Veszélyekkel teli az út vénától vénáig

A műtét, baleset során fellépő nagyobb vérveszteség pótlása betegbiztonsági kockázatot hordoz.

Életszagú és gyakorlatorientált volt a NEVES-program szakmai koordinálásával rendezett 12. Betegbiztonsági fórum, amely a vérbiztonság kórházi kockázataival és megelőzésükkel foglalkozott a napokban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában.

A vér vagy vérkészítmények bevitelekor a sterilitásra, a biológiai ártalmatlanságra, a biológiai hatékonyság megőrzésére és az esetleges szövődmények kivédésére egyaránt tekintettel kell lenni, hiszen épp az életmentés – műtét, baleset során fellépő nagyobb vérveszteség pótlása – céljából adott vér vezethet súlyos szövődményekhez, sőt halálhoz.

A transzfúzió tehát a többi egészségügyi tevékenységhez hasonlóan jelentős betegbiztonsági kockázatot hordoz, mégha a protokoll teljes betartása mellett folyik is. A bevitt idegen sejtek sohasem azonosak teljes mértékben a sajáttal, ezért komplikációk léphetnek fel annak ellenére is, hogy erre a vérátömlesztés előtti, szabályszerűen elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye nem utalt. Az ilyen jellegű szövődmények aránya egy százalék alatt van, tehát nem igazán ezek jelentik ma a veszélyfaktorokat. A betegbiztonság kérdése elsősorban a kórházi folyamatban történt hibák, azonosítható kockázatok kapcsán merül fel.

Mert mi van, ha a transzfúziós előírásokat nem tartják be? A következmények illusztrálására egy angol filmet vetítettek a résztvevőknek. A film a folyamat során adódó összes hibalehetőséget bemutatta kórházi környezetben, angol humorral fűszerezve. Hogy a beteg-, majd a csőcserével „dúsított" történet vége happy end lett, az csak a vakszerencsén múlt, ugyanis újabb csavarral a transzfúziót és az infúziót is fordítva kötötték be a két, hasonló nevű betegnek, így a vércsoport különbözősége miatt halált okozó vérkészítmény végül nem került a veszélyeztetett beteg szervezetébe.

Ennek kapcsán Vagner Mátyás, az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársa leszögezte: a transzfúzió teljes folyamatában is teljesülniük kell a betegbiztonság legfontosabb alapelveinek: a megfelelő betegnek, a megfelelő vérkomponenst, megfelelő mennyiségben és megfelelő időben kell biztosítani bizonyítékokon alapuló módszerek szerint. Mint ahogy a filmből is kiderült, az egyik leggyakoribb probléma az úgynevezett csőcsere, vagy éppen betegcsere, azaz amikor fennáll a kockázata annak, hogy a beteg nem a számára megfelelő vérkészítményt kapja. Ennek több oka lehet, amelyek a kialakult nem kívánatos esemény hátterében általában azonosíthatók.

Vagner Mátyás tájékoztatása szerint Magyarországon évente 520-540 ezer transzfúziót végeznek (tehát napi 1400-1500 vérátömlesztés). A statisztikáknál maradva az 1996 és 2009 között jelentett esetekben a legkisebb arányt (1 százalék) a fertőzések átvitele képviselte, ugyanakkor a legtöbb hiba (57 százalék) a kórházi folyamatokban mutatkozott.

A kivédhető transzfúziós hibák bekövetkeztének fő okát abban látja Nyulasi Tibor intenzíves orvos, hogy a klinikusok nem igazán azt csinálják, amit a szakemberek mondanak, holott a transzfúzió jól szabályozott eljárás. Őszintén beszélt a tévedések lehetőségét hordozó kórházi gyakorlatról, arról, hogy a vérellátás mostohagyereke az egészségügynek, ugyanis a transzfúziót mellékes feladatnak tartják a klinikumban. Jellemzően a főorvos indikálja, míg a hierarchiában legkisebb adja be a páciensnek. Helytelenítette, hogy nincs benne a kreditpont szerzésének feltételében a transzfúziós ismeretek felelevenítése, illetve azt is, hogy ma már nem kötelező az úgynevezett keresztpróba. Szorgalmazta a vonalkódok alkalmazását, mert az orvosok többsége egyszerűen „irtózik" a papíralapú dokumentációtól, ugyanakkor a dokumentálás meghatározó feltétele ennek az eljárásnak is.

Miután magas kockázatú a transzfúzió, számos szervezet foglalkozik vérbiztonsággal. Nemcsak az ellátókat készítik fel, de a betegek edukációjára is egyre nagyobb hangsúly helyeznek: mit tehet egy páciens azért, hogy elkerülje a tévedést? Például ne engedje megszúrni magát, amíg nem azonosítják, vagyis nem kérdezik meg a nevét.

Régen a betegre ráírták a vércsoportját, nehogy tévedés essék, derült ki egy résztvevő hozzászólásából, aki azt mondta: nincs új a nap alatt, ugyanezekkel a gondokkal és következményekkel foglalkoztak a hatvanas években is.