Hogyan öl az amerikai méreginjekció?

A kivégzéseket a hatóságok orvosi eljárásnak tekintik, pedig tudományosan soha nem vizsgálták.

Az Egyesült Államok szövetségi államainak kétharmadában barbiturát, méreg és bénulást okozó vegyületek kombinációjával végzik ki az erre ítélt bűnözőket – s teszik ezt annak ellenére, hogy a Scientific American szerint hatékony voltukat semmi sem támasztja alá (már a célszemély halálán kívül). Bár az eljárást minden esetben engedélyeztetni kell a Szövetségi Élelmiszer és Gyógyszerhatósággal (FDA), a kormányhivatal mindeddig semmilyen módon nem szabályozta koktél összetételét, nincs hát „központi" garancia arra, hogy a legsúlyosabb büntetésre ítéltek a lehető leggyorsabb és legkevésbé keserves halált halják.

A mixtúra fontos eleme a nátrium-tiopentál, egy gyorsan ható, általános érzéstelenítőként működő barbiturát: az emberirtó eleggyel kapcsolatos viták legutóbb amiatt lángoltak fel, hogy Amerika-szerte több elítéltet jó ideig e vegyület hiányában nem tudtak kivégezni. A 36 „injekciózó" állam közül ez az alapanyag a koktélban, amelyet pancuronium-bromid (a test valamennyi izmát megbénító izomlazító) és kálimklorid (a szívet megállásáig gyorsító só) egészít ki. A receptet 1977-ben dolgozta ki Oklahoma állam számára Jay Chapman igazságügyi szakértő, az FDA azonban azóta sem kodifikálta vagy engedélyezte.

A nátrium-tiopentált az egész országban egyedül a Lake Forest-i Hospira Inc. gyártja. Amikor október utolsó előtti hetében a cég nem tudott szállítani, az arizonai büntetés-végrehajtás pedig nem volt hajlandó közölni, milyen forrásból óhajtja pótolni a vegyületet, egy elítélt ügyvédjei elhalasztatták a kivégzést. (Amit aztán a Legfelső Bíróság 5:4 arányban felülbírált, mondván, az elítélt nem jogosult tudni, honnan az anyag, amivel felszámolják.) A kétszeres gyilkost kedden hajnalban altatták el.

Tekintet nélkül arra, hogy védői esetleg csak időhúzásképpen használták ki a hatóanyaghiányra való hivatkozást, húzásuk nyomán új lendületet kap a vita arról, miféle tudományos know-how (vagy annak hiánya) jelenti az injekciós kivégzések alapját az Egyesült Államokban. Két évtized óta újra és újra megfogalmazódik az igény, hogy a hatóság igazolja a kivégzéseknél – és állatok eutanatizálásánál alkalmazott – szerek „hatásos és biztonságos" voltát. Az FDA erre nem hajlandó, mert távol óhajt maradni a halálbüntetéssel kapcsolatos vitáktól.

2008-ban a Legfelsőbb Bíróság (amely nemcsak fellebbviteli, hanem alkotmánybíróságként is fungál) megerősítette egy alacsonyabb fokú bíróság döntését, amelynek értelmében a halálos injekció nem az Alkotmány Nyolcadik Módosítása által tilalmazott „kegyetlen és szokatlan büntetés". (A vitában az ellentábor valószínűleg nem mulasztotta el megemlíteni, hogy viszont általában kegyetlen és szokatlan dolgokat torolnak meg vele.)

A természettudomány egyes képviselői ugyanakkor nem így gondolják: a Scientific American-ben 2008-ban Teresa Zimmers, a Miami Egyetem orvosi karának molekuláris biológusa nyilatkozott erről. Zimmers tagja volt egy team-nek, amely 2007-ben tette közzé megállapításait a háromelemű koktéllal kapcsolatban. A dolgozat legfontosabb tanulsága az volt, hogy nincs olyan különleges körülmény, amely igazolná ennek a receptúrának a használatát – ahogyan azt sem találták indokoltnak, hogy az elítélt a N-tiopentál/pancuronium-bromid/kálumklorid sorrendben kapja meg a hatóanyagokat. Zimmers és a többiek szerint a beadásnak sincsen „optimális módja". Kifogásolták, hogy miközben kivégzéseket a hatóságok orvosi eljárásnak tekintik, valójában még soha nem vizsgálták őket ellenőrzött kísérletek és egyéb bevett metódusok alkalmazásával.

Zimmers, anélkül, hogy állást foglalna, az interjúban utal arra, hogy egyesek szerint a barbiturát túladagolása is elegendő lenne, maga azonban kétségesnek nevezi ezt. Először 2009 decemberében Ohióban végeztek ki egy elítéltet így, kizárólag nátrium-tiopentállal, előfordult viszont állítólag, hogy nem alkalmazták kellően nagy mennyiségben. Nem világos – jelentette ki a kutató – hogy mi tekintendő ebben az összefüggésben elég „nagynak", a kutatócsoport mindenesetre úgy foglalt állást, hogy az állatoknál alkalmazott adag kétszerese, éspedig az elítélt testsúlyára való tekintet nélkül.

A nátrium-tiopentál oldatlan formában egyébként 48 hónapig tartható el, oldatban azonban hűtés nélkül már csak 24 óra hosszat stabil – hűtve pedig egy hétig. A beadandó oldatot általában a kivégzés napján készítik el.