A napidíjjal százmilliókat veszítettek a kórházak

Közzétéve: 2008. 03. 03. 14:41 -

• 1 perc olvasás

Orbán Viktor szerint vissza kell vonni az egészségbiztosítási törvényt.

Weborvos Archívum

Az egész egészségbiztosításra, az erről szóló vitákra döntő hatása lesz a népszavazásnak - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Gyulán.
Ha az igenek győznek, akkor a legfontosabb kormányzati tanulság az lesz, hogy a rossz döntésekhez nem kell ragaszkodni - mondta a Fidesz elnöke a gyulai Pándy Kálmán Békés Megyei Kórházban tett látogatását követő sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint vissza kell vonni az egészségbiztosítási törvényt.

A Fidesz elnöke a kórházi dolgozókkal folytatott zártkörű konzultáció után elmondta, hogy a gyulai kórház "számaival megismerkedve kiderült, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetése az egyéb, az egészségügyet érintő átszervezésekkel együtt, valójában sok tíz-, illetve százmillió forintos veszteséget okozott az intézménynek.

"Azzal hogy az emberek nem mennek el az orvoshoz, nem veszik igénybe a kórház szolgáltatásait, az orvosok, illetve a kórházak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkező pénztől elesnek" - hangsúlyozta. Szerinte az egész intézkedéscsomagnak a "szaldója negatív".

Kövess minket!

népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek