A kormányfő elleni fellépésre szólították fel a szocialistákat

Közzétéve: 2007. 06. 30. 15:31 -

• 2 perc olvasás

A Fidesz arra kéri az MSZP választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen.

Pesti Imre

A politikus szerint nyilvánvaló, hogy az SZDSZ, amely alig lépte át a parlamenti küszöböt, zsarolja a miniszterelnököt, a kormányt, a parlamentet és az egész magyar társadalmat. "Valamennyien foglyai vagyunk az SZDSZ-nek, Gyurcsány Ferenc pedig, hogy hatalmát mentse, eladja az egészségügyet a szabad demokratáknak, nyomorba és katasztrófába döntve ezzel az egész magyar társadalmat" - fogalmazott.

Pesti Imre szerint a szocialista képviselők folyosói beszélgetésekben mindig kijelentik, hogy nem támogatják a versengő több-biztosítós rendszer bevezetését, így egyfajta vizsga is lesz, hogy valóban tudnak-e parlamenti esküjüknek megfelelően cselekedni, és nem szavaznak meg olyat, ami meggyőződésük ellen való. A fideszes politikus hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a szocialisták nem árulják el, nem adják el a biztosítási piacot, hanem hazafiként viselkednek.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP több platformja és a tagozata nem támogatja a biztosítási rendszer átalakítását, és az a Szociáldemokrata Charta sem ért egyet a több-biztosítós modell bevezetésével, amelyet vezető MSZP-s politikusok, így Vitányi Iván, Kovács László, Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Hiller István írtak alá annak idején.

Pesti Imre szerint 2005-ben még maga Gyurcsány Ferenc sem támogatta az átalakítást, és a lovasberényi megbeszélésen még az Államreform Bizottság titkársága is úgy vélte: csupán fikciók a verseny bevezetéséhez fűzött remények.

A liberális egészségügyi miniszter által hivatkozott holland rendszerről Pesti Imre szerint a világ legismertebb szakemberei azt mondják, nincsenek olyan tapasztalatok, amelyek alapján máshol is érdemes lenne azt bevezetni, maguk a holland szakértők úgy fogalmaznak, nincs jele, hogy verseny magasabb szintű szolgáltatást hoz.

Pesti Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában a több-biztosítós modell bevezetésének első évében 605 millió eurós veszteség volt, ami azért bír különös jelentőséggel, mert az egyik magyar magánbiztosító a kormányzattal folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott: ígéretet kapott arra, hogy a biztosítók veszteségeit átvállalja a kormány.

Kövess minket!

Fidesz több biztosítós modell
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek