SZDSZ: a Fidesznek kedvez a korai időpont

Közzétéve: 2008. 01. 23. 15:46 -

• 2 perc olvasás

A liberális párt úgy véli, szűk másfél hónap is elég lesz, hogy a szavazóikat rábírják a "nem"-re.

Weborvos Archívum

Racionális érvek szólnak amellett, hogy a köztársasági elnök március 9-re írta ki a népszavazást, de be kell látni, hogy egy ilyen korai időpont a Fidesznek kedvez - reagált Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke Sólyom László döntésére a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazásról az MTI-nek.

A Fidesz másfél évig kampányolhatott, eközben több százmillió forintot költhetett el a választók meggyőzésére, az SZDSZ számára viszont csak szűk másfél hónap marad, hogy a "nem" voksok mellett érveljen - mondta a liberális ügyvivő, aki a távirati irodának adott nyilatkozata után, Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közösen sajtótájékoztatón részletesen is kifejtette pártja álláspontját.

Horn Gábor úgy vélte, szűk másfél hónap is elegendő lesz számukra ahhoz, hogy a liberális szavazókhoz eljuttassák az üzenetet: szavazzanak nemmel.

Az SZDSZ kampányfőnöke az MTI kérdésére a sajtótájékoztatón azt mondta, a március 9-i időpont ellenére sem hozzák előrébb kampányuk február 2-ra tervezett kezdési időpontját.

Újságírói kérdésre saját kampányköltségeik kapcsán Horn Gábor arról beszélt, hogy a rövid kampányidőszak miatt a végösszeg valószínűleg közelebb áll majd az ötvenmillió forinthoz, mint a százmillióhoz.

Horn Gábor szerint a több-biztosítós rendszer bevezetése ellen kezdeményezett népszavazási kérdésről biztosan nem lehet majd szavazni március 9-én.

"Pokorni Zoltán nem mond igazat, durván szólva hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar egészségügy jelenleg ingyenes" - tért ki a Fidesz alelnökének korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottakra az SZDSZ ügyvivője.

A liberális politikus megjegyezte: az egészségügyben a nagy hálózati rendszerek már 15-20 éve piaci alapon működnek. Mint mondta, az ingyenesség emlegetése a kádári időszakra emlékeztet és "most ezt halljuk Tarlós István és Orbán Viktor elvtársaktól".

Hazugságnak nevezte azt a kijelentést is, hogy a felsőoktatás ingyenes lenne, mert a hallgatók 48 százaléka ma is tandíjat fizet. A kampányfőnök szavai szerint szintén hazugság, hogy a népszavazásnak hatása lenne a kormányzásra vagy az és ha az igenek győznek, akkor megállnának a reformok.

Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a vizitdíj eltörlésével a háziorvosok és a házi gyermekorvosok bevételei egynegyedükkel csökkennének.

Hozzátette: már most látszik, hogy az ellátás egyes területein csökkent a hálapénz és "ez volt az első olyan lépés, amely szemléletváltozást indított el".

Az egészségügyi miniszter arra is kitért, hogy végre kiegyensúlyozottan működik a társadalombiztosítás. Magyarázata szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj évente 22 milliárd forint bevételt jelent az ágazatnak, miközben a társadalombiztosításban 42 milliárd forintnyi megtakarítás keletkezett.

Horváth Ágnes újságíró kérdésre cáfolta, hogy tudna olyan döntésről vagy javaslatról, amely alapján néhány betegség esetében megszűnne a térítésmentes gyógyszer.

Kövess minket!

népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek