A Fidesz a Mentőszolgálat helyzetéről

Közzétéve: 2007. 09. 04. 17:18 -

• 1 perc olvasás

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága elé viszi az Országos Mentőszolgálat helyzetének kérdését a Fidesz.

A politikus hangsúlyozta: a helyzetet súlyosbítja, hogy a kórházátszervezések miatt a mentősök sok esetben nem tudják, hova vigyék a beteget. Hozzátette: a kormány ámokfutása katasztrofális helyzetet okozott az egészségügyben, nőtt az infarktusos halálesetek száma és a csecsemőhalandósági mutatók is romlottak.

Szijjártó Péter szerint a kormány számára nem fontos a helyzet megoldása.

Az MTI azon kérdésére, hogy a Fidesz a szeptember 10-én kezdődő parlamenti ülésszakra milyen konkrét törvényjavaslatokat tervez az egészségügy terén, a szóvivő elmondta: a terveket a párt egészségpolitikusa, Mikola István ismerteti majd, még az első ülésnap előtt.

Keddi számában a Magyar Nemzet arról írt, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szeptember 1-jével létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el az Országos Mentőszolgálatnál. A lap a tárcavezető levelét idézve azt írta: a miniszter arról rendelkezik, hogy "az Országos Mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetére tekintettel a jogszabályok alapján mint a felügyeletet ellátó szerv vezetője 2007. szeptember 1-jei hatállyal, további intézkedéséig a mentőszolgálatnál létszámfelvételi zárlatot rendel el".

Horváth Ágnes a lap szerint a mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetével indokolta a lépést, amelynek értelmében határozatlan ideig még az üres helyekre sem vehetnek fel munkatársat, illetve a kötelezően előírt béreken, a jogerős bírósági határozat által megítélt összegeken kívül semmit nem fizethetnek ki.

Kövess minket!

OMSZ finanszírozás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek