Közgyűlést tartottak a biotechnológiai cégek
Közzétéve: 2008. 06. 30. 10:06 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 06. 30. 10:06 -
• 1 perc olvasás
Mintegy 32 milliárd forintos forrás érhető el az innováció-, illetve kutatás-fejlesztés orientált vállalkozások számára.

A közel kilencven tagot számláló Magyar Biotechnológiai Szövetség az idén, június 25-én tartotta éves közgyűlését Budapesten. Az előadók sorát a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium képviseletében Bakács András főosztályvezető nyitotta, aki a szektor vállalatait érintő általános gazdasági összefoglaló után az aktuális pályázati lehetőségeket foglalta össze. Az elhangzottak szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében mintegy 32 milliárd forintos forrás érhető el az innováció-, illetve kutatás-fejlesztés orientált vállalkozások számára.
A szakmai előadások között kapott helyet Rétfalvi Györgynek, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatójának előadása. Mondanivalójában hangsúlyozta a két szervezet közötti együttműködés fontosságát és kiemelte azokat a szolgáltatásokat, melyekkel az ITD Hungary hatékonyan elősegíti a hazai szereplőknek nemzetközi piacokra lépését. Rámutatott, hogy ügynökségük a kis- és középvállalkozások igényeinek messzemenő figyelembevételével igyekszik kialakítani azokat a szolgáltatásokat, melyeket azután valóban a fejlesztés és befektetésösztönzés eszközeiként használnak.
A szövetség koordinációjával 2006-ban indult útjára a Biotechnológiai Menedzser képzési program, melynek célja egy olyan gyakorlatorientált képzéssorozat megteremtése volt, mely általános képet ad a hazai biotech-szektor helyzetéről, valamint hasznos szakmai tudásanyagot ad át a résztvevőknek.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek