Világgá mennek a rezidensek?

Amikor egy fiatal orvosi egyetemre jelentkezik, sok minden megfordul a fejében, a hivatás szépségétől a megbecsült karrierig.

Az semmiképpen sem feltételezhető, főként nem állítható, hogy eleve a ködös Albion egy jól felszerelt luxus orvosi rendelője motiválja. Bár a start ellentmond ennek, a cél mégis sokszor rácáfol a kezdeti tervekre, és igen sokan külföldön keresik boldogulásuk útját. Mi történik, mi történhet néhány év alatt, hogy fordul ennyire a kocka, miként billennek az ideális elképzelések a realitás talajára? Ezeket a kérdéseket boncolgatjuk Papp Magorral, aki maga is rezidens és egyben a Magyar Rezidensszövetség elnöke.

- Bár a sokszor emlegetett anyagiak nagymértékben meghatározók, jó, ha elöljáróban leszögezzük: nem csak a pénzről van szó. Persze azt sem mondhatjuk a mi helyzetünkben nagyvonalúan, hogy a pénz nem számít, mert nem lenne igaz - húzza alá.

- Ez természetes, hiszen olyan fiatalokról van szó, akik hosszú évekig tanulnak, gyakran távol az otthontól, drága albérletet fizetve, vállalva mindazt a többletkiadást, amelyet az otthon távolsága jelent számukra. Bár a "valamit valamiért" elvet nem váltja fel a "valamiért valamit" filozófiája, azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a jövőt, az életet meg kell alapozni, és mikor tegyék ezt, ha nem akkor, mikor végre elkezdhetik gyógyító munkájukat.

- Igaz, hogy sokat hallunk a mesés orvos fizetésekről, de alapvetően nem csak a megélhetéshez hiányzó havi 200-300 ezer forint dönti el, hogy itthon marad a rezidens vagy nem. Azt mondanám, hogy alapvető hiba van az egészségügyi rendszer belső struktúrájában, nehézkességében, bonyolultságában és átláthatatlanságában is, ezt kellene minél előbb átalakítani, használhatóvá tenni. Kedvezőtlenek a munkakörülmények, sok a beteg, túlterhelt az orvosok többsége, általában az egészségügyi személyzet, elavult a teljes infrastruktúra. Hosszú távon nem járható út, hogy egy orvos a számítógépen "pötyögve" hasznosítsa tudását. A fiatalok többsége nem kalandvágyból megy el az országból, és nem is azért, mert galád módon már tanulmányai megkezdésekor úgy tervezte, ha zsebében a diploma, búcsút int a magyar egészségügynek. Nem így van. A többség itthon szeretné hasznosítani megszerzett tudását, itt szeretne boldogulni, szakmailag kiteljesedni.

- Azt ne tagadjuk, hogy a csábítás igen nagy. Nehéz az ellenállás. Kecsegtető állásajánlatok, itthon elképzelhetetlen összegű fizetések, amelyekkel "bombázzák" a "kész" orvosokat, fittyet hányva arra, taníttatásuk milyen összeggel terheli az ország kasszáját. Vagyis a drágán megszerzett tudásból mások akarnak profitálni.

- Ez a drámai helyzetkép minden alkalommal előkerül ennél a témánál. Való igaz, sokba kerülünk. Ki is számították, hogy akár 12-20 milliót is "nyom" adott esetben egy-egy orvos kiképzése, de a mérnöké, közgazdászé sem sokkal kevesebb, csak erről nem beszélnek. Mindez a lényegen nem változtat, de azt azért hozzá kellene tenni, hogy az állami normatíva, amelyet személyenként az állam hozzá tesz, szemeszterenként mindössze félmillió forint, a többi sok millió már úgynevezett rárakott költség.

- Akárhogy csűrjük-csavarjuk, az agyelszívás létező jelenség, és egyáltalán nem etikus, de a kecsegtető ajánlatokkal nehéz versenyezni. Mégis, mivel lehetne itthon tartani a többséget?

- Semmiképpen sem kényszerrel. Sokféle javaslat van forgalomban, többek közt, hogy a távozó fizesse vissza a taníttatása sokmilliós költségét, vagy a csábító, a külföldi alkalmazó fizessen az államnak az alkalmazott személyért. Idén júniusban rendeletbe foglalták a "hűségnyilatkozatot", amelyet ha aláír a kezdő orvos, sok évre helyhez kötődik. Napirenden van egy etikai kódex is, amely szabályozná ezt a folyamatot. Szerintünk egyik sem a megfelelő út.

- A fiatal orvosok szövetsége mit ajánl erre a kétség kívül "kényes" helyzetre?

- Tíz éve alakult meg a Magyar Rezidensszövetség, azóta igyekszünk javaslatokat tenni különféle fórumokon, szerencsére egyre inkább figyelembe veszik ezeket. Szerintünk mindenképpen szükség lenne egy átfogó egészségügyi bérrendezésre, e kiemelt társadalmi csoport kulcsszerepének arányában. Erre nettó 30-50 milliárd forint elkülöníthető lenne az egészségügyi kasszából. A jelzésértékű intézkedés mellett hatékonyabb struktúrát kellene kidolgozni. Átlátható, tervezhető perspektívával itthon tarthatók a fiatal orvosok, de az érzelmi zsarolás erre semmiképpen nem jó módszer. Javaslatainkat és tapasztalatainkat - amelyeket közgazdász és egyéb szakmák szakértőivel dolgoztunk ki - rövidesen letesszük az illetékesek asztalára, amolyan vészjelzésként. Bízunk benne, hogy a segítő szándékot észre veszik benne, és olyan megoldás születik, amely mindegyik fél számára elfogadható, ugyanakkor nem sérti az uniós alapelveket sem. Vagyis nem sérül a szabad munkavállalás elve, és az itthoni egészségügyi alapellátás sem.