''Minden válság lehetőség is egyben''

Közzétéve: 2008. 12. 15. 09:58 -

• 3 perc olvasás

A gyógyszeripart a gazdasági válság válság helyett inkább az érinti, hogy közeljövőben mintegy 50 milliárd dollár összforgalmi értékű szabadalom jár le.

Weborvos Archívum

A ThalesNano Zrt. által kifejlesztett H-Cube technológia ma már ipari szabványnak számít a világ gyógyszer- és vegyipari kutató központjaiban. Azzal kapcsolatban, hogy mi motiválta a Cube TM technológia fejlesztését, Ürge László, a ThalesNano Zrt vezérigazgatója elmondta, hogy azt analizálták, melyik lehet az a kutatási irány, amibe érdemes befektetni, ami átütő sikert hozhat. Más cégek is foglalkoztak az átfolyásos kémiai reaktorokkal, ennek eredményeképpen fantasztikus mérnöki eszközök láttak napvilágot, de a versenytársak problémája az volt, hogy nem értették meg, hogyan működik a piac. Vannak többen, akik azóta már eltűntek a piacról, a főleg angol és német versenytársak mindegyike a ThalesNanónál jóval több pénzt fektetett a technológia kifejlesztésébe és piacra vitelébe. Termékeik azonban túl általánosak voltak, márpedig ez a technológia teljesen megváltoztatja a korábbi laboratóriumi folyamatokat, újfajta gondolkodást és képességek kifejlesztését igényli, ezért csak néhány újító vásárolta meg, a többi piaci szereplőt nem tudták meggyőzni.

A magyarok stratégiája ezzel szemben az volt, hogy a technológia először bizonyos jól ismert problémákra, kérdésekre adjon megoldást. Meglehetősen nehéz ugyanis rávenni a kutatókat, hogy a korábban használt eszközparkjukat félretéve egy teljesen újfajta megközelítést és eljárást kezdjenek használni. A probléma, amit kiválasztottak az úgynevezett katalitikus hidrogénezés volt, amire az innovációs Oscar-díjas H-Cube-ot fejlesztették ki, és amivel gyakorlatilag kiépítették az addig nem létező piac alapjait. Van, aki csak azért fizet, hogy elsőként próbálhassa ki a prototípust.

A technológiát ma a világ húsz vezető gyógyszergyára alkalmazza.
A gyógyszeripari k+f folyamatok struktúrájából adódóan minden egyes szakaszban végeznek kémiai kutatásokat, csak eltérő méretekben. A magyarok a teljes vertikumot próbálják lefedni, így további előnyök is jelentkeznek, mivel egy harmonizált technológia megy végig a folyamaton. A korai kutatási, valamint a korai fejlesztési szakaszban már alkalmazzák készülékeinket, de a Sanofi-Aventisszel például már aláírtak egy együttműködési szerződést arról, hogy a késői fejlesztési szakaszban és majd a gyártásban is hasznosítani lehessen a technológiát.

A gyógyszerkutatás és -fejlesztés hosszú és kockázatos, akár tizenöt évet is igénybe vevő folyamat. Ennek egyes korai lépéseit akár egy-másfél hónappal is lerövidítheti a technológia. A későbbi szakaszokban is lehetséges ilyen mértékű gyorsulás, és összeadva ezen lépéseket, akár 7-10 hónapot is nyerhet egy gyógyszergyár a teljes folyamatban. Ehhez persze még hosszú út vezet és nagyon sok k+f projektet és piacra viteli stratégiát kell sikeresen végrehajtani.

Arra a kérdésre, hogy vajon a válság milyen mélységben érintheti a gyógyszeripar, Ürge László kifejtette: minden válság egy lehetőség is egyben. Azok a cégek, amelyek egy produktívabb, költséghatékonyabb termékkel lépnek piacra, előnyösebb pozícióra tehetnek szert. A H-Cube és egyéb készülékeik segítségével a vegyészek például ötvenszer produktívabban dolgozhatnak a hagyományos technológiákkal szemben. A gyógyszeripar egyfelől defenzív szektornak számít, hiszen a válságoktól függetlenül is működnie kell, mert a betegeknek és a biztosítóknak a gazdasági helyzettől függetlenül meg kell venniük a szükséges gyógyszereket. Persze a hitelválság érintheti ezt a piacot is, mert azoknak a cégeknek, amelyek hitelből dolgoznak, el kell halasztaniuk bizonyos lépéseket. A nemzetközi gyógyszeripart nem is annyira a gazdasági válság érinti, ettől függetlenül vannak nehéz helyzetben a szereplők, mert a közeljövőben mintegy 50 milliárd dollár összforgalmi értékű szabadalom jár le. A jelenleg fejlesztés alatt álló termékek nem mindig elegendők ahhoz, hogy a kieső bevételeket pótolják és a gyógyszerfejlesztés kockázata is egyre nagyobb.

Kövess minket!

ThalesNano gyógyszeripar
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek