A szufficites tb-kassza ára

Közzétéve: 2007. 08. 02. 08:52 -

• 1 perc olvasás

A júliusi gyógyításért csak októberben kapják az apanázst, márpedig a legtöbb kórház szeretné elkerülni a 30 napon túli adósságok felhalmozását.

Az 50 milliárdra tehető beszállítói tartozások kiegyenlítésében nem segít, hogy a 160 körüli kórház közül a 82 kiemelt vagy drága gyógyítást végző intézmény 6 milliárd forintnyi összeggel növelheti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott teljesítményét.

Az OEP tavaly július óta az előre megállapított teljesítményvolumen-korlát (tvk) fölött már nem fizeti ki a gyógyítás költségeit.  Varga Ferenc, a kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak elmondta: kérésük ellenére nem az áprilisi, májusi és júniusi túlteljesítéseikből fakadó veszteségeiket kompenzálja majd az OEP, hanem a júliustól kezdődő három hónapra ad lehetőséget a korábban megállapított tvk-k 6 milliárdos túllépésére. Többéves tapasztalatuk szerint a nyári hónapokban az átlagosnál lényegesen kisebb a betegforgalom, aki csak teheti, elhalasztja a tervezhető műtéteket, belgyógyászati vagy egyéb beavatkozásokat.

Azért tartotta fontosnak a második negyedév többletgyógyításának kompenzálását a szövetség, mert az OEP három hónapos csúszással fizet a kórházaknak. Így a júliusi gyógyításért csak októberben kapják az apanázst, márpedig a legtöbb kórház szeretné elkerülni a 30 napon túli adósságok felhalmozását. A szaktárca számára fontos a tb-kassza kordában tartása. A Pénzügyminisztérium adatai szerint az év első felében 27,7 milliárd forintos szufficittel zárt az egészségbiztosítás alap.

Kövess minket!

kórházadósság - konszolidáció tvk - teljesítményvolumen-korlát
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek