Több biztosítós rendszer: nem lesz népszavazás

Közzétéve: 2008. 11. 03. 13:40 -

• 1 perc olvasás

Az Alkotmánybíróság szerint felelsleges szavazni az egészségbiztosítási rendszerről.

Weborvos Archívum

Az Alkotmánybíróság november 3-án megsemmisítette azt az országgyűlési határozatot, amelyben országos népszavazást rendelt el a több biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel összefüggésben. Az Ab álláspontja szerint a népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló, lényeges, új körülménynek minősül, hogy az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt. A népszavazási kezdeményezés körülményeinek ilyen jelentős megváltozása mellett nem állapítható meg, hogy teljesültek-e a kötelező, ügydöntő népszavazás Alkotmányban előírt feltételei, ebben a jogi helyzetben is támogatja-e azt az a több mint 200 ezer választópolgár, akiknek aláírását az OVB hitelesítette. A népszavazás akkor tudja betölteni feladatát, ha a népszavazásra bocsátott kérdés tényleges törvényhozási törek­vések elé állít korlátot. Az Ab álláspontja szerint a törvény megalko­tásának megakadályozása abban az esetben képezheti népszavazás tárgyát, ha a tör­vény megalkotására valódi kormányzati, törvényhozási akarat fogalmazódott meg.

Kommüniké

Kövess minket!

Alkotmánybíróság népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek