Vojnik: elvakult volt a nyilatkozat

Közzétéve: 2008. 08. 13. 15:27 -

• 1 perc olvasás

Aki semmibe veszi a közel 500 milliárd forintos egészségügyi fejlesztést, az nem elsősorban a kormányt sérti.

Weborvos Archívum

Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára az MTI-nek azt mondta: a "politikai vakság netovábbjának" tartja a fideszes képviselő megállapításait. Szerinte az, aki semmibe veszi a közel 500 milliárd forintos egészségügyi fejlesztést, az nem elsősorban a kormányt sérti, hanem mindazoknak az embereknek a munkáját, akik ebben részt vesznek.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 16 kistérségi járóbetegszakellátást fejlesztenek, nemrég intézkedtek, hogy az egészségbiztosítás kasszájából a több vidéki telephelyen dolgozó orvosok ügyeleti díját megemeljék, emellett javítják a hosszú ápolási idejű betegek után járó finanszírozást is.

Vojnik Mária elmondta azt is, hogy a légi mentésre és a mentés szervezésére 14 milliárd forintot fordítanak, onkológiai centrumok fejlesztésére 11,5 milliárdot, a legnagyobb kórházakban pedig a sürgősségi osztály, a daganatos betegek és a szív-érrendszeri betegek kezelési feltételeinek jobbítására 75 milliárd forintos pályázat van értékelés alatt.

"Nagyon elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki csak azért, hogy kimondhassa a főnöke kedvéért, hogy előre hozott választásra van szükség, mindannyiunk erőfeszítését egy mondattal letagadja" - fogalmazott Vojnik Mária.

Kövess minket!

egészségügyi reform
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek