Soha nem érdekelt, hogy az orvosok nem szeretnek

Az a kör, amely hozzászokott a nagy „dohányhoz" aligha elégszik meg bármilyen méretű fizetésemeléssel.

- Nem. Az alulfinanszírozottsággal lényegében egyet értek, de elgondolkodtató, vajon a kubai, a Costa-ricai, vagy a Sri lankai egészségügy, ahol kevesebb pénz jut a betegellátásba, mitől jobb, mint a miénk? Persze tény az is: jobban meg kellene fizetni az orvosokat. Elsősorban azokat, akik valóban rengeteget dolgoznak, akik a vállukon viszik az egészségügyet, akik belerokkannak, kiégnek, elfásulnak, akik túlterhelten is a hivatásuknak élnek, és viszonylag korán meg is halnak. Az a kör azonban, amely hozzászokott a nagy „dohányhoz" aligha elégszik meg bármilyen méretű fizetésemeléssel Azok tartoznak ide, akik a pénzeszsákokhoz igyekeznek igazodni, és láss csodát, képesek is erre. Ők például a látszat-reformokon kívül, semmilyen változást nem akarnak, számukra minden úgy jó, ahogy van. Jön a pénz, amiből még adót sem kell fizetni. Nem bántja őket senki. Sőt, őket az APEH is tiszteli.

- Sokan hivatkoznak arra, hogy a paraszolvencia tartja fenn az egészségügyet. Ehhez aztán tömérdek ideológiát is gyártanak, amelyeket évekig szajkóznak, mindaddig, amíg  le nem ülepednek a köztudatban...

- Valami igazság persze van ebben a kijelentésben, nevezetesen

A tájékoztatás mellőzése viszont már jogi kategória. A műhiba perek nagy többsége e miatt adódik. A korábbi években még „elment" a felvilágosítás mellőzése, ma már azonban a tájékoztatás nemzetközileg elfogadott jogi és etika norma. Azaz: kötelesség. Ma már sok betegség esetében rengeteg terápiás lehetőség van. Az orvos tanácsol, javasol, és a beteg az, aki választ. Egyébként a tájékoztatás nélkül szerzett beleegyezés semmisnek tekinthető.

- Ma azt látjuk, hogy az orvosok szenvednek a rengeteg pácienstől, a zsúfolásig teli váróktól, a betegek pedig egyre bizalmatlanabbak a doktorokkal szemben, miközben a hazai halálozási statisztikánk nemzetközi csúcsokat döntöget. Azaz: az elvárható közös szolidaritás helyett egyre mélyül , sőt mind inkább antagonisztikussá válnak az ellentétek. Mi lehet a megoldás?

- Biztosan nem azok a reformpróbálkozások, amelyek sehová sem vezetnek. Ilyennek vélem a számlaadással kapcsolatos reform-tervet. Minek? A legtöbb ember nem hülye, hogy ne tudná, az egészségügyi ellátás is pénzbe kerül. Sőt, inkább azt kellene megvizsgálni, mekkora az adminisztráció és a nyilvánvaló bürokrácia az egészségügyben. Szerintem, jóval több, mint ami még normálisnak nevezhető. Nem vagyok egészségügyi politikus, de néhány ötletem van, amely bizonyos területeken jobbá tenné a betegellátást. Az általánosság szintjén, mint mindenhol, az egészségügyben is az erkölcs megerősödésére, az emberi méltóságot, a tisztességet, a közösségi érdekeket szolgáló etikai normák következetes érvényesítésére van szükség.

- Említene néhány megoldásra javasolt részletet?

- Meg kellene vizsgálni például, vajon mekkora a társadalmi hasznossága annak a hármas követelménynek, amelyet az egyetemi klinikák orvosai elé állítanak: oktatás – kutatás – betegellátás. Sok olyan orvost kényszerítenek például tudományos (vagy áltudományos) tevékenységre, amire az illető nem alkalmas. Pedig lehet valaki kiváló gyógyító orvos és/vagy kiváló oktató, anélkül, hogy ún. tudományos „vénával" rendelkezne. Számos intézményben azonban egy tapodtat sem lehet a szamárlétrán előrelépni, sőt az adott státuszt hosszabb időn keresztül megtartani, ha valaki képtelen a tudományos követelményeknek megfelelően impakt faktorokat és idézettségeket gyűjteni. Rengeteg pénz, idő, energia megy el a tudományoskodásra, amely csak elvétve szolgálja a célt: a jobb betegellátást.

Egyszer már érdemes lenne objektíven felbecsülni, hogy mekkora is a sok-sok kandidátusi és Ph.D. disszertáció társadalmi haszna. Persze, az egyetemeknek, kutatási intézményeknek is szükségük van tudományos kutatókra, de a betegellátásból nem szabadna kivonni azokat, akiknek mindenük a gyógyítás, a beteg emberekkel való foglalkozás. A véleményem az oktatásról is hasonló: lehet valaki kiváló oktató, elkötelezett pedagógus, anélkül, hogy igazán alkalmas lenne tudományos cikkek írására. Összegezve tehát, ésszerűtlennek, az idő, pénz és a tehetség pazarlásának tekintem ezt a hármas követelményt, amely egyébként sok fiatal orvosnak megkeseríti az életét. Szintén a jó betegellátás egyik akadályának tartom az ún. orvoslátogatók (gyógyszer ügynökök) sűrű előfordulását egészségügyi intézményekben. Sok időt elvonnak a gyógyítástól, s lényegesen megnövelik a várokozási időt. Valamilyen szigorú rendszerbe kellene terelni a „látogatásokat", amelyeknek természetesen hasznuk is van, de negatívumait csökkenteni kellene.

- Hiány és pazarlás. Ezek azok a kulcsszavak, melyeket a leggyakrabban emlegetnek az anyagi gondok legfőbb okaiként. Hol lehetne jobbítani?

- Szerintem szükség lenne a rengeteg konferencia és kongresszus

Sosem voltam, és most sem vagyok orvosellenes – amivel egyébként többször megvádoltak – hisz sok olyan orvost ismerek, akit végtelenül tisztelek és csodálok, éppen mélységes emberségük és végtelen szorgalmuk miatt. Ami ellen viszont mindig küzdöttem, az az erkölcstelenség, az arrogancia, a korrupció, a határtalan önteltség, és hasonló emberi gyarlóságok. Mindig is a kiszolgáltatottak pártján álltam, és mindenkinek ott is kellene állnia, legalább is annak, aki már megtapasztalta a kiszolgáltatottság érzését. Valóban panelben lakom és egy 19 éves Ladával járok. De még ezért a szovjet „luxus" autóért is a nejem dolgozott meg Amerikában. Mégis úgy érzem, mindenem megvan. Tisztességgel megöregedtem, és egyáltalán nem tartom szélmalomharcnak, amelyiben évtizedeken keresztül részt vettem. Boldog vagyok, hisz szerény eredményeket is elértem, és volt részem elismerésekben. Ezen utóbbiak egyike a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje volt.