Nehézkes és lassú a generikumok piacra jutása

Közzétéve: 2009. 07. 17. 10:43 -

• 2 perc olvasás

A cégek csendben egyezkednek, a beteg vár és ráfizet - vélekedik az Európai Bizottság.

Weborvos Archívum

Az Európai Bizottság azzal vádolja a gyógyszeripart, hogy késlelteti a generikumok piacra jutását. Az Unió kormánya ezért fokozott szigorral kívánná érvényesíteni az államszövetség trösztellenes jogszabályait. „Több versenyt akarunk, és kevesebb bürokráciát" – szögezte le Neelie Kroes versenypolitikai biztos.

„Felmértük a helyzetet, regisztráltuk a szektorban tapasztalható visszásságokat, most pedig eljött az ideje, hogy cselekedjünk. Habozás nélkül alkalmazni fogjuk az antitröszt-törvényeket, ha azt tapasztaljuk, hogy az efféle késedelmeket a verseny kiküszöbölését célzó ügyeskedés okozza."


A tárgyban már jelenleg is több vizsgálat folyik. A gyógyszeripari ágazat versenyviszonyait feltérképező bizottsági jelentés szerint a generikumok késedelmes piacra jutásának jelentős költségvonzata van. A dokumentum egy tizenhét tagállamban végzett vizsgálat eredményeit összegzi, készítői olyan gyógyszerek sorsát kísérték figyelemmel, amelyek 2000 és 2007 közt veszítették el szabadalmi védettségüket. Megállapítást nyert, hogy a védettség megszűnése után a betegek még átlagosan hét hónapot voltak kénytelenek várakozni, ami húsz százaléknyi pluszkiadást okozott.


A Bizottság hivatkozott néhány módszerre is, amelyekkel egyes gyógyszergyártók lassítják a generikumok piacra jutását.
A belgiumi székhelyű Lowells jogi iroda egyik tulajdonosa, Christopher Thomas szerint várható, hogy Brüsszel vizsgálni fogja azokat az eseteket, amelyekben (a generikum forgalomba hozatalának hátráltatása céljából) megalapozatlan biztonsági aggályokra hivatkoznak, vagy jogi alap nélkül állítják, hogy valamely szellemi tulajdon (adat) továbbra sem használható fel szabadon.


„Feltűnő, hogy bizonyos egyezségek egyfelől útját állják a generikumok piacra jutásának, másfelől valamilyen módon anyagi előnyhöz juttatják a generikumgyártó cégeket. Utóbbiak e megállapodások nyomán kaphatnak készpénzt, de hozzájuthatnak valamely más termék liszenszéhez is. Amit pedig a legérdekesebbnek találok, ha egy-egy liszensz-megállapodás […] feljogosítja a generikumgyártót, hogy korán, már a szabadalom lejárta előtt megjelenjen termékével a piacon. A liszensz átadásának feltételei [azonban ilyenkor általában] késleltetik a generikum piacra kerülését, sőt valamilyen tekintetben magának a liszensznek a felhasználhatóságát is korlátozzák. Annak a vállalatnak, amely úgy akar forgalomba hozni egy generikumot, hogy ne kelljen pertől tartania, valamiféle juttatást is el ’kell’ fogadnia." [Ennek fejében pedig – Thomas valószínűleg ilyesmire céloz – vállalnia, hogy nem sieti el a forgalmazást. – a ford.]


A Bizottság aggályait fejezte ki az eredeti liszensz-tulajdonosok versengését illetően is, amely Thomas szerint egyfelől lanyha, másfelől nem is túlságosan gyakori. Jellemzőbbek a szabadalmi oltalom megvédésére irányuló olyasféle törekvések, amikor a cégek stratégiájának fő célja inkább a versenytársak kiszorítása – méghozzá anélkül, hogy maguk ennek érdekében valódi innovációra törekednének.

Kövess minket!

generikum
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek