Vándorbotra cserélte szikéjét a szívsebész

Háromszor állították a pálya szélére, és kezdte újra az életét. Most is gyógyítani szeretne, de más eszközökkel.

Papp Lajos, a pécsi szívgyógyászati központ nyugdíjazás előtt álló vezető professzorának további szívsebészi tevékenysége folytatása érdekében politikai, szakmai és társadalmi szervezetek emelték fel szavukat. Legutóbb, dr. Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő napirendi felszólalására válaszolva, Székely Tamás, egészségügyi miniszter így fogalmazott: Papp Lajos nem veszett el a magyar szívsebészet számára, hiszen az iskolateremtő, kiváló szakembert a pécsi klinikán kívül is, hazánk bármely egyetemén, szívsebészeti klinikáján tárt karokkal fogadják.

A politikai felhangoktól sem mentes nyilatkozatok kereszttüzében a Weborvos arról érdeklődött: miként fogadja a professzor az egészségügyi tárca miniszterének a szakma felől érkező ajánlatát?

- Nincs igazán mondandóm erre. Úgy érzem, a dolgok összekeverednek. Gyönyörű dolog, amit Mátrai Márta, a nemzetért aggódó képviselőasszony tett, hiszen történelmi távlatokba helyezte ezt a problémát. Ez a történet azonban nem Papp Lajosról, hanem a szívbetegekről kell, hogy szóljon, de róluk eddig nem esett szó.

Én eddig is annyi beteget tudtam operálni, amennyit akartam. S bár a miniszter úr is egy nagyon baráti gondolatot tolmácsolt, úgy vélem, sehol sem várnak tárt karral, mert mindenütt leépítések vannak. De, ha mégis örömmel fogadnának egy szívsebészeten, akkor tudom: az ott dolgozó kollégáim munkáját venném el. Ma ugyanis nem az a gond, hogy nincs elég szívsebész. Mindenhol fölös kapacitással dolgoznak, ezért egyeseket – akárcsak Debrecenben -, el is küldenek. A gond az, hogy nincs pénz a műtétek elvégzésére. Betegek halnak meg, mert az állam nem ad pénzt, az egyetem pedig rosszul, rossz hatásfokkal, rossz dolgokra költi az államtól kapott forrásokat.

Ez a válaszom a miniszter úr ajánlatára.

Mindazt, amit tettem, azért tettem, hogy felhívjam a figyelmet: a betegek bajban vannak.

Magam, mielőtt elhatározok és megteszek valamit, gondolkodom. Számos lehetőségem adódott fiatalabb koromban is arra, hogy hatalmas pénzekért Nyugat- Európában, Amerikában sebészkedjek, de én hazajöttem, mert a magyar betegeken szerettem volna segíteni. Az általunk felépített, megszervezett pécsi klinika éppen azt példázza, hogy a magyar emberek is össze tudnak fogni, okosak és képesek ebben a kapitalista világban, kapitalista szemlélettel, gazdaságosan dolgozni a betegek javára. Mert a gazdaságosság a beteggyógyításban azt jelenti, hogy nem termelünk selejtet, halottat és szövődményeket, így azt a pénzt, amit erre bekalkulálnak, megtakarítjuk.

Ez az ügy tehát nagyon félrecsúszik, ha Papp Lajossal foglalkoznak. Ő ebben az ügyben csak egy mellékszereplő. A betegekkel a szívműtétek számának optimalizálásával kellene foglalkozni.

- Milyen eszközeik maradtak a betegek érdekeinek érvényesítésére?

- Olyanok, amilyeneket én használok, amennyiben megértik az üzenetemet. Ha nem értik meg, akkor „Papp Lajos- ügy" lesz belőle. Egyik oldalon hallom a dicsérő szavakat, ami jól esik, de a betegekről ki beszél?

- Egyik nyilatkozatában arról beszélt, hogy egy jó értelemben vett népnevelési célzattal, közvetlenül az emberekkel kívánja megismertetni az egészséges életmód, a betegség - kiemelten a szívbetegségek - megelőzésének természetes módjait. Mert ezzel – lévén sok a szegény ember - csökkenthető vagy elkerülhető a túlzott mértékű gyógyszerfogyasztás is.

- A megfelelő állami ellátás híján elszegényedő emberek kétségbe vannak esve, hogy mi történik majd velük. Az én dolgom rádöbbenteni őket arra, hogy az ő kezükben is számos lehetőség van. Hogy nem feltétlenül kell annyi gyógyszert fogyasztani, s hogy tudják: miként lehet ezt a betegséget akár pénz nélkül is megelőzni, egymás iránti szeretettel, törődéssel, tudással. Ha mindenki tudja, miként kerülhető el a betegség, vagy a kezdeti tüneteket érzékelve változtat az életmódján, táplálkozásán, akkor lassíthatja, megállíthatja a kórt, s még meg is gyógyulhat. Van feladatom tehát; gyógyító ember voltam és maradok, de más eszközökkel. Amíg korábban egy délelőtt, egy beteget operáltam, addig most másfél óra alatt 400-500 embernek tudok okos tanácsot, lelki támaszt nyújtani, tudom őket gyógyítani. Olyan ez, mint a család, ahol a családfő dolga, ha bajban vagyunk, elszegényedtünk, úgy ossza be a házi kasszát, hogy a legfontosabbakra mindig legyen pénz. Mi a legfontosabb? A gyerek, a tanítás és az egészség. De rossz az állam, rossz a kormány és nekem azért kellett lépni, mert korábban ugyan az orvosegyetem vezetői ezt az ügyet támogatták, ám a jelenlegi vezetés nemhogy támogatná – és itt jön képbe az én személyem –, hanem aljas rágalmakkal illetnek.

Én azonban nem vagyok hajlandó velük foglalkozni, mert kinőttem már a gyermekkorom „számháborúsdis" korszakából, s nem kívánom az energiáimat ilyen dolgokra pazarolni.

- Lesz-e feladata végrehajtásához társa, segítsége, a vidéki orvostársadalom - háziorvosok, védőnők – köréből? S akad-e olyan fóruma, ahol a kitűzött cél elérése érdekében sokak hallhatják, megérthetik a tanácsait?

- Senkitől sem várok segítséget. Az emberek kérik, s ők is szervezik meg az előadásokat. A templomok meg üresek, van hova betérni. Előadásaim 60-70 százalékát az Isten hajlékában tartom, ahol csönd és nyugalom van, s még teremdíjat sem kell fizetni. Hetente négy-öt előadáson, de van olyan, hogy naponta három alkalommal is, két-háromezer embert szólítok meg. Tömegesen jönnek. Nem csak a magyar állam területén, hanem a Kárpát-medence magyarlakta területein is megfordulok. Ma Pécsett vagyok, de holnap az ország déli csücskébe készülök, vasárnap pedig Budapesten a városmajori templomban tartok előadást, mert minden nap másutt vagyok. Segíteni tudok számos embernek. Rá kívánom őket döbbenteni arra, hogy elég volt a fecsegésből, kezükbe kell venni a sorsukat.

- Felröppent a hír: egy esetleges szakmai-külképviseleti feladat ellátására is Papp Lajos lenne a megfelelő ember…

- Engem senki nem kérdezett meg erről. Amikor pedig Repa Imre professzorra rákérdeztek, hogy konkrétan milyen állást tudna kínálni Kaposváron, akkor is tudniuk kellett volna, hogy legfeljebb a portás jöhet szóba.

A brüsszeli képviselettel kapcsolatban azt mondom: én nem karriert akarok építeni. Abból elegem volt. A magyar betegeket, embereket, itthon, a Kárpát-medencében akarom szolgálni, gyógyítani. Semmiféle állami, köztestületi vezető pozíciót nem vállalok.

Széchenyi szavaival élve: én a legkisebb szolgálója akarok lenni a népnek. Igazgató voltam. Okosabbnak, jobbnak kellett volna lennem, hogy a helyzetet tudjam uralni, de elfogyott az energiám. Háromszor állítottak a pálya szélére, háromszor kezdtem újra az életemet. Hatvan évesen már nem lehet új életet kezdeni. Azt kell folytatnom, amit eddig tettem. Az Istentől kaptam tálentumot, majd megszereztem a kellő tudást, és vannak betegek, akik várnak. Senkinek nem ajánlkozom, de ha várnak, megyek.

Elég volt a hatalomból, a hivatalokkal való ütközésből. Csak segíteni akarok.