolatba ezzel a területtel, de természetesen más szemszögből. Nyolc hónapnyi munka után, ma még nagyképűség lenne azt mondani, hogy mindent megtanultam, hiszen egy értékesítési képviselőnek is minimum egy évre van szüksége ahhoz, hogy olyan szintre jusson el, hogy hatékonyan tudjon a szóban forgó orvosi technológiával foglalkozni. De szerencsére hozzáértő szakembereink, kiváló munkatársaim vannak, akik segítenek ebben a tanulási folyamatban.
– Milyen egyéb, üzleti kihívásoknak kellett még megfelelni?

– Külön kihívást jelentett, hogy Magyarországon az év közepén kormányváltás történt, ami azért is befolyásolta tevékenységünket, mert az uniós projektek felülvizsgálata miatt az események, remélhetően átmenetileg, de lelassultak. Emellett meg kellett ismerni a piacot, annak mozgását, csakúgy, mint a Siemens belső rendszerét és kultúráját.
– Mennyire tudott építkezni korábbi tevékenységéből?
– Sok azonosság található a két terület között. Az egészségügyi piac ismeretét természetesen hasznosítani tudtam, szintúgy a kórházi menedzserekkel, egészségügyi döntéshozókkal kiépített kapcsolatokat. Sőt, szakmai szinten is van közös halmaz, mert ahogyan már említettem, korábban az intervenciós radiológián, a kardiovaszkuláris, illetve a neuroradiológián keresztül is kapcsolatban álltam radiológusokkal. Tehát a pálya nem volt idegen, és ez a véleményem alakult ki a Siemens kultúrájáról is. Sokan gondolnák azt, hogy mivel a Siemens német cég, belső kultúrája merőben más, mint egy angolszász vállalaté. Pedig belülről nézve ma már a globális vállalatok meglehetősen hasonló rugóra járnak, nem tapasztalhatóak jelentős különbségek. A Siemens ma már egy olyan globális cég, amelyben az angol a hivatalos nyelv, és nemzetközi üzleti tevékenysége meghatározó jelentőséggel bír, jegyzik a New York-i tőzsdén, és például több mint 60 ezer alkalmazottja van csak az Egyesült Államokban. Egy globális cégről ma már szinte lehetetlen megmondani és talán értelmetlen is firtatni, hogy melyik országban alapították.
– Ki tudja, milyen okok miatt, de a nagydiagnosztikai eszközöket gyártó legjelentősebb cégek tevékenységében nem ez a terület az üzletileg legjelentősebb. Ez a helyzet a Siemens esetében is?
– A Siemens alapítása óta egy innovációkon alapuló vállalat, alapkompetenciája a csúcstechnológia kutatása és annak a mindennapokba való adaptálása. Egészségügyi szektorunk történetének alapja az, hogy Wilhelm Konrad Röntgen éppen a Siemens-et kereste meg egy évszázaddal ezelőtt, hogy el tudja-e készíteni a röntgencsövet. Pontosan azért, mert a cég már akkor is a csúcstechnológiát képviselte. A Siemens ipari háttere, legyen szó erőművekről, szupervonatokról vagy elektronikáról, nagyon széles technológiai alapokon áll, épp ennek a széles alapokon nyugvó tudásbázisnak köszönhető, hogy egészségügyi ágazatunk a képalkotó diagnosztikában és sugárterápiában is abszolút az élen tud járni. A Siemens vállalati szintjén ugyanis olyan innovációs és tudásbázison alapulnak fejlesztéseink, amelyek sokkal magasabb dimenzióba helyezik lehetőségeinket.
– Melyek a legújabb fejlesztési irányok?
– Feltétlenül szót kell ejteni a november közepén a Müncheni Egyetemen üzembe helyezett Siemens Biograph mMR berendezésről, amely a világon az első integrált MR-PET készülék, egy 3 Tesla térerejű MR és egy nagy érzékenységű PET kombinációja. Bár nem szoktam ilyen fogalmakkal dobálózni, tényleg áttörést jelent az onkológiai diagnosztikában és a neuroradiológiában. A gép 2012-től érhető el világszerte, és biztos vagyok abban, hogy a minél közelebbi jövőben Magyarországra is elérkezik ez a csúcstechnológia. Emellett fejlesztéseinkben meghatározó irány a zöld koncepció. Ennek alkalmazása során az a célunk, hogy minél hatékonyabban, minél energiatakarékosabban üzemeltethető berendezéseket hozzunk létre, amelyek a betegre is a legkevesebb káros hatással bírnak. A tudomány ugyanis még nem mondta ki, hogy mekkora az a legkisebb röntgen sugárdózis, ami még ártalmatlan az emberi szervezetre. Ezért elemi érdeke és kötelessége minden gyógyító orvosnak, hogy a szükséges diagnózis megszerzéséhez a lehető legkisebb dózissal terhelje a betegét. Jelenleg ez, a dózis minimalizálása a röntgensugarat használó berendezéseinknél a fejlesztések fő csapásiránya. Korábban egy szív-CT 15 mSV dózist eredményezett, ma ugyanez a vizsgálat már akár 1 mSv alatti dózissal is elérhető Siemens Definition Flash típusú Dual Source CT-berendezésünkkel.

– Részt vesznek magyarországi partnerek is a Siemens kutatás-fejlesztési tevékenységében?
– A Siemens magyarországi képviseleteként célunk, hogy a hazai kutatói bázis számára hozzáférést nyújtsunk a nemzetközi szakmai műhelyekhez. Több éve aktív kutatási együttműködési programot folytatunk Pécsett. Az ott működő diagnosztikai központban kelet-közép-európai régió egyik legmodernebb 3 Teslás MR-berendezése található, ezért vizsgáljuk a további együttműködések lehetőségeit is. Elsősorban a funkcionális vizsgálatok kiteljesedésére és a fájdalomkutatásra koncentrálunk.
– Milyen üzleti évet éltek meg 2010-ben?
– 2007 óta az uniós projektek lendülete sosem volt óriási, de 2010-ben a gyenge kezdés után erős visszaesés következett be. A piac mozgása és lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, pontosan ezért vagyunk büszkék arra, hogy a kistérségi szakrendelői beruházásokban cégünk nagyon jól szerepelt. Tizenöt szakrendelőbe szállíthattuk Siemens AXIOM Luminos dRF típusú direkt digitális röntgenrendszert. Ezek az eszközök nagymértékben javítják a kistérségi szakrendelők betegellátási színvonalát, sokkal hatékonyabbá teszik a gyógyítást, és megteremtik a teleradiológia lehetőségét. Emellett tavasszal üzembe helyeztünk a Pécsi Diagnosztikai Központban egy Siemens MAGNETOM Avanto 1,5 Tesla térerejű, teljes test diffúz vizsgálatra alkalmas MR-berendezést, az Országos Onkológiai Intézetben egy Siemens PRIMUS lineáris gyorsítót, az Országos Idegtudományi Intézetben egy Siemens SOMATOM Definition AS+ 128 szeletes CT-berendezést, valamint a Euromedic Diagnostics győri központjában elvégeztük egy áttelepített szintén 128 szeletes Siemens CT installációját. Ezzel együtt ma már öt magyarországi telephelyen található 64 szeletes vagy annál modernebb Siemens CT-készülék.
– Említette, hogy egy új vezető érkezése szemlélet változtatási lehetőségeket is rejt magában. Változtattak partnerkapcsolati tevékenységükön?
– Korábban a Siemens modalitásokhoz kapcsolódó értékesítést folytatott. Ma arra próbálunk fókuszálni, hogy minden meglévő és potenciális partnerünket elérjük. Az értékesítési rendszerben olyan változtatásokat hajtottunk végre, hogy az országot teljes mértékben lefedve, a teljes termék- és szolgáltatási spektrumot biztosítva mindenhová időben és hatékonyan eljuthassunk. Ha már a változásokról beszélek, egyúttal megemlíteném, hogy ez év november 1-jétől Huszáros Gergely kollégám irányítja teljes körűen szektorunk gazdasági ügymenetét. Bízom benne, hogy az ő szaktudása és piacközpontú szemlélete szintén hozzájárul a vevőközpontú tevékenységünk erősítéséhez.
– Változik-e az értékesítési filozófia?
– Filozófiánk lényege, hogy ismerve és értve a magyarországi lehetőségeket a lehető legkorszerűbb diagnosztikai technológiák kerüljenek telepítésre. Tudjuk, hogy Magyarországon nem lehet olyan gyakran lecserélni a berendezéseket, mint egy nálunk fejlettebb egészségügyi rendszerben. Ezért javasoljuk partnereinknek, hogy amennyiben egy mód van rá, válasszák az igényeknek megfelelő lehető legmodernebb eszközöket, mert egy ma 5-8 éves technológiát képviselő berendezés avulása sokkal hamarabb végbe fog menni. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az adott esetben nincs szükség a csúcskategóriás berendezésre, mert a szóban forgó diagnosztikai elvárás egy kisebb képességű rendszerrel is megoldható. A Siemens hangsúlyozottan nem berendezéseket szeretne eladni, hanem megoldásokat szállítani. Nyitottak vagyunk arra, hogy a klinikai problémát és a megoldandó feladatot megismerve a projekt előkészítésében is tanácsot adjunk. Az elmúlt években végigvitt beruházásaink azt mutatják, hogy megfelelő tudásunk van az igényeknek megfelelő megoldás megtalálására és megvalósítására.
– Ehhez hozzátartozik e megbízható szervizháttér is?
– A megoldásszállítás része az is, hogy olyan professzionális szervizhátteret is biztosítunk berendezéseinkhez, ami mind a garanciális időszakban, mind hosszabb távon magas színvonalú karbantartást és javítási hátteret ad, biztosítva a maximális színvonalú üzemeltetést. Eddigi tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy szervizszolgáltatásunkkal nagyon elégedettek ügyfeleink. Minőségünket és megbízhatóságunkat jelzi az is, hogy vannak olyan jelentős magyar egészségügyi intézmények, amelyek nem csak a Siemens diagnosztikai rendszerek, hanem összes orvos-technológiai eszközük szervizelését ránk bízzák, mert megtapasztalták, hogy megfelelően képzett alvállalkozóinkkal és kapcsolatrendszerünkkel, egyedüli szállítóként, a teljes gépparkjuk karbantartását és szervizelését hatékonyabban el tudjuk látni, mintha ezt ők maguk tennék.
– Kapcsolható-e tevékenységükhöz a Siemens többi szektorának működése?
– Magyarországon ma még messze nem használjuk ki a meglévő lehetőségeket. Például, a Siemens ipari és energetikai szektora olyan segítséget tudna nyújtani a kórházaknak, amivel 5-10 éves távlatban jelentős energiát takaríthatnának meg. Németországban már több olyan, intelligens kórház működik, amelyekben épületbiztonsági és épületmenedzsment rendszerek és energiaracionalizálás kapcsán Siemens technológia dolgozik. Egyébként van olyan, a közelmúltban átadott magyar betegellátó intézmény is, ahol Siemens épületfelügyeleti rendszerek biztosítják a hatékony üzemeltetést, de ahogyan említettem, ezen a területen még rengeteg lehetőség rejlik, és igény esetén mi szívesen közvetítenénk az általunk jól ismert hazai egészségügyi ellátók és a Siemens többi szektora között.
– E változásokkal teli 2010 után hogyan látja a magyar egészségügy és a Siemens következő éveit?
– 2013-ig a magyar egészségügy képalkotó diagnosztikai és sugárterápiás eszközparkjának megújítása az uniós finanszírozású egészségügyi programokra épül. Arra számítunk, hogy miután ezek a projektek új lendületet vesznek, ismét lehetőségünk lesz rá, hogy partnerek legyünk a hazai diagnosztika és onkoterápia színvonalának további fejlesztésében, lehetőleg a legfejlettebb technológiák elhelyezésével, legyen szó PET/CT-ről, MR-PET-ről, 3 Teslás MR-ről, Dual Source CT-ről, vagy akár robotkaros Artis Zeego-ról. De nem lenne teljes egy ekkora cég tevékenysége, ha nem járulna hozzá a szakemberek tudásának bővítéséhez, ezért azon dolgozunk, hogy a közeljövőben elindulhasson a Siemens Egészségügyi Akadémia, amellyel a mi szakmai körünkhöz közel álló, de nem feltétlenül szorosan kapcsolódó hiányterületeket szeretnénk segíteni. Például ilyen lehet a radiológiai munkafolyamatok menedzsmentje, sugárfizikusok speciális továbbképzése, vagy a hatékonyabb kórházi üzemeltetésre koncentráló akadémiai kurzusok megszervezése és lebonyolítása. Pár éve a Siemens megvetette lábát a labordiagnosztikában is, ennek megfelelően, a piaci szereplők között egyedülálló módon ma már hazánkban is teljes spektrumú, in vivo és in vitro diagnosztikai megoldásokat tudunk ajánlani. Bízunk benne, hogy egy megújuló magyar egészségügyben szükség van és szükség lesz arra a komplex tudásra, amelyet a Siemens tud nyújtani.
(A beszélgetés teljes terjedelmében a KÓRHÁZ szaklap 2010/12. számában olvasható.)
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek