Szócska: sokszor csak a ködöt szurkáljuk

Tragikus szituációktól terhes az egészségügy, szereplői elégedetlenek, reményvesztettek.

Elegük van a reformokból, az államtitkárokból, miniszterekből… alulfizetettek, még egy BKV-s sofőr is többet keres náluk, lelkesedésüket pedig elvitte a cica… – hangzott el azon a tegnapi esti fórumon, amelyen az országjárását befejező Szócska Miklós államtitkár párbeszédre hívta a térség egészségügy dolgozóit.

A fórum színhelye, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének hatalmas díszterme félig telt meg hallgatósággal. Az országjárásnál minden jel szerint nagyobb tehertétel volt a sarat egyébként jól álló és őszinte válaszokat adó államtitkár számára ez a fórum, ahol tömény elégedetlenséggel, elkeseredettséggel találkozhatott.

Egy háziorvos, aki saját állítása szerint negyvenhárom éve praktizál, velősen fogalmazta meg a szakágazat dolgozóinak véleményét, mondván betelt a pohár: a kormányváltástól ugyanis határozott lépéseket vártak, úgy gondolták, hogy nyolc év alatt volt elegendő ideje a kormányzásra készülő erőknek programokat kidolgozniuk az egészségügy megmentésére. Megkérdezte: van-e programja kormányzatnak és van-e hozzá pénze? Mert ha nincs, akkor mi értelme bármiről is beszélgetni. Egyébként is húsz éve azt hallgatják, ha majd fellendül a gazdaság, akkor történik valami, akkor lesznek jobb fizetések… Egy másik hozzászóló szerint a kórházvezetők arra szocializálódtak, hogy az egészségügyi irányítás dilettantizmusát kivédjék. Mi a dolgunk most az átalakításban, kérdezte.

Krízis, demoralizáltság a dolgozók körében
Az emberi erőforrás krízist, az egészségügyi dolgozók körében fellépő burnout jelenséget tartotta a legveszélyesebbnek Pusztai Erzsébet, egykori egészségügyi szakállamtitkár. A további hozzászólók a betegek türelmetlenségét (rugdossák a rendelő ajtaját), agresszivitását, s ezzel szemben a hatósági védelem hiányát emelték ki.

Százharminc rezidenst sikerült „megmenteni" a röghöz kötés eltörlésével, mondta Szócska Miklós, ám a kórházak nem hívják le az ötvenszázalékos pótlék forrását, amit bérkiegészítésként adhatnának a hiányszakmákban elhelyezkedő rezidenseiknek. Arra hivatkoznak, hogy ez (bér)feszültséget okoz a fiatal szakorvosok és a dolgozóik között. „Akkora gáz van, hogy már az élelmiszert sem fogadják el… tragikus szituáció, szurkáljuk a ködöt, próbálkozunk, próbálkozunk…" – tette hozzá. Jól érzékeltette az orvosok ellenállását az egyik hozzászóló, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogyha a rezidensek megkapják a százötven százalékos bért, akkor ő inkább elmegy lángossütőnek.

Papp Magor, a rezidens szövetség elnöke később kritikusan megjegyezte: a gyakorló orvosok nem azért küzdenek, hogy magasabb legyen a bérük, hanem azért, hogy a másik se kapjon többet. Ráadásul a szakellátásban elharapózott gyakorlat, hogy a rezidenseket nem engedik haza az ügyelet után, sőt: gyakran egyedül ügyelnek, miközben tanulni mentek az intézményekhez. A nekik járó pótlékért pedig harcolniuk kell – nem csoda, ha mindez a fiatal orvosok demoralizálásához vezet az elnök szerint, s eljön az idő, amikor nem lesz, aki ügyeljen.

A szakdolgozóknál még rosszabb a helyzet, mint az orvosoknál, állította az egyik hozzászóló: a harminc éve pályán lévők csupán havi százezer forintot keresnek. Az alacsony kereset mellett a kollegialitás hiányát is a gondok közé sorolta.

A képzés is reformra szorul
A szakképzésben teljes a „katyvasz", módszeres leépítés folyt az elmúlt években, teljesen megbízhatatlanná vált a képzés az államtitkár szerint. Az iszonyatos adminisztratív terhelésben „annyi lövésünk volt, hogy az idióta licensz vizsgát kivettük a rendszerből", fogalmazott Szócska Miklós. Lesz egy képzés ingyen, mind az orvosoknak, mind a szakdolgozóknak, gyógyítani próbálják a rendszert. Legitimmé teszik az oktatási, képzőhelyeket, megerősítik a gyakorlati képzőhelyeket, mert ezek az igazi partnerek, nem pedig a mindenféle kft.-tk, amelyek ráépültek a rendszerre, s akaratukon kívül hozzájárultak a zűrzavaros kép kialakulásához. Van egy szakértői team, megkezdődött a gyógyító folyamat, de idő kell az eredményekhez.

Vigyázó szemét Prágára veti
A bér hosszú távú kérdés, az ország gazdasági helyzetének függvénye, szögezte le az államtitkár. Sorfordító kérdésnek minősítette a migrációt és az emberi erőforrás krízist. A migrációs potenciál nőtt az elmúlt időszakban, ami az egészségügyben roppant veszélyes, szemben például az oktatási ágazattal, ahol nem annyira piacképes a munkaerő. Az egészségügyben viszont a határok nem jelentenek akadályt! Mint hozzáfűzte: „vigyázó szemét Prágára veti". Egymillió egészségügyi dolgozót vár az öreg Európa, ebből százezres nagyságrendben az orvosokat – kongatott vészharangot Szócska, aki szerint a tervezett erőforrás-koncentráció a humánerőforrás hiányára is némi írt adhat.

Jó hírként tálalta, hogy az egészségügyben keletkezett megtakarításokat bérekre, adósságkonszolidációra fordíthatják, s lehetőséget lát aktív forrástermelésre is az úgynevezett hamburgeradóval. Nem értett vele egyet Éger István, a MOK elnöke, aki jelezte, hogy nem hisz ebben a forrásban, és szerinte ez nem fogja itthon tartani a dolgozókat.

Az egyik hozzászóló szerint a magyar orvos megszokta, hogy „kaparj kurta, neked is lesz" szellemében dolgozik: az orvosoknak pedig jövedelem kell, méghozzá most, szögezte le, elutasítva a további várakozást.

A Széll Kálmán Tervről
Meglepően tájékozatlannak bizonyult az államtitkár az épp tegnap bejelentett Széll Kálmán Terv egészségügyet érintő részét illetően. Például a 290 milliárdos egészségügyre fordítandó forrás fedezetét csak vélelmezni merte – „nem tudom, pontosan mi van a számok mögött, de szerintem" –, szerinte a részben le nem kötött uniós forrásokat, illetve a jelenleg folyamatban lévők adják ki az összeget.

A gyógyszergyártókat érintő elvonás bevezetése nem növelheti a betegterheket, ám hogy ez az elvárás hogyan is jön majd össze, egyelőre nem tudni. A gyógyszerkassza újragondolása hamarosan megkezdődik, ettől függetlenül még az idén szükség lesz mintegy 23-25 milliárd forintos kiigazításra. Az ágazatvezető bízik benne, hogy ez központi forrásból sikerülni fog, hiszen mindenképpen számít az egészségügy számára tartalékolt 15 milliárd forintra.

Tartalékok, adósság, állami irányítás
Az intézményi adósság nagyságát jelenleg 20-30 milliárd forintra teszik: a hiány ötven százalékáért hét intézmény felelős, tehát lényegében hét válságkórház van véleménye szerint, míg az összes többié a tartozás másik része, ami kezelhető méretű egy-egy szakellátó életében.

A főváros intézményeit jellemző soktulajdonosi szerkezet nem tartható: Szócska elmondta, hogy nem tudja, milyen döntés szüleik, de fontosnak tartja az állami egészségügyi irányítási rendszer az önkormányzatokhoz való igazítását. Vagyis szervesen kell illeszkedniük egymáshoz, így az „államosítást" szerinte nem szabad bigott kiindulási pontként, vagy akár dogmatizmusként értelmezni.

Az államtitkár szerint az országjárás során kiderült, hogy a kórházaknak vannak még tartalékaik, amelynek kiaknázását segíteni fogja a kórházi kérdőívek elemzése. Mint már megírtuk, nagytérségenként 500 millió forint felszabadulását várják, amelyet bérekre és adósságkonszolidációra kívánnak fordítani. 

- Eszem ágában sincs magamra rántani az ország intézményi menedzsmentjének felelősségét. Az országjárás során megfogalmazódott: adj király, katonát, állítsuk fel a csapatokat, az adatokat összegyűjtjük, és közös munkát végezhetünk, legalábbis erre szóló meghívás van érvényben a helyi erőkkel – fogalmazott az államtitkár.

Az alapellátástól a PIC-ig
Az alapellátásba idén négymilliárd pluszforrást tesznek, a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosok egymilliárd forint plusz juttatásban részesülnek. A fejpénz konszolidációra szorul, ismerte el az államtitkár, aki hozzátette: csalódna, ha nem történne beavatkozás a háziorvosi finanszírozásba.

Népegészségügy, a pszichiátriai és a neonatológiai ellátás, a PIC-ek uniós forrásból történő megújításáról, valamint a budapesti sürgősségi ellátás szükségszerű megújításáról is szót ejtett.

Ahogy ígérte…
Őszinte párbeszédet ígért, és őszinteségben nem is volt hiány a fórumon. A pozíció elvállalásával tudta, hogy nyakába rántja az évek óta folyamatosan lezüllesztett ágazat minden gondját. Nagy kérdés volt számára, hogyan próbálja a hr-krízist kezelni: engedje-e elszabadulni az indulatokat vagy konszenzusos egészségpolitikát építsen. Úgy vélte, az utóbbit kellett választania, hiszen nem megengedhető, hogy ebben a válságos időszakban dekompenzálódjon egy fontos terület.

Elismerte, hogy nem érkezett kész programmal, hiszen a Semmelweis Terv vállaltan is „csak" vitairat. Programmá a vélemények, országjáró tapasztalatainak beépítésével válik. Többször jelezte és érzékeltette, hogy tisztában van az ágazat válságával, és egyáltalán nem csodálkozna, ha a jelenlévők „elküldenék az anyjába". „Ami nekem jut, az másfél év, ez idő alatt kell helyére tenni dolgokat, ezen dolgozunk gőzerővel" – mondta az államtitkár.