Totális esélyegyenlőtlenség a szervátültetésben

A szervezettség, a megfelelő tájékoztatás és az állam hathatósabb szerepvállalása hiányzik.

Attól kezdve, hogy valaki magyarnak születik, egy másik uniós állampolgárral szemben 33 százalékkal kevesebb esélye van arra, hogy vese-, 75 százalékkal, hogy máj-, 50 százalékkal, hogy szív-, 60 százalékkal, hogy tüdő- és közel hetven százalékkal, hogy hasnyálmirigy-transzplantált legyen – mondta dr. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának programigazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyet ma tartottak az Állami Számvevőszék székházában a szervezet újabb jelentéséről.

A "Szervátültetés – hatékonyság, célszerűség, életminőség" címmel rendezett tájékoztató témája a szervtranszplantáció, a donáció és az alternatív kezelések ellenőrzéséről szóló jelentés volt. A 2005-2009-es időszakot átfogó ellenőrzés kiterjedt annak vizsgálatára, hogy a végstádiumú szervelégtelenségben szenvedő betegeknek milyenek a hozzáférési lehetőségeik, mennyire szervezett és szabályozott a szervátültetés, illetve mennyire eredményesek/költséghatékonyak pénzügyi oldalról az egészségbiztosítási és költségvetési ráfordítások.

Kevesebb műtét, növekvő lemaradás

Mint Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke elöljáróban elmondta, a meghatározott időszakban a szervátültetések száma csökkent: míg 2005-ben 389 szervtranszplantációt végeztek, addig 2009-re ez a szám 354-re csökkent. (A transzplantációk több mint fele vese-, közel egyharmada máj-, 7,5 százaléka szív-, majdnem két százaléka kombinált vese-hasnyálmirigy-, 8,6 százaléka pedig tüdőbeültetés.) Ezzel együtt az E. Alap transzplantációra fordított éves kiadása az évek során százmillió forinttal, 2,4 milliárd forintra csökkent. Egyértelmű, hogy a csökkenés ellentétes a nemzetközi trendekkel és további lemaradásunkat vetíti előre a betegellátás ezen területén is, tette hozzá az alelnök.

A szaktárca nem foglalkozott súlyának megfelelően az ellátással, derül ki az ÁSZ, mondhatni, általában is finoman fogalmazott jelentéséből: az öt év alatt nem készült egyetlen értékelés az ellátás helyzetéről, színvonaláról, s nem született semmiféle koncepció, amely a szervátültetés bővítésével, fejlesztésével foglalkozott volna.
Ha a döntéshozók a csökkenés megállítását és az egymillió lakosra jutó 2008. évi európai átlagos szervátültetési arány elérését tűznék ki célul, akkor évente további kétszáznál több beavatkozást (60-70 százalékos növelés) kellene végezni.

A magyarországi transzplantációk száma egymillió lakosra vetítve a vese átültetésnél 9,1, a májátültetésnél 9,7, a szívátültetésnél 1,9, a tüdőátültetésnél 1,5, a hasnyálmirigy átültetésnél 1 esettel marad el az EU országok egymillió lakosra vetített beültetésétől 2008-ban – derült ki dr. Zöldréti Attila főcsoportfőnök prezentációjából. Az EU transzplantációs átlag eléréséhez további 2,5 milliárd forintos esetfinanszírozásra, valamint a humánerőforrás és az egészségügyi kapacitás bővítésére lenne szükség.

Alacsony donáció, nagyfokú tájékozatlanság

Nemcsak a szervátültetésben, de a szervfelajánlásban is el vagyunk maradva a nemzetközi átlagtól. Sokszor az elhunyt halála okozta fájdalom miatt nem gondolnak a hozzátartozók a másik ember életét megmentő donációra, kínos jelenetek zajlanak az intézményekben, utalt Kaló Zoltán a problémára. Az érzelmek mellett a tájékozatlanság is közrejátszik az alacsony donációban, illetve az is, hogy a magyar népesség általános egészségi állapota rosszabb, így a „szabad" szervek sem mindig alkalmasak átültetésre.

Nem hozták meg a várt eredményt ezen a téren a súlyponti kórházak sem, olvasható a jelentésben: a kiemelt státuszú intézmények bírják ugyan az intenzív kapacitás 59 százalékát (ez alapfeltétele a donorgondozásnak), ugyanakkor a jelentések száma nem növekedett: például 2005-ben 67, 2008-ban 59, 2009-ben 66 kórház jelentett donort. Az ÁSZ szerint 25-26 kórház egyáltalán nem jelentett az öt év alatt, egy-egy évben pedig kifejezetten nagy intézmények is "elfeledkeztek" a feladatról.

A donációt javíthatná a szabályozás újragondolása: például az úgynevezett „dominó" eljárás: ez lényegében önkéntes szervfelajánlás, hiszen nemcsak egy halott szerve lehet mentőöv az életért küzdő recipiens számára. A hazai 2-5 százalékos élődonor (lehet családtag vagy éppen idegen) arányhoz viszonyítva a skandináv országokban a szervátültetések akár negyven százaléka is élődonoros.

Nélkülözhetetlen a regiszter

Zöldréti Attila a vesetranszplantáció vizsgálata kapcsán rámutatott: hiányzik az egységes transzplantációs és dialízis regiszter Magyarországon, ami a tevékenység átláthatóságát és értékelhetőségét akadályozza. Alapvetően fontos lenne a szolgáltatóktól és az OEP-től független, nemzetközi összehasonlításra, jelentésre alkalmas regiszter működtetése. Ennek hiánya ellehetetleníti a hazai eredmények követését, értékelését.

A dialízis kontra veseátültetés régóta tartó vitájába nem bonyolódtak bele az ÁSZ munkatársai, annyit azonban megállapítottak: az új vese a beteg életminőségét javítja, és a második évtől jóval alacsonyabb költségekkel jár. Fikcióként kiszámolták: a vese várólistán szereplő 667 beteg sikeres transzplantációja esetén a biztosító a második évtől kezdődően közel kétmilliárd forintos megtakarítást érne el a dialízisen, amelyre 2009-ben 22,9 milliárd forintot költöttek.

Persze nem mindegy, hol lenne a képzeletbeli beavatkozás, az már ugyanis egyáltalán nem fikció, hogy a négy egyetemi klinika között az ötéves túlélési valószínűség meglehetősen eltér: akit Budapesten műtenek, az 87,5 százalékban esélyes az öt évnél hosszabb túlélésre, egy Debrecenben végzett műtét után erre 69,3 százalékosak az esélyei.

Az Állami Számvevőszék tovább folytatja az egészségügyi tematikájú vizsgálódásait, tájékoztatta a jelenlévőket Warvasovszky Tihamér. Mint az alelnök elmondta, végső soron a teljes egészségügyi rendszer átvilágítása célja a szervezetnek. Az egynapos sebészet, a közgyógyellátás, az onkológiai szűrések, a sürgősségi betegellátás, stb. ellenőrzése után a háziorvosoknál kopogtatnak jövőre.

További részletek az ÁSZ honlapján.