Tévedésben a DK – reagálás árnyékminiszterük kijelentéseire

Közzétéve: 2023. 08. 02. 19:03 -

• 1 perc olvasás

A szóban forgó kórházi munkatárs eddig sem kapott műszakpótlékot, hiszen nem egészségügyi szakdolgozó.

A Demokratikus Koalíció – feltételezhetően a Magyar Orvosi Kamara pontatlan beszámolójára alapozva – tévesen állítja, hogy a szakdolgozók részére biztosított béremelést az alapellátásban dolgozók nem kapják meg. Ezzel szemben a kormány arról döntött, hogy a praxisok számára az emelés fedezetét biztosítja, az ezt lehetővé tevő jogszabály hamarosan megjelenik - áll a tárca sajtóközleményében.

Mint írták, ahogy az a Magyar Orvosi Kamara Elnökségével történt egyeztetésen is elhangzott, a háziorvosi és a fogorvosi praxisokban dolgozók az ellátórendszer értékes szereplői, de foglalkoztatásuk formája miatt nem tartoznak az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá, ezért korábban sem az ágazati előmeneteli szabályokat tartalmazó jogszabályban került rendezésre a béremelésük, hanem azt a praxistámogatás emelése biztosította számukra.

A Demokratikus Koalíció akkor is szándékosan félretájékoztatja az egészségügyi dolgozókat, amikor azt állítja, hogy az emelés mellett megvonták a korábban járó illetménykiegészítést és műszakpótlékot.

Komáromi Zoltán valójában egyetlen, pénzügyi munkakörben dolgozó példáján keresztül általánosít és egyedi munkáltatói döntést próbál kormányzati döntésként beállítani. A szóban forgó kórházi munkatárs eddig sem kapott műszakpótlékot, hiszen nem egészségügyi szakdolgozó. A bére eddig garantált bérminimumból és illetménykiegészítésből (amely adható és nem kötelező eleme a bérnek) állt, mely kiegészítés határozott időre, 2023. június 30-ig szólt.

Az egészségügyben dolgozók béremeléséhez a kormány 57 600 forint/fő/hó bértámogatást biztosít, amelyet az egészségügyi szolgáltatók az általuk foglalkoztatott egészségügyben dolgozók alapbérének emelésére kötelesek fordítani. A bértámogatás differenciáltan is felhasználható - áll a közleményben.

Kövess minket!

DK - Demokratikus Koalíció szakdolgozói béremelés Belügyminisztérium
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek