Tiltakoznak a betegszállítók
Közzétéve: 2010. 01. 28. 12:02 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 01. 28. 12:02 -
• 2 perc olvasás
Folyamatos veszteséget kell elkönyvelniük, több cég csődbe ment az elégtelen finanszírozás miatt.

Két helyszínen tiltakozik a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete pénteken: 10 órától az Egészségügyi Minisztérium épülete körül (az Arany János Széchenyi, Türr István utca által határolt területen), ekkor nyújtják át petíciójukat az egészségügyi miniszter részére, majd fél tizenegytől egy órán át a Miniszterelnöki Hivatal előtti parkolóban és a Széchenyi rakpart, Garibaldi, Akadémia utca által határolt területen. Itt is átnyújtják petíciójukat, ezúttal a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének - tájékoztatta lapunkat a szervezet.
A betegszállítók anyagi helyzetük romlása miatt tiltakoznak: míg 2009-ben a betegszállítás növekvő igénybevétele mellett is zökkenőmentesen el tudták látni feladatukat, a jelenlegi finanszírozás a betegkíséreti díjjal együtt oly kevés (100 forint/km körüli), amely nem fedezi a betegszállítás közvetlen és közvetett költségeit.
A jogszabályváltozás következményeként a megváltozott feladatokkal párhuzamosan nem történt meg a finanszírozás módosítása - fájlalják a betegszállítók, utalva arra, hogy ügyeleti rendszert kell működtetniük, emelkednek az áfa-terhek és drasztikusan megnőtt az üzemanyagok ára. A fekvőbeteg-szállítások aránya folyamatosan növekszik az összes szállításhoz viszonyítva, miközben a fekvőbeteg-szállító egységeket kétszeres bérköltség terheli.
Saját számításaik szerint a jelenlegi összeg helyett az új feladatok miatt a jelenleg kalkulált betegszállítási önköltségi ár 140 forint kilométerenként.
A folyamatos veszteséges működés következményeként a betegszállító cégek jelentős többsége pénzügyi gondokkal küszködik, számosan jelentős hiteleket halmoztak fel, több cég csődbe jutott és az eszközállomány veszélyes mértékben leamortizálódott.
Az elégtelen finanszírozás mellett nehezményezik, hogy számos megoldatlan szakmai problémával kell nap mint nap szembenézniük: a mai napig nem történt meg a jogszabály-módosítás a fertőzőbeteg-szállítás vonatkozásában, annak ellenére, hogy a tavaly szeptemberi miniszteri találkozón egyértelmű volt, hogy tévesen került a fertőzőbeteg-szállítás a szakkíséret nélküli szállítások közé. A tevékenységet, azóta is nagyrészt az OMSZ látja el, emiatt folyamatosan szakmai vita van a két szervezet között.
Szintén nem történt meg a zavart tudatállapotú betegek, illetve bizonyos „fertőző" betegek esetén annak pontosítása, hogy hol van a határ a mentés (szakkíséretet igénylő betegszállítás) és az egyszerű betegszállítás között.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek