Nanog: az örök ifjúság elixírje?
Közzétéve: 2009. 08. 24. 11:26 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2009. 08. 24. 11:26 -
• 3 perc olvasás
Egy Nanog nevű fehérje játszhat kulcsszerepet a szokványos sejtek őssejtté alakulásában.

Egy EU által finanszírozott kutatás során japán és angol orvosok-biológusok új, alapvető fontosságú felismeréseket tettek azzal kapcsolatban, miként alakulhatnak szokványos sejtek őssejtekké.
Megállapításaik szerint annak a mechanizmusnak a kulcseleme, amely az őssejteket különleges tulajdonságokkal ruházza fel, egy „Nanog" nevű fehérje, s ez az új ismeret – a World Pharma News szerint – az őssejtek majdani, gyógyászati alkalmazását illetően nagy jelentőséggel bír. (A W.P.N. a „Cell" – ’sejt’ – c. tudományos folyóiratban megjelent publikációt szemlézi.)
A kutatást az EuroSyStem projekt keretében végezték, amelyet az államszövetség a „Hetedik Keretprogram" egyik, „Egészség" nevű alprogramján keresztül finanszírozott, összesen mintegy 12 millió euróval. Az EuroSyStem tudományos konzorcium, amelyben huszonöt együttműködő csoport végez őssejtekkel, illetve általában sejtbiológiával kapcsolatos alapvető vizsgálatokat, melyek során új információk szerzése érdekében számos szakterületen (a biológia különböző ágai, számítástechnika, stb.) szerzett tapasztalataikat bocsátják egymás rendelkezésére.
Az őssejtek, mit ismeretes, hihetetlenül sokoldalúak abban a tekintetben, hogy egy növekedőben lévő szervezetben bármely sejttípussá képesek átalakulni. (Például ideg-, máj- vagy bőrsejtekké – igaz, Japánban történetesen bőrsejtek őssejtekké alakításával is kísérleteznek.) Ezt a tulajdonságukat nevezik pluripotenciának, ami nagyon szabad fordításban ’többféle [végkifejletre való] képességnek" értendő, s amelynek világszerte jelentős tudományos kapacitást, intenzív vizsgálatokat szentelnek.
Őssejtek nem embriókból való előállításán agytrösztök sokasága dolgozik, „felnőtt" sejteket igyekeznek átprogramozni úgy, hogy őssejtek tulajdonságaival ruházzák fel őket. Miközben azonban a folyamatról mind nagyobb ismeretanyaghoz jutnak, maga az átalakulás folyamata még számos ismeretlen elemet tartalmaz.
A cambridgei egyetem Wellcome Trust sejtkutató központjának José Silva és Jennifer Nichols vezette tudományos teamje a Nanog nevű protein funkcióját vizsgálta a pluripotens sejtek kialakulásában. A fantázianév a kelta „tir nan og", „az örökifjak országa" kifejezésből származik: a fehérje kulcsszerepe már bizonyos, ennek pontos mibenléltét azonban még nem sikerült kideríteni.
„A pluripotencia létrejötte máig rejtély" – közölte a W.P.N.-nel dr. Silva. „ Ha hatékony, biztonságos és megbízható módszert akarunk kidolgozni efféle, gyógyászatban alkalmazható sejtek létrehozására, fel kell derítenünk és meg kell értenünk a folyamat minden elemét. Kutatásunk során ehhez igyekszünk járulékos ismereteket szerezni."
A korábbi projektek némelyike során paradox jelenségeket észleltek. Ilyen volt például, hogy Nanog-géneket nem tartalmazó egér-agysejteket is átprogramoztak, amelyekben el is kezdődött az átalakulás folyamata, ez azonban [biológiai] káoszba torkollott, azaz a sejtek nem alakultak pluripotenssé. Kedvező eredményre jutottak (teljes pluripotencia kialakulását regisztrálták), ha az átalakítást Nanog-génekkel rendelkező sejteken végezték.
„Megállapítottuk, hogy a processzusban más gének is szerepet játszanak, ezek azonban inkább csak kiváltó („trigger", ’elsütőbillentyű’) szerepűek. A Nanog-fehérje híján az átalakulás megreked egy bizonyos köztes fázisban" – így dr. Silva.
A team megállapította, hogy a Nanog jelenléte nélkülözhetetlen, de csak a processzus egy későbbi fázisában, az átprogramozás végső szakaszában aktív, amikor már „minden más tényező megvan hozzá". „Bekapcsolja", úgymond, a végkifejlethez vezető átalakulást.
Silva és szerzőtársai szerint e protein nélkül az embrionális őssejtek sem léphetnének akcióba. A kutatók végső következtetése, hogy az anyag valamiképpen a pluripotencia kialakulásában szerepet játszó gének és fehérjék sokaságát vezényli, illetve ezek működését hangolja össze – a tudós megfogalmazásában: „koreografálja". A W.P.N. kiemeli: a kutatás legfontosabb eredménye annak megállapítása volt, hogy erre a „célegyenesben" kerül sor.
A Silva-Nichols-csoport a következőkben azoknak az interakcióknak a bonyolult sokaságára igyekszik fényt deríteni, melyek során létrejön az állapot, amelyben már csak a Nanog „beavatkozása" szükséges a pluripotencia kialakulásához.
A kutatást ismertető cikket rövid kitekintés zárja, eszerint az új ismeretek olyan őssejtek laboratóriumi előállításához járulhatnak hozzá, amelyek terapeutikus alkalmazására annak idején súlyos kórképekben, például Alzheimer- és Parkinson-kórban kerülhet sor.
További információk itt:
Cell, http://www.cell.com
EuroSyStem, http://www.eurosystemproject.eu
University of Cambridge, http://www.cam.ac.uk
Általában az EU által finanszírozott egészségügyi-gyógyászati kutatásokról:
http://ec.europa.eu/reasearch/health/index_en.html
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek