Választás: egyezséget az egészségügyben

Közzétéve: 2010. 01. 12. 12:39 -

• 3 perc olvasás

Kökény: Próbáljuk meg levenni az egészségügyet a nemzeti közmegegyezés várólistájáról.

Weborvos Archívum

Az MSZP egyezséget, okos kompromisszumokat javasol az egészségügyet érintő stratégiai kérdésekben a szakmai és politikai erők között a 2010-es országgyűlési választásra. "Most az a legfontosabb, hogy megpróbáljuk levenni az egészségügyet a nemzeti közmegegyezés várólistájáról" - fogalmazott Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szerinte olyan, közös egészségfejlesztési programot kellene alkotni, amely figyelembe veszi a kor kihívásait.

A szakpolitikus azt mondta: a tavaszi választásokon a szocialisták nem akarnak semmiféle ígéretlicitet, nem akarják rögzíteni, hol, mennyi háziorvos kell, milyen legyen a finanszírozásuk, milyen legyen a foglalkozás-egészségügy, hol legyen kórház. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint "közös nevezőre" kell jutni többek között az egészségügyi rendszer fenntartható fejlődésének feltételeiben, az állami és önkormányzati felelősség kereteinek megállapításában, a tulajdonosi és a működtetési feladatok tisztázásában, a kötelező egészségbiztosítási rendszer korszerűsítésében.

Át kell gondolni, hogy az egészségért viselt személyes és közösségi felelősséget, valamint a járványügyi és közegészségügyi biztonságot hogyan erősítik, illetve hogyan készítik fel az intézményeket az idősödés kihívásaira - sorolta Kökény Mihály. Véleménye szerint meg kellene állapodni abban is, hogyan erősítenék az öngondoskodást, illetve meg kell vitatni a szakemberek képzését és foglalkoztatását.

Kökény Mihály kifejtette: folytatni kell a népegészségügyi programot, a szűrővizsgálatok kiterjesztését. Úgy ítélte meg,
az egészségmegőrzés lehetőségét az államnak kell biztosítani, de az állam senki helyett nem lehet egészséges, a felelősségben az egyes embernek is osztoznia kell.

Az MSZP-s képviselő szerint a finanszírozásban még inkább érvényesülnie kell a teljesítményelvnek. Elmondta: számba kell venni a forrásokat is, nem tudnak lemondani a magántőke szerepvállalásáról, de e mellett más bevételeket is figyelembe kellene venni, például a gyógyturizmusból, vagy az egészségre hátrányos termékek adójából származó bevételeket is.

Kökény Mihály azt mondta: kell, hogy legyen állami szerepvállalás az egészségügyi rendszerek tervezésében, fejlesztésében, de azt is át kell gondolni, hogy az önkormányzati ellátási felelősség kétharmados törvénnyel bebetonozott elemeit indokolt-e fenntartani.

Az egészségügyi bizottság elnöke szerint létre lehetne hozni az időskorúak ellátását biztosító egészségügyi és szociális intézményrendszerek ágazati elkülönülését oldó, önkéntes ápolásbiztosítási rendszert. Kitért arra, hogy szerinte növelni kell a biztosítói szerepet az ellátás szervezésében, az ellátás minőségének értékelésében és a szolgáltatók versenyeztetésében.

Kökény Mihály közölte: az öngondoskodás területén többcélú, kiegészítő előtakarékossági rendszert kellene végiggondolni, hogy a nyugdíjkorhatár betöltését követően mindenki szabadon dönthessen arról, megtakarításait nyugdíj kiegészítés formájában felveszi, vagy ápolási, illetve más egészségügyi szolgáltatás vásárlására használja fel. A kormánypárti képviselő szerint az orvosok és az ápolók jövedelmét fel kell zárkóztatni az európai uniós átlaghoz.


Fidesz: az MSZP-nek semmilyen elképzelése nincs az egészségügyről
A Fidesz szerint a szocialistáknak nincs semmilyen elképzelésük a magyar egészségügy rendbetételére, működtetésére, az egészségügyet is csak egy MSZP-s pénzszivattyúnak tekintik. Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa kedden közleményében arra reagált, hogy Kökény Mihály szocialista képviselő kedden közölte: az MSZP egyezséget, okos kompromisszumokat javasol az egészségügyet érintő stratégiai kérdésekben a szakmai és politikai erők között a 2010-es országgyűlési választásra. Kökény Mihály sajtótájékoztatóján azt mondta: "most az a legfontosabb, hogy megpróbáljuk levenni az egészségügyet a nemzeti közmegegyezés várólistájáról".

Pesti Imre szerint Kökény Mihály és a szocialisták tönkretették a magyar egészségügyet, évek óta veszélyeztetik a betegek ellátását, életét. "Nyolc éves tevékenységüket kórházbezárások, kórház-privatizációk, gyógyszeráremelések, az egészségügyi dolgozók megélhetésének folyamatos nehezítése, az egészségbiztosítási kassza lenyúlásának szándéka jellemezték" - fogalmazott.

Mint írta, most éppen a háziorvosok ellen háborúznak, váratlanul és indokolatlanul elvették a nekik járó pénz egy részét. Az influenza elleni védőoltást káoszba fullasztották, csak nyerészkedtek rajta és titkolóztak, sőt az egyik MSZP-s képviselő, Perjési Klára a vakcina hatásosságát is kétségbe vonta, amivel jelentősen elbizonytalanította az embereket. Mindez azt bizonyítja, hogy a szocialistáknak nincs semmilyen elképzelésük a magyar egészségügy rendbetételére, működtetésére, az egészségügyet is csak egy MSZP-s pénzszivattyúnak tekintik. A Gyurcsány-korszakot az egészségügyben is le kell zárni! - hangsúlyozta Pesti Imre.

Kövess minket!

Választás2010 - választás2010
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek