A miniszter nem bizonyította vádaskodásait

Közzétéve: 2007. 01. 09. 08:14 -

• 1 perc olvasás

Reformra szükség van, de a jobboldal szerint nem úgy, ahogy Gyurcsány Ferenc elképzelte - írja a Magyar Nemzet.


Gergely Zsolt

Megneveztek 39 súlyponti kórházat, viszont a többivel úgy bánnak, mintha azokra nem lenne szükség. Gergely Zsolt kijelentette: a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnöke, Odor Ferenc abaúji országgyűlési választókerületében akadnak települések, ahol 20 kilométeres körzetben háziorvos sincs. Komárom megyényi nagyságú Abaújban 17 ezer ember él távolabb a szikszói kórháztól, mint 55 kilométer.

Rámutatott, a kormány ötvenöt kilométeres sugarú kört határozott meg, ahol legalább egy, aktív ágyakkal rendelkező kórháznak kell működnie. Szikszó esetében ezt a döntést sem veszik figyelembe. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fenntartásában működő, 276 ágyas szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház esetleges leminősítésével alkotmányt sért a kormány. Hozzátette: a 2002-ben felújított betegellátó centrum vonzáskörzetében tizenhétezer ember esik ki a Molnár Lajos miniszter által emlegetett 55 kilométeres sugarú körből, ahol legalább egy kórháznak működnie kell.

Kövess minket!

kórházi kapacitás szikszói kórház kórházi struktúra-átalakítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek