Tíz évre készít egészségpolitikai programot a Fidesz

Közzétéve: 2009. 09. 02. 15:34 -

• 2 perc olvasás

Új finanszírozási rendszer, állami kézbe kerülő kórházak – néhány elem a Fidesz koncepciójából.

Weborvos Archívum

Annak érdekében, hogy a válság ellenére is biztosítsák a zökkenőmentes betegellátást, szigorú központi irányítás bevezetésével számol a Fidesz, közölte egy keddi szakmai tanácskozáson Mikola István. Bár a volt egészségügyi miniszter részleteket nem árult el a reményei szerint jövőre kormányra jutó, ma még a legnagyobb ellenzéki tömörülés szerepet betöltő párt szakmai programjából, néhány részletről azonban fellebbentette a fátylat. Elmondta többek között, hogy az ellátórendszer struktúrájának átalakítását regionális alapon képzelik el, annak ellenére, hogy Magyarországon jelenleg a megyei rendszer mellett csak statisztikai régiók léteznek.

Elengedhetetlennek nevezte a kiszámítható, biztonságos finanszírozás megteremtését. Ezért visszatérnének a 1993-ig alkalmazott bázisfinanszírozásra, vagyis arra a módszere, amikor meghatározott szisztéma szerint kiszámolják egy-egy egészségügyi intézmény elkölthető keretének egy-tizenkettedét, s azt hónapról hónapra átutalják a működtetés költségeinek finanszírozására. Mikola sietett leszögezni: ez nem jelenti a jelenlegi teljesítményfinanszírozás végleges kiiktatását, amely szerinte most legfeljebb csak az úgynevezett endofinanszírozás esetében alkalmazható. Ahhoz, hogy a jelenlegi rendszer jól működjön, a Fidesz szakpolitikusa szerint részletes ráfordítás analízisek kellenek.

Szólt arról is, hogy az önkormányzatok – eszközök, s megfelelő források híján – nem jó tulajdonosai a kórházaknak, így a fenntartásukhoz szükséges eszközöket a központi költségvetésből kell finanszírozni. (Jelenleg úgynevezett duális finanszírozási rendszer működik, a betegellátás költségeit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizeti, míg a korszerűsítés, a fenntartás egyéb kiadásai, a gép- és műszerbeszerzés az intézménytulajdonos önkormányzatokat terheli – a szerk. megjegyzése.) Ezzel a politikus vélhetőleg arra utalt, hogy állami kezelésbe kerülnének a kórházak, vagy azok egy része.

Mikola István – aki jelenleg az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöki posztját is betölti – emlékeztetett arra az 1990-es Országgyűlési Határozatra, amely kimondta: a társadalombiztosítás 1953-as államosításának kárpótlásaként 300 milliárdos vagyonhoz kell juttatni a tb-t. Ez azonban nem történt meg. Az ellenzéki politikus szerint elengedhetetlen a társadalombiztosítás konszolidációja, pénzügyi stabilitásának megteremtése, amiben ugyan jelentős szerepet játszhat a magántőke bevonása , ez azonban nem elegendő. Bár Mikola nem mondta ki, szavaiból úgy tűnt, a Fidesz-program tartalmazhat akár vagyonjuttatási elemeket is.

A volt egészségügyi miniszter az elmúlt közel két évtizedben következetesen kiállt az orvosok szellemi szabadfoglalkozása mellett. Nem volt ez másként a keddi tanácskozáson sem, ahol még a korábbiaknál is egyértelműbben fogalmazott e kérdésről. „A közalkalmazotti jogállást nem az orvosokra szabták" -, s hozzátette: a jelenlegi rendszer hozzájárul az egészségügyben még ma is uralkodó paternalista, félfeudális rendszer változatlanságában. „Nem biztos – mondta ezzel kapcsolatban -, hogy a szabadfoglalkozású rendszerben az idősebb orvosok keresnek majd jobban."

Ugyanakkor óvva intet mindenkit a hiú ábrándok kergetésétől. „Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a kormányváltás után zuhogni fog a pénz!" – figyelmeztette a résztvevőket.

Kövess minket!

Mikola István Fidesz program 2010
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek