A Teva harmadik negyedéve: csökkent a profit

Közzétéve: 2007. 10. 30. 10:13 -

• 2 perc olvasás

Tartja pozícióját a Teva, amely változatlanul a világ első számú generikus gyártója.

Weborvos Archívum

A generikus gyógyszerek legnagyobb gyártója a világon, az izraeli Teva Pharmaceutical Industries Ltd. kedden 525 millió dolláros adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 13,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 606 milliónál, mert időközben megszűnt a gyártás kizárólagossága három fontos szerére. A legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban a dollár leértékelődése is rontotta valamelyest az eredményességet.

A forgalom, 2,366 milliárd dollár, 4 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévi 2,286 milliárdot. Az Egyesült Államokban, ahol a Teva bevételének több mint a felét szerzi, a gyógyszer-értékesítés bevétele 1,315 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,365 milliárdhoz képest. Európában a gyógyszerforgalom bevétele 22 százalékkal 567 millió dollárra nőtt. Egyebütt 12 százalékkal gyarapodott a bevétel gyógyszerekből, 354 millió dollárra, főleg a jó közép- és kelet-európai és a hazai, izraeli forgalom miatt, írták a keddi időközi beszámolóban.
Kutatás-fejlesztésre 141 millió dollárt költöttek, 4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.Idén több mint 9 milliárd dolláros bevételre számítanak a cégnél, a tavalyi 8,4 milliárd dollár után.

A második negyedben a Teva 515 millió dollárra növelte adózott eredményét az egy évvel korábbi 489 millióhoz képest. A forgalma 10 százalékkal 2,386 milliárd dolláros rekordra emelkedett 2,172 milliárdhoz képest.

Az első negyedévben a Teva adózott eredménye, 342 millió dollár, 20 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. A forgalma 24 százalékkal 2,08 milliárd dollárra nőtt.

Tavaly a cég adózott eredménye 546 millió dollár volt, 49 százalékkal kevesebb a 2005-ösnél. Egyszeri tételek nélkül, lényegében az Ivax megvételének költségét leszámítva, 74 százalékkal 1,867 milliárd dollárra nőtt az adózott eredmény. A forgalom, 8,415 milliárd dollár, új rekord, a csoport bővülése miatt 60,3 százalékkal több volt a 2005-ösnél.

Tavaly az eredmény és a forgalom elsősorban az amerikai Ivax beolvasztása és az amerikai piacon bevezetett 18 új termék miatt nőtt meredeken.

Az Ivaxet 2005. júliusban vásárolta meg a Teva, ezzel visszaszerezte a világ első számú generikus gyógyszergyárának rangját a svájci Novartistól, amely étmenetileg megelőzte. Az Ivax 7,5 milliárd dollárba került, és a tavaly februártól szerepel a csoportmérlegben.

Kövess minket!

TEVA - Teva Pharmaceutical Industries
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek