A metabolikus szindróma fogalom ismertségéről

Közzétéve: 2006. 12. 18. 16:57 -

• 2 perc olvasás

A keringési kórok valamelyik formája a magyar társadalom kétharmadát érinti.

A különböző anyagcsere és keringési zavarok együttes megjelenését magában foglaló kutatásban a nők - férfiak megoszlása: 60 illetve 40 százalék volt. A mintában csak 35 év felettiek szerepeltek, mivel a vizsgálat tárgyául szolgáló megbetegedések leginkább és elsősorban őket veszélyeztetik.
A vizsgálat eredményei szerint a 35 évnél idősebb lakosság 71 százaléka még nem hallott a metabolikus szindrómáról, és mindössze 17 százalék van tisztában a kifejezés jelentésével. A megkérdezettek 21,5 százaléka volt érintett a négy közül (hipertónia, magas koleszterinszint, diabétesz, elhízás) minimum két alapbetegségben.

A metabolikus szindrómával kapcsolatos ismeretek elsődleges forrásai a barátok, ismerősök, a második helyen a média áll, és meglepő módon, csak ezt követi az orvosok által adott tájékoztatás. A megkérdezettek több mint fele úgy érezte, kevés és felszínes tájékoztatást kap a témáról orvosától. Legjobban a nyugdíjas korú megkérdezettek voltak elégedettek a rendelőben adott információval, legkevésbé a 35-44 év közöttiek.
A lakosság fele a magas vérnyomást jelölte meg magára vonatkozó betegségként, ezt követi az elhízás (45), a magas koleszterinszint (37) és a cukorbetegség (24 százalék). Az idősebb korosztály (az 55 felettiek) körében különösen elterjedtek ezek a kórképek.

A középkorúak (35-44 év)érezték magukat a legkevésbé érintettnek. A megjelölt betegségek, tünetek közül a válaszadók a diabéteszt tartották a legveszélyesebbnek, ezt követte a hipertónia, a magas koleszterinszint és az elhízás. Ez utóbbit a nők tartják veszélyesebbnek. Akik már legalább hallottak a metabolikus szindrómáról, az összes említett kórképnél fenyegetőbbnek ítélték.
Valamely betegségben magát érintettnek vallók 54 százaléka - saját bevallás szerint - nem jár rendszeres orvosi kezelésre, ez különösen a 35-44 év közöttiekre igaz. A legnagyobb arányban az 55 felettiek látogatják rendszeresen kezelőorvosaikat. Az 55 évnél idősebb, vidéki lakosok állnak legtöbbször gyógyszeres kezelés alatt, míg a 35-44 év közötti budapestiek a legkevésbé.
Az egészség megörzésben korosztályonként, foglalkozásonként és lakóhely szerint is eltérések találhatóak. A fiatalabb korosztály elsosorban a sportot és a helyes táplálkozást helyezi előtérbe, míg az idosebbek az orvosi utasítások betartására fektetnek nagyobb hangsúlyt. A budapestiek valamivel többet foglalkoznak a sporttal, míg a vidékiek inkább a helyes táplálkozás hívei, de mindenki nagy figyelmet fordít az orvos utasításainak betartására.
A szellemi foglalkozásúak és a vezető beosztásúak tesznek legtöbbet aktívan az egészségükért, míg a nyugdíjasok és fizikai dolgozók inkább csak az orvosi utasításokra hagyatkoznak.

Kövess minket!

metabolikus szindróma
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek