Újraépülő igazgatás – Lomha válságkezelés

Gyors döntésre csak a megszorításra „alkalmas" területeken számíthatunk a közeljövőben.

Mintegy fél évvel a Semmelweis Terv vitairatának megjelenése után az egészségügyi kormányzat megjelentette a szakmai konzultáció eredményeként „újraírt" koncepcióját. A dokumentumról nem mondható el több, mint hogy kibővült a véleményező szervezetek hangsúlyozta elemekkel, ami inkább jelenti már a vitairatban is szereplő irányok megerősítését, mintsem a konkrétumok felé történő előrelépést - áll az Intézet a Demokratikus Alternatívért (IDEA) legújabb elemzésében, amely a Semmelweis Terv új elemeivel, régi hiátusaival, a forrásteremtés lehetőségeivel, továbbá a tervezet új, illetve eddigi tartalmai elemeinek várható következményeivel foglalkozik.

Új elemek – régi hiátusok
Az egészségügyben az elmúlt fél évben – a Semmelweis Terv vitairatához beérkező vélemények összegzése és feldolgozása idején – komoly stratégiai és rendszerszintű problémák merültek fel. Míg Szócska Miklós egészségügyi államtitkár körbeutazta az országot és egyeztetett, a budapesti egészségügyi intézményrendszer reformja kétszer vett új irányt – a holdingosítástól az államosításig – majd pedig nyilvánosságra került a Széll Kálmán Terv, benne a gyógyszertámogatási rendszer átalakításával. Az Országgyűlési Biztos Hivatala jelentésében foglalkozott a betegjogok jövőbeni érvényesülésével, majd a Magyar Rezidens Szövetség kongatta meg a vészharangot a szakorvosi migráció kapcsán. Mindezek csak halvány nyomot hagytak a tervezetben.

A Semmelweis Terv koncepciója – az időközben felmerült válságpontok hatására – nagyobb hangsúlyt ad a HR-krízisnek, de nem nyújt pontos információt arról, hogy a sokszor emlegetett életpályamodell mikor, hogyan és mely (szak)orvosok számára nyújt majd reális alternatívát az elvándorlással szemben.

A dokumentum külön fejezetet szán az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központnak (OBDK), de nem kíván foglalkozni az „interregnumban" fennálló, a betegjogok érvényesülését ellehetetlenítő űrrel, és továbbra sem ad információt arról, hogy milyen feltételek mellett állhat majd helyre ezen állampolgári alapjog biztosítása hazánkban. Biztató lehet viszont az állami egészségszervezési rendszer kialakításának terve, amelyet a koncepció az egészségügy átalakításának alappilléreként kezel.

Egyelőre nincs szó azonban arról, hogy rendelkezik-e majd (elsősorban finanszírozói) ösztönző eszközökkel az egészségszervezési központ, ezek nélkül azonban hosszú távon értelmét vesztheti a feladatköre. A történelmi egyházak által működtetett kórházak új elemként jelentek meg a koncepcióban, ezzel különös hangsúlyt nyert, hogy ezen intézmények az egyházi profil miatt felmerülő többletkeresletért kompenzációban részesüljenek.

A koncepció valóban megvalósuló elemei
A koncepcióban felvázolt némely programpontok megvalósítása elindult, ezek a tervezet olyan elemei, amelyek végrehajtásához kisebb összeg rendelkezésre bocsátása is elegendő. Így az Országos Mentőszolgálatnak járművásárlásra juttatott 850 millió forint, továbbá az alapellátásnak szánt 1,5 milliárd forint eszköztámogatás, 2,5 milliárd forint pedig teljesítményfinanszírozás formájában értek célba, illetve kerültek a tervek közé. Az egészségügy eladósodott szereplői számára ellentmondásos módon az egészségturizmus fejlesztése a fogászati turizmusnak juttatott egymilliárd forintban ölt testet hamarosan.

Bekerült a koncepcióba a Széll Kálmán Terv gyógyszerkassza-reformja is. A dokumentum egyrészt elismeri, hogy a forráskivonás a betegterhek növekedését jelentheti (ez egészen ritka a kormány kommunikációjában), másrészt részleteiben taglalja, hogy mely területeket veszi majd célba a reform (vagy megszorítás). A május 17-én bejelentett átalakítási tervek is azt mutatják, hogy e téren komolyabb nyomás alá került az államtitkárság a megvalósítás pontos terveit illetően, hiszen kidolgozásukhoz elegendőnek bizonyult három hónap.

A forrásteremtés lehetőségei
A forráshiány megoldására a koncepció több lehetőséget is felvázol. Egyrészt az egészségügyi termékdíj bevezetése, valamint belső forrásátcsoportosítás lehet a tervek megvalósításának motorja. Előbbi adójellege, utóbbi üres szólam mivolta miatt vetnek fel problémákat. Másrészt felmerül a kiegészítő biztosítási konstrukciók bevezetésének lehetősége az önkéntes egészségpénztárak mintájára, ami – bár újra nélkülözi a választ a mikor és hogyan kérdéseire, ám – pozitív képet fest arról, hogy a kormány képes felismerni a piac és az öngondoskodás pozitív szerepét.

A koncepció az Európai Unió forrásaira támaszkodva valósítaná meg a képzési és struktúraátalakítási elgondolásokat az Új Széchenyi Terv keretén belül. A kormányváltás utáni befagyasztások miatt nagyjából egy év telt el a források felhasználása nélkül, ezt csak az utóbbi hónapokban sikerült feloldani a rehabilitáció, valamint az egészségipar fejlesztését célzó pályázatok kiírásával. Utóbbi pedig inkább értelmezi az egészségipart wellnessként, mint az egészségügyet húzóágazatként.

Kik lesznek a részletek kidolgozói?
Az egészségügy valós és gyökeres problémáinak megoldása a Semmelweis Terv koncepciója szerint a közelmúltban felállt, illetve a jövőben felállítandó szervezetek feladata lesz. Létrejött az új szakmai kollégiumi rendszer valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) mammutintézménye is, ezek a majdan felálló Állami Egészségszervezési Központtal, az Egészségügy Finanszírozási Módszertani Központtal, valamint az OBDK-val együttműködve alakítják ki a jövő egészségügyét. Teljesen átalakult az ÁNTSZ szervezete, mára e szervezet kompetenciái sem teljesen tisztázottak az egészségügyi igazgatás területén.

Mindazon feladatok, amelyeket – ha halványan és iránymutatás szintjén is, de – felvázol a koncepció, rendkívül nehezen teljesíthetők egy olyan intézményrendszerben, amely még csak fel sem állt, és ahol a meglévő intézmények a folyamatos adatgyűjtésre fókuszálnak megalakulásuk óta. Nem tekinthető haszontalannak a valid adatokon alapuló megfontolt betegútszervezés, valamint a kidolgozott és világosan elhatárolható kompetenciákkal rendelkező intézményrendszer kialakítása, de a magyar egészségügy jelenlegi – forráshiányos, pazarló és hatékonyságot nélkülöző – helyzetében szükség lenne arra, hogy az államtitkárság, a (jövendő) intézményrendszer fejeként konkrét, forintosított ütemtervvel álljon elő egy évvel felállása, és fél évvel az első vitaanyag megjelenése után.

A Semmelweis Terv bemutatott koncepciója tehát továbbra is nélkülözi a konkrétumokat, melynek oka azonban kiderül a dokumentumból: azok kidolgozásáért elsősorban a teljesen átalakuló egészségügyi igazgatás lesz a felelős. Oly mértékben változik amúgy az intézményrendszer, és ezek kialakítása olyannyira lassan zajlik, hogy gyors döntésre csak a költségvetési megszorításra „alkalmas" területeken számíthatunk a közeljövőben is.