Trendváltás előtt az egészségügy?

Az egészségipar 2007-ben személyi jövedelemadóként 130, járulékként további 300 milliárdot tett be a közös kasszába.

Bár az egészségügy egykor a temető előszobájának számított, ezen a szemléleten már legalább fél évszázada túllépett a világ – mondta előadásában Róna Péter közgazdász. Az ELTE tanára szerint a tudomány megváltoztatta az egészségügy nemzetgazdasági szerepet, főként az által, hogy összekapcsolta az életminőséget javító ágazatokkal. Nálunk azonban nem történt meg ez a fajta váltás. „Nem kiadás, hanem befektetés, nem a kiadás mértéke, hanem a megtérülési ráta a mérce" – mondta Róna, aki szerint elengedhetetlen a jövőt megalapozó prioritások kijelölése, ez azonban nálunk eddig nem történt meg. Mindez annak a közel ezer oldalas tanulmánynak az akadémiai bemutatása kapcsán hangzott el, amelyre kedd délelőtt került sor az Egészségügyi Baráti Társaság szervezésében.

Arról, hogy mit jelent számokban mérve az egészségipar nemzetgazdasági szinten, arról az egykori egészségügy miniszter Rácz Jenő, s Kató Gábor közgazdász előadásából nyerhettek képet a meghívottak. Kiderült, hogy a gazdaságilag aktív népesség 6,7 százaléka dolgozott 2007-ben a szűken vett egészségiparban. Ez több mint 270 ezer embert jelentett, s a kép még közel sem teljes, mivel a gazdasági társasági formában működő kórházak – mint amilyen például a jelenleg Rácz Jenő által vezetett Veszprém megyei kórház – nem is jelennek meg a KSH e statisztikájában.

Az összes alkalmazásban állók 9,5 százalékát foglalkoztatja a hagyományos értelembe vett egészségügynél lényegesen szélesebb spektrumot jelentő egészségipar, amely a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a gyógyszer- és gyógyászati segédeszközök, a gépek és műszerek előállítóit jelenti, hanem a gyógyturizmustól kezdve az egészséges életmód termékeit és szolgáltatásait előállítókon át a kutatás-fejlesztésig egy lényegesen szélesebb kört.

A közös kasszába szja formájában az egészségipar 130 milliárdot tett be 2007-ben, s további 300 milliárdot járulékként: a GDP-hez való hozzájárulása – 6,3 százalék – magasabb volt, mint az egészségügyre fordított kiadás 5,9 százalékos mértéke, miközben energia- és importigénye például kisebb az átlagnál.

Összességében 2000-2007 között 740-ről 1040 milliárdra nőtt – 3-ról 6,9 százalékra – az egészségipar GDP-hez való hozzájárulása.
A konferencia szervezői, s a hamarosan szakmai vitára bocsátott tanulmány készíttetői és készítői közelítsenek bárhogy e kérdéshez, egy dologban egyetértenek: valódi paradigmaváltásra van szükség az egészségügyben.