Sólyom aláírta a népszavazás döntéseit
Közzétéve: 2008. 03. 25. 17:26 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 03. 25. 17:26 -
• 1 perc olvasás
Sólyom László aláírta a 2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt.

A népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2009. január 1-től kell eltörölni. Az Országgyűlésnek lehetősége van mindkét díjat ezt megelőzően is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétől - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.
Sólyom László szerint ezért megtévesztő és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtását jelentenék. "A népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a díjakat" - jegyezte meg az államfő.
A köztársasági elnök szerint, ha a most elfogadott törvénnyel az Országgyűlés szabad elhatározásából, a népszavazási kérdőíveken szereplő időpontnál korábban, tehát már ez év április 1-én szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor felelős azért, hogy döntésének pénzügyi következményeit is rendezze, mind az egészségügyben, mind pedig a felsőoktatásban.
Az Országgyűlés március 17-én 199 igen, 1 nem szavazattal 149 tartózkodás mellett fogadta el a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ennek alapján a vizitdíj és a kórházi napidíj április 1-től megszűnik, a tandíjat pedig be sem vezetik.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek