A legszenvedélyesebb igazságbeszéd
Közzétéve: 2007. 05. 26. 09:08 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 05. 26. 09:08 -
• 1 perc olvasás
Gyurcsány Ferenc egy évvel Őszöd után a magányról, a reformokról és a küzdelemről beszélt.
![]() |
A vizitdíj bevezetése utáni második napon a Népszabadság is írta, hogy működik az új rendszer, és mára arról is vannak számok, hogy több helyen érdemben csökkentette a hálapénzfizetést. Miközben tehát sokan nagy társadalmi konfliktust vizionáltak, sőt egyesek generálni is próbáltak, az új szabályok működésbe léptek.
A biztosítókkal kapcslatban megemlítette, hogy Európában van, ahol az üzleti biztosítók köré szerveződik minden, máshol ezeknek alig van szerepük. A miniszterelnök szerint nem ez a lényeges, hanem az, hogy a rendszer egyes elemei - a beutalás, a betegirányítás, a szolgáltatás és ellátás rendje, valamint a biztosítás - szervesen illeszkedjenek egymáshoz, az adott ország kultúrájához, hagyományaihoz, lehetőségeihez.
Lehet azzal érvelni, hogy mi van például Hollandiában. Csakhogy az egy erősen protestáns etikájú, az öngondoskodásra, a verseny szabadságára épülő társadalom. Nálunk más a helyzet. A mai vitáknak talán ez a legkevésbé kibeszélt része.
Gyurcsány Ferencnek az a véleménye, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy kell a verseny, hogy az teremt minőséget, ha a szolgáltatók versenyeznek értünk. Van tehát azoknak is igazuk, akik szerint jó a magánérdek az egészségügyben, s azoknak is, akik azt mondják, hogy azt nem szabad szabadjára engedni, a szolidaritást, a nemzeti kockázatközösséget kell erősíteni. A mai ismert javaslatok többsége ezen igazságok egyikét túlméretezi. A miniszterelnök nem hisz az egylogikájú rendszerekben, sokkal inkább hisz sok szempont okos, egymást támogató együttélésében.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek